Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET · / · Farkas Zoltán: KÉPZŐMŰVÉSZET
Petrovics Elek, akinek múzeumigazgatói szerepét és jelentőségét több ízben méltattuk ezen a hasábokon. Élet és művészet címmel kiadta az elmúlt tíz évben írt tanulmányai, cikkei és nyilatkozatai egyrészét, ami alkalmat ád rra, hogy véle mint művészeti íróval foglalkozzunk. Mindjárt bevezetésül meg kell jegyeznünk, hogy ezirányú tevékenysége éppen olyan kivételesen magas színvonalon áll, mint igazgatói és művészetpolitikai működése.
S ha végigolvastuk ezt a ritka élvezetet nyujtó kötetet, amely a magyar képzőművészeti irodalom kiválóbb termékei közé tartozik és valami jellemzőt szeretnénk róla mondani, könnyen engedünk annak a csábításnak, hogy olvassuk vissza Petrovicsra, amit ő 1929-ben Wilhelm von Boderól, a nagy német múzeumigazgatóról és tudósról írt:
«... módszere egyszerű volt. A metafizika útjára sohasem lépett, beérte a történet és stíluskritika által szolgáltatott pozitív érvekkel. Legtöbbet azonban saját személyes benyomásaira épített, amelyekben ritkán csalódott. Stílusa is egyszerű és világos volt, ha pedig kedvelt művészei kerültek szóba, nagy melegség járta át hangját,... rendkívüli közvetlenség és fesztelenség jellemezte... nagy nyiltsággal, de egyszersmind mindig ép erkölcsi érzékkel ítélt emberekről és dolgokról...»
Ez a jellemzés minden ízében találó Petrovics Elek írásaira is. Ismertető művészetértelmező, aki egyformán távol áll a lírai jellemzés fogásaitól és elvont művészeti elméletek erőltetésétől. Hallatlan szívósággal és finomsággal mélyül el tárgyába, ennek objektív leírásával és meglepően éleslátó jellemzésével ád képet egy-egy művészről, vagy művészeti irányról. Ezzel a hű jellemzéssel kelti fel aztán azt az érzéscsoportot és azt az értékelést, amely mindig leplezett, de annál mélyebb érzésvilágában támadt. Ezzel a módszerrel a magyar esztétikai irodalom legnemesebb hagyományainak folytatója.
Petrovics nem egy elvont szempontból nézi a művészet termékeit. Az egész életet látja, amelynek minden vonatkozását ismeri, így a kép, melyet rajzol, sohasem válik egyoldalú elvonássá, hanem meglepően életteljes ábrázolás.
Petrovics képzőművészeti állásfoglalására két nagy egyéniség hatása nyomta rá bélyegét. Fiatalságában Ferenczy Károly nemes egyéniségének hatása alatt állott. Ennek szűkszavú, tartózkodó, arisztokratikus viselkedése és visszafojtott érzelmi világa igen mély benyomással volt reá. Később Szinyei-Merse Pál jóval gazdagabb, nyíltabb és csillogóbb lelke ragadta magával. Mint ezek ő sem a művészeti irodalom termékeiből, hanem közvetlen művészetszemléletből indult ki és hozzáadta könnyen rezonáló és fölötte finom megfigyelésekre hajló egyéniségének érzékenységét. Ebből a kapcsolatból alakult ki a művészetről alkotott felfogása, amelyet feltétlenül biztos íráskészséggel, a nyelv nagy gazdagságával, a stílus nyugodt szépségével tudott kifejezni.
És minthogy nemcsak az életből kiszakított művészetet figyelte meg, hanem vele együtt az életet is, jellemzései a művészekről és a művekről telve vannak az erkölcsiség kérdéseivel is. Az a pomnpás életrajz, melyet Ferenczy Károlyról írt, mintaképe annak, hogy egy kiváló alkotó művét, milyen összefüggésbe lehet hozni erkölcsi lényével.
Ez a mostani kötet is megmutatja, hogy Petrovics mennyire benne él a képzőművészet multjában és ugyanakkor mennyire meg tudja érteni kora törekvéseit is. Mindenképpen az