Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám
Ilyen zenét tenger se tudhat,
sem a vihar, ily harsogót,
se százezer motor, mint itten,
e rossztüdejü horkolók.
Orral, fog közt, sípoló mellel
fujják... fölszáll és összecsap
száz szörnyü hang. És szinte csobban
és habzik, amint megdagad
és nekilódul a falaknak...
de visszapattan, nem leli
utját s ujabb, s ujabb hörgéssel
és sziszegéssel lesz teli
a terem. S önönharsogásuk
árja alatt ugy alszanak,
mint folyó mélyén az iszapban
nagybajszu, páncélos halak.
Ha mélyebb lenne ez az éjjel
és ringatóbb ez az iszap,
ha nem hajitná partra őket,
mely fölissza az éjt, a Nap...
ha nem tátná torkát feléjük
a Váci-ut és a liget,
melynek bokrai közt lapulva
leseng a csontfogu hideg...
vagy nappal is vattás meleggel
őrizné őket ez a ház:
csattogna térdükön a kártya,
járná a talonmáriás,
mint hajdan a kocsmák ölében,
mikor az egyheti robot
bére ott szállt az izzadt kártyák
között, mint egy elváltozott
mint egy füstté vált, pupos angyal
hej, régi, régi szép idők...
ihattak akkor, telt a bérből
s ilyenkor Szilveszter előtt
Angyalföld, Ujpest, Zugló népe
hogy várta már a perceket,
mikor összefogózva járják
táncuk a kihunyt év felett...
*
Im, itt az év utolsó napja,
a horkoló had ébredez.
Mocskos idő. Hó hull s a hóra
hamuszinü eső szemez.
Melegedőben, kapu alján
és párás henteskirakat
előtt álldogálnak merengve,
féllábon akár a ludak,
mig jő az est. Szilveszter éje.
S akár a többi éjeken,
örüljön az, aki a menhely
öblös termében megpihen,
akinek pad jut... Láthatatlan
tömeg közt könyökölve fut
facér szabó, pincér, kovács, hogy
elérje a nyitott kaput...
*
Nem látomás ez, künn a járdán
üveget lóbál egy legény
s ordit: «igyunk, hisz Szilveszter van...
egy fa alatt találtam én,
szagoljátok csak, rum van benne...
lehet vagy két liter... Igyál!»
s a drága kincs a dermedt ujjak
között táncát megkezdi már.
*
Jó nyájra lelt a halál itten...
A faszesz már gyomrukba mar
és fölcsap gyulladt torkaikból
vijjogva, rekedten a dal!
Boldog, aki mély-mély ködökbe,
indás gőzök alá merül...
rókáznak már, üvöltnek és a
földön egy asszony elterül,
majd egy vasöntő, ki hörögve
kiséri még a dallamot.
Egy asztalos zuhan melléje,
aztán egy kocsist s egy vakot
terit a gyilkos szesz a földre
a többi még járja tovább
s vélük táncolnak fönn a felhők
s vélük a Fóti-uti fák!
*
Ez volt a Szilveszter, barátom,
ez volt a tánc! Három halott
hirdeti, hogy a Fóti-uton
a vidám halál mulatott.
Három halott... mellük zenéjét
nem harsogja már a terem
Nem volt munkájuk életükben,
hát most már Tulnan se legyen
szerszám kezükben. Már örökkön
igyák az aranyszin italt,
rummal gyógyitsák sebzett torkuk,
táncoljanak s fujják a dalt!