Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · BRACHFELD OLIVÉR: MONTAIGNE AKTUALITÁSA
Szép könyv. Egy kis osztrák falunak egy esztendejét írja le, együgyű parasztok együgyű életét. De nem a mi parasztregényeink módjára, amelyeket többnyire két irányban feszít a becsvágy, tudniillik vagy a naturális festés mentül vadabb nyereségét hajszolják telhetetlenül, vagy az «őserő» misztikumát emelik mentül magasabb egekbe. Waggerl könyve bonyolultabb művészet terméke. A hangja rokon a tündérmesékével. A falu és a regény középpontjában a templom áll, melynek tornyából derűs és szelíd harangszó árad. Csodálatos templom ez és csodálatos a plébánosa. Ütött-kopott, avas «jószág» mind a kettő, eljárt már fölöttük az idő, tekintélyük se sok, és mégis uralkodnak a falucskán valami ártatlan, mély és atyafiságos sugárzással. Ez a falucska pedig mintha örökké titkos forrású, kedves fényekben fürdenék. A szegénység itt ájtatos mosollyal tűri napjait, a tudatlanság megszépül a jóság ragyogásában, s ami kínos és rossz akad e kis községben, azon is az engesztelő humor csillámai reszketnek.
De senkise gondoljon a Móricz Zsigmond előtti magyar falurajzok vasárnapias, cukros-mázos idilljeire. A Waggerl írását ép az emeli magasra, hogy e tündéri faluképbe szörnyű bűnök és rettegések szálait is bele tudja szőni. Egy galád nap mesterkedései, paráznaság és gyilkosság, gonoszság és nyomor
De engem legjobban a regénynek, hogy úgy mondjam, «vallásos alaphangja» fogott meg. Idézőjelet kell használnom, mert ez a hang nem az igazi hívő hangja. Ez az író nem vallásos, csak mélységesen élvezi a mások vallásosságát. Forróság önti el a szívét a térdre boruló paraszt láttára s a faragatlan, öreg plébános goromba ácsolású mondatai át meg átjárják a lelkét. Fölény és áhitat, gúny és szeretet, szkepszis és titkolt hitre-vágyás színezi ezt a hangot igen-igen vonzóvá. Waggerl egyéb műveit nem ismerem, de ezen az egy könyvén át is érzem, hogy kemény és gazdag tehetség.
S ne maradjon dícséretlenül Révay József szép fordítása sem.