Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám
Sötét füst száll a hegy mögül...
S a hegy vörös fokán
Cigány áll.
S mint holté oly sovány.
Vállán a hold, mint macska ül
És ujja alatt bőg,
Valami régi fájdalom
Rázza a hegedűt.
Csikót lopott és jaj ezért
Huzták egy ágra fel...
Most minden éjjel ő itél
Ős törvényeivel.
Hegedűje: az éjszaka,
Négy huron sír a vád,
Átjárja, mint a holdsugár
A házaknak falát.
Hajamba száll vad, karmosan
Apasztó rémület.
Átdöföm szived bőregér
És megfeszitelek!
Seprő állj őrt a küszöbön,
Itt jár a kerteken!
Az ágakon, ugy leng az árny,
mint megnyult holt tetem.
Iromba felhő suhan el
A temető fölött...
Mostan viszi a holt cigány
Jussát: a lódögöt.
Fölötte hét holló evez
A sápadt Tejuton.
Rabolt csillagok csüggenek
Nagy, csöndes szárnyukon.
S a messziben két jegenye,
Mint csendőrtoll lobog.
Őriznek reménytelenül
Egy rézpénz-csillagot...