Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · BRACHFELD OLIVÉR: MONTAIGNE AKTUALITÁSA
Nagy Lajos: BOR ÉS KENYÉR
Ignazio Silone könyve
Ez a regény a riportszerű érdekességével hat. Keresztmetszet a mai, egész pontosan az 1935. évi Olaszországról. Irója nyilván társadalomszemléleti, sőt politikai tettnek szánta. És nyilván rendkívüli kielégülést kelt mindazokban az olvasókban, akik már eleve egy politikai nézeten vannak az íróval. Persze ha Flaubertnek az irodalmi művel szemben támasztott igényére gondolunk, amely szerint nem szabad, hogy az író a műben felfedezhető legyen, hogy egyetlen oldalon, egyetlen sorban, vagy akár egyetlen szóban sem szabad elárulnia a véleményét s legkisebb látszatát is tilos keltenie a szándékosságnak, - akkor bizony zavarba ejt bennünket ez a Bor és kenyér. A szándékosság annyira jelen van a mű minden sorában, hogy ebből a szándékosságból születtek meg a műben felsorakoztatott tények s ami anyagot a valóság adott, azt a szándékosság színezte, válogatta, csoportosította, más tények közé dinamikus hatásra állította be; a szándékosság már-már korlátolt politikai elfogultsággal értelmezi a jelenségeket, mert az általánosan, szomorúan emberinek, például az ember által ember ellen elkövetett kegyetlenségnek, mely ma mindenütt a világon fokozott mértékben folyik, aktuálpolitikai magyarázatot ad.
Nem zárkóznám el az emigráns író szándékosságának alapját tevő szándéktól, de maga a szándékosság olyan heves, olyan mohó, hogy primitíven leegyszerűsíti a sokkal dúsabb, sokkal kevésbé megfogható valóságot, annyira, hogy a mű már a riportszerűségében sem hiteles. Még akkor sem hiteles, ha minden egyes fontos tényközlésnek alapja valóban megtörtént eset is. Ebben a műben, ha kis olasz gyermekek játszanak, akkor is így folyik és csak így folyhat a játékuk: «Három fiú jön küldöttségbe Don Paolo ágyához. Kérdik: Ki most az ellenségünk? Micsoda ellenség? kérdi a pap ámulva. A halálos ellen, feleli az egyik fiú határozottan. A pap nem igen érti, vagy legalább úgy csinál. A gyakorlatozásnál két párt van, magyarázza az egyik fiú. Egyik párt az olaszok, a másik a halálos ellen. Eddig a tanítókisasszony mindig megmagyarázta nekünk, ki a halálos ellen. Sokáig azt mondotta, hogy Franciaország meg Jugoszlávia. Aztán azt mondta; Németország. Aztán meg azt mondta, Japánország. Ma reggel azt mondta, gyerekek új halálos ellen van, Anglia.» És így tovább. Másféle gyermekjátékkal az író nem tudna mit kezdeni.
És ez a fontos, hogy: nem tudna mit kezdeni. Minden más, ami nem szolgálja közvetlenül a szándékosságot, holt anyag, nem létezik a számára. Jó, elismerem, hogy Flaubert óta, már mint Flaubertnek az írói műről való véleménynyilvánítása óta sok víz lefolyt a Dunán, sőt a Volgán és Rajnán s a Teverén is, no de még ma is azt olvassuk az írásról, például Gide-nél, hogy: «Igazán értékes művek csak olyanok lehetnek, amelyek mentesek minden előítélettől.» Lehet, hogy ma már ez sem helyes felfogás. Lehet. Hiszen lépten-nyomon azt látjuk, hogy a szándékosságokkal szemben nem felülemelkedettség, hanem másféle szándékosság áll. Már most: kinek-kinek a maga szándékossága az igazság felé való törekvés. De... eljutunk az abszurdumig. Ime Silone felfogása - nem csak egyik alakjáé, hanem érezhetően magáé az íróé is - az íróról és az irodalmi műről:
«Fiatal írókból csoportot szerveztem.»
«Írók csoportját?»
«Bizony írókét!»
«Tán valami vidéki lapocskák levelezőit szervezted meg?»
«Azok bizony nem dolgoznak polgári lapokba», feleli Murica megvetően.
«Hányan vannak? Hová dolgoznak hát?»
«Egyelőre hárman vannak... Éjszaka felülnek kerékpárjaikra, szénnel, krétával felszerelve kimennek a szomszédos falvakba és a falakra írják az igazságot: Don Benedettót megmérgezték.» Stb.
Az igaz, hogy Don Benedettót megmérgezték. Az igaz, hogy ez gonosztett. Ezt a falra írni talán szükséges és hasznos. Talán fontosabb is ezt a falra írni, mint irodalmi művet alkotni. És mégis... maga ez az egész Bor és kenyér valami olyasféle, mint amit az a három kerékpáros «író» művelt.
Marad azonban Silone javára, hogy: amit csinál, azt jelentős tehetséggel csinálja. Elbeszélőnek, leírónak, megelevenítőnek egyaránt kitünő. Könyvének némely részlete - de mindig kiemelve az egészből - remek.