Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · ŐRJÁRAT

BÁLINT GYÖRGY: «BARÁTOM KRITIKÁJA»

Rónai Mihály András. Engedd meg, hogy a te formádban tegyek észrevételt érdekes kritikai cikked egyik fejezetére. Barátaidról írtál őszinte véleményt. A legtöbbje közös barátunk, ezért azt hiszem nem bántó az én baráti közbeszólásom. Közös barátunkat, Radnóti Miklóst nem tartod őszinte költőnek, mert az «Örömvölgy uccában» született, első húsz évét állítólag Pesten töltötte és csak mikor Szegedre lekerült, «kezdte magát földszagú költőnek viselni». Mi ez, kedves Mihály, mi ez az új író-ellenőrző módszer, mely szinte numerus-clausus-szerűen, születésük alapján akarja megszabni az írók hajlandóságait és rokonszenveit? Aki Pesten született és nevelkedett, aki húszéves korában került Szegedre, annak nem szabad a természetet szeretnie? Nagyvárosban élő költő számára nem jelenthet őszinte erős élményt a föld, az erdő és a szabad levegő? Milyen esztétikai törvény tiltja, hogy jobban érezze magát a Nagyszénáson, mint a Japán-kávéházban? Ha valaki az «örömtelen» Örömvölgy uccában született, melynek sivárságát Babits Mihály gyönyörű verse örökíti meg, ezzel már eljátszotta azt a jogát, hogy elvágyódjon örömteljesebb völgyek felé és ezeken a szabad tájakon termékenyüljön meg költészete? Kifogásod kínosan hasonlít arra a divatos szellemiségre, mely a központifűtéses lakásban élő, terített asztalnál ebédelő embertől elvitatja azt a jogot, hogy együtt érezzen a munkásokkal - vagy a zsidószületésű írótól megkívánja, hogy csak zsidótárgyú könyveket írjon, mert csakis akkor őszinte. Tudom, hogy ez az értelmetlenül reakciós szemlélet távol áll tőled, kár tehát kacérkodnod vele. Napjainkban úgyis szigorúan megszabják az írónak, hogy mit szabad és mit nem szabad gyűlölnie, - most még azt is előírjuk neki, hogy mit szeressen?