Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám
Az oroszok után legjobban talán mi magyarok tudtuk, nemcsak irodalmi hírekből és tanulmányokból, hanem
Holott az
Anyegin művelt világfi, társadalmi reformer, sokat olvas. (Puskin
Szigorú birák úgy itéltek
Eugénről, hogy bár tömérdek
A mit tanult, tud is sokat:
De mindig hajszált hasogat.
- - - - - - - - - - - - - - -
Gyűlölte Homért s Theokritot,
De Smith Ádámból leforditott
Egy részt, s mély nemzetgazdakép
Okoskodott: hogyan s mikép
Legyen a jólét emelendő,
A nép javára hogy mi van...
Barátja és birtokos-szomszédja,
Lenszky Vladimir ép egy német
Egyetemről jött; ifjú élet
Tavasza hinte rá mosolyt;
Költő s Kantnak nagy híve volt,
Göttinga ködös légkörében
Sok tudományt megmagola;
Szabadság volt vesszőlova
- - - - - - - - - - - - - - -
És lantján ország-világszerte
Schillert és Goethét ünnepelte...
Ilyen volt akkor az «ázsiai» Oroszország szellemi rétege. Ezt a szabadságért és haladásért lelkesülő réteget képviselte Puskin a cárizmus, a valóban ázsiai bojár-közigazgatás és a rendőrség szerepét betöltő ortodox egyházzal szemben. Soha a parázsnak és jégnek ilyen találkozása. Ezért örök sistergés a mulatt-arcu költő élete, ezért érzi mindvégig idegennek magát Oroszországban ő, akinél jellegzetesebb képet addig senki sem festett Oroszországról. Déli vér is folyt ereiben; anyai ágon, mint tudjuk, egy fogoly abesszin herceg ükunokája volt. Valószinüleg ez tette oly lángoló orosz hazafivá. Ezért már huszonegyéves korában száműzik, bejárja majd egész Oroszországot (melynek határait csak kelet felé lépi át); lelkes européerré és kozmopolitává viszont valószinűleg ez tette, ahogy az már törvényszerű. Ám életét, jelentőségét restelné az ember egy centenárium ürügyén ismertetni.
Erre semmi szükség. A harmincnyolcéves korában meghalt férfi, akit egy bájos ringyó s a cári udvar finoman szőtt intrikája kergetett egy francia léhűtő halálos pisztolylövése elé, az oroszok legnagyobb költője. Minden oroszoké; élő, mindmáig elevenen ható költő, akár nálunk Petőfi, akivel alapjában annyi közös vonást mutat. A háború előtti szentpétervári szalónok épp úgy lelkesedtek érte, akár a polgári forradalmárok, akik a maguk előfutárjának tartották, vagy akár a Szovjet, akár Lenin, aki a propaganda-költők dörgedelmeitől az ő könyveihez menekült s őt tartotta a jövő társadalom igazi előfutárának. Azok közé a nagy költők közé tartozott, akik a nagy tehetséget nagy jellemmel egyesítik. Nincs szüksége ünneplésre, még a megemlékezésre sem, hogy ime, már száz éve halott. Igazi költő volt; mindvégig eleven, mindvégig előfutár marad. Hódolatomként álljon itt ez az egyik legszebb verse, melyet most fordítottam le.
Exegi monumentum... Horatius
Anyagtalan nagy művet emeltem én.
Felé az ösvényt nem szegi fű. Dacos
Egészen én sem pusztulok el. Kemény.
Lantom szavában lelkem a vad halál
Nevem bejárja ezt az orosz hazát,
Visszhangzik a szláv s finn ajakon, a még
A nép sokáig még szeret, emleget,
Mert a szabadság szent jogait s a Jót
Múzsám, te égi jelre figyelj, ne félj
A támadástól, és koszorút se várj.
[*]