Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · BRACHFELD OLIVÉR: MONTAIGNE AKTUALITÁSA

BRACHFELD OLIVÉR: MONTAIGNE AKTUALITÁSA
3.

A francia skatulyázó szellem sokáig azt hirdette, hogy il n'y a de science que du général. Montaigne nem volt ezen a véleményen; őt idegesítette, ha «az emberről» beszéltek hozzá és nem «ama Kalliász nevű emberről», nem «Michel»-ről. Ezzel tulajdonképpen egy új tudományos nézőpontot fedezett fel, amelyet többek között a lélektanban a magyar származásu francia középiskolai tanár, Georges Politzer igyekezett diadalra vinni Critique des fondements de la psychologie néhány esztendeje megjelent művében, valamint az olyan hamar és dicstelenül kimúlt Revue de Psychologie Concréte hasábjain. És lám, mégis a franciák voltak azok, akik a legkevésbbé hódoltak be a Montaigne-nal meginduló konkrét emberszemléletnek. Pierre Janet ugyanis szintén felfedezte a tudattalant, már Feud előtt valamicskével; és Adlernek is előfutárjává lett a sentiment d'incomplétude felfedezésével: de ez minden, és azóta minden gyermekded örömét abban leli, hogy mindezeket az alapfogalmakat, tényeket, vagy érzéseket még apróbb kis skatulyákra aprózza fel, minden apró skatulyára új etikettet ragaszt és boldog, ha új nevekkel láthatja el az etikettet! Még jó szerencse, hogy az idő halad és egy André Gide már elszörnyülködik (Pages de Journal, 1929-1932), ha ilyen szemelvényben találja meg Montesquieunél az absztraháló, az elvont, általános keretkategóriákat kereső, inkább természettudományi szellem megnyilvánulását: «Megvetettem az alapelveket és látnom adatott, hogyan hajoltak az elvek felé az egyes esetek, szinte önmaguktól...» És még egy fiatalabb írója a Nouvelle Revue Françaisenek: az újszerű fiziognómiai látásokkal kísérletező Pierre Abraham meg már egyenesen eljut a kompromisszumig: De l'individuel: point de science; hors de l'individuel: point de vrai!

Csoda-e hát, ha Montaignet újra meg újra felfedezik, felfedezzük? Ő, aki azt mondotta magáról, hogy «nem a lényt festem, hanem az átmenetet» (je ne peins pas l'étre mais le passage); ő, aki testamentumnak is beillő utolsó fejezetében kinyilatkoztatja az individualista nyugati ember hitvallását: «Teljes és szinte istenhez méltó tökéletesség, ha az ember lojálisan tudja élvezni önmaga létét» (c'est une perfection absolue et comme divine, de savoir jouir loyalement de son étre), - ez a Montaigne ott kell, hogy álljon láthatatlanul a mai ember őrszellemei sorában, «ama Kalliász nevű ember» és a nyerítő kacagású barbár moszkvai követ árnyéka között.