Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Kardos László:

Dóczy Jenő: Dédácsi idill

Kazinczy Ferenc 1816-ban nagyobb utat tett Erdélyben, érintette Dédácsot is és itt találkozott egyik ifjúkori Flammejával, aki azóta maga is eladósorba nevelte leányát. A találkozásról Kazinczy rövid említést tesz útijegyzeteiben s ez a néhány szó lett termékeny magja Dóczy Jenő új novellájának. Dóczy terjedelmes naplóvá költötte a «dédácsi idill»-t, amelyet a széplaki mester stíljében és helyesírásával dolgozott föl, s mint «apokrif» Kazinczy-művet bocsátott közre. (Elháríthatatlanul felmerül ezzel az írói vállalkozással kapcsolatban Babits «Literátor»-ának az emléke.)

Dóczy Jenő, aki éppen a napokban hunyt el irodalmunk fájdalmas és komoly veszteségére, ebben a munkájában is az a tudós-művész, akinek egyéb írásaiból megismertük. Benne az irodalom iránt érzett szeretet és a tudományos érdeklődés sokkal forróbb és elevenebb volt, hogysem az olvasásnál vagy a hűvös kritikai és történeti vizsgálódásnál megmaradhatott volna, viszont alkotó-ösztöne nagyon is szemérmes és óvatos erőnek bizonyult ahhoz, hogy támasz nélkül is megálhasson. Így keletkeztek félig tudományos, félig szépírói munkái, így született a Dédácsi idill is. A tudós Dóczy becsvágyát kielégítette és lelkiismeretét megnyugtatta, hogy a naplónovellát hiteles életrajzi adatokra építette, hitelesnek elfogadható érzelmi-szellemi tartalommal telítette és a hiteles stílus és helyesírás homlokzatával látta el. A művészt pedig örömmel töltötte el, hogy saját modern, kényes és megható álmait egy előkelő, virtusos irodalmi játék bűvészetével átcsempészhette a vénülő Kazinczy friss dobogású szívébe, örökfiatal lelkébe.

Ez a legmagasabb filológia, a szárnyat kapott irodalomtudomány. Olyan alkotás, amelynek igazi publikuma az író és a tudós.