Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 4. szám
Mint farkas, ki zsombékba rejtezett el,
és nyelvével ápolja oldalát,
s a pállott földbe fúrja be magát,
de él tovább virágzó sebhelyekkel,
mint nyúl, akit a havas, kéklő réten
felbérelt hajtók űznek hevesen,
s ha megszabadul nagykeservesen
tovább rágódik megfagyott gyökéren.
Igy menekülök és lapulok én,
elnémult a hetyke, vidám legény,
A világ az ő keszeg sorsát sujtja.
Igy élek időm törvénye szerint,
hallgatok, de aki reám tekint,
mit mondanék, ha szólnék, úgy is tudja.