Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám
Esztendeje, hogy belefogtam
*
Költők és írástudók szerelme ez a költői csoda, mert szépségei elszámlálhatatlanok, értelme mély, zenéje túlvilági hangokból, fénye holdsugarakból szőtt. De akárhányszor is fölfedezik, színpadon fölújítják: az olvasni tudók táborában nem népszerű, azonmód legalább, ahogy
Elterjedtségének, ösmertségének talán ártalmára van az is, hogy az olvasói köztudat népszerű külföldi remekművekhez kapcsolja, magyar
Igaz, van egy jelenete, a nemtőké, mely a
A tündérhonnak és a csillagoknak ez a keresése azonban a
Engem a
Talán blaszfémia, hogy a
S annyi szenvedés után
Nyugszom égi kebleden!
Sirok égi kebleden!
S szivom istenajkaidnak
Halhatatlan csókjait.
Csongornak ez az utolsó szólama megrendít, valahányszor olvasom, ahogy megrendít Tamino és Pamina vezérlése a tüzön és vizen által.
*
Igazat kell adnom Babits Mihálynak, aki Gyulai Pállal perbeszállva bebizonyítja, hogy a dráma alapeszméjével ellenkezik a befejezése.
Valóban Csongorban megvan a tragikum minden csirája
Hogy a harmincéves költő még tud egy feleletet a nagy kérdésre, a boldogság kérdésére, ez tehát nem azért van, mert Vörösmarty megijed pesszimizmusától és jó végre akarja vinni a mesét, ahogy Madách az
Vörösmarty befejezése a logika szabályai szerint valóban ellenkezik a dráma alapeszméjével. De úgy érzem, hogy e földfölötti, földi és földalatti drámának, e holdsugárból, szederindából és gyökérből szőtt csodának ez a befejezése csak olyan lehet, amilyen. A szférák harmoniájának földi visszhangja ez:
És az ész elégtelen
Elgondolni, elbeszélni,
Amit e megáradott sziv
Boldogsága tengerében
Érez és tud, sejt s ohajt.
E sorok és még néhány gyönyörű sor után Vörösmarty három sornyira alszik. Mert Tünde utolsó sorai némiképpen nyárspolgáriak: Megzavarhatatlanul Igy fogunk mi kéjben élni, S a világgal nem cserélni.
De ismét a költészet csúcsára emelkedik Vörösmarty, amikor messziről im ez ének hallatszik:
Gyászosra hanyatlik az égi boru:
Jőjj, kedves, örülni az éjbe velem
Ébren maga van csak az egy szerelem.
*
Vörösmarty forrása tudvalevőleg Gyegyai Albertnek a tizenhatodik század végéről fönnmaradt, magyar alexandrinusokban írt elbeszélő költeménye:
A háromszor egy napon virágzó fa; a tündérlány, aki ültette és almáit elviszi; a leselkedő Árgirus királyfi ölelkezése a tündérrel, akinek aranyfürtjeit gonosz nő elrabolja; a tündér búcsúja és eltünése; a királyfi világgá bujdosása szolgája kíséretében, aki elárulja urát, amiért jutalmat igér egy másik gonosz, leányát a királyfival összeboronálni óhajtó asszony; Árgirus boldogtalan álombamerülése, amikor a tündér megtalálja; a királyfi esdeklése a jövő föltárása után; újabb vándorlása; találkozása a három ördögfivel, kiket kifoszt bűvös örökségükből, minekutána repüléséből az egyik ördögfi tudományával a földre leszállítja; a szép vár, melyből elébe jön a tündér; Árgirus és a tündérkisasszony egybekelése, boldog élete: íme, azok a motívumok, amikből kisarjadt Vörösmarty tündérligete.
Gyergyai költő, annyira legalább, mint a száz évvel utóbb verselő Gyöngyösi István. Ez kitetszik az
*
A
Ezek persze külsőségek. A
*
Babits Mihály
Most, hogy sok esztendő után újból elolvasom Babits Vörösmarty-tanulmányát, hálás vagyok neki, hogy
Ah Ledér! Ledér!
Hol van a te régi kedved,
És mosolygó gyermekálmod?
Sirsz-e? Sirj, ha nem nevethetsz,
Rég ohajtott könny szemedben,
Rózsakendő kezeidben.
Sirj, s töröld el könnyedet.
És ki mert, 1830-ban, a szigorúan zárt költői formák és körülhatárolt verssorok e korszakában, oly isteni szabadsággal bánni a mértékkel, mint Vörösmarty? Sort meghosszabbítani (Csongor a Tudósról: Óh, a te magányod rémitő lehet!
Gyulai Pál, Vörösmarty bámulója és első életrajzírója, bizonyára rosszalóan nézte ezeket a verstani kilengéseket. Hiszen még 1864-ben, Arany János korszakos verstani fölismerései után, Gyulai gúnyosan szólítja föl Brassait (a
*
A
Hogy virágodat szedem.
Csók, szelid galamb te, menj el,
Csak te vagy szelid eléggé,
Mely az álmok hajnalából
Visszahijad szellemét.
Hát nem ébredsz, édesem?
Visszarablott csókjaiddal,
Hogy fogollyá tégy, nem ébredsz?
Ah, hiába csattanál el,
Csók, te hittelen galamb,
Hirhozónak vissza nem térsz.
Tudom, nem is fontos, hogy itt képzavar van. És nem fontos az sem, hogy mai fülnek szokatlan ez a hely:
Fájdalomnak és örömnek
Egybetévedt hangjait?
*
A varázskút nincs befödve. A kút csodája, hogy fölszáll belőle álmok édes képzeménye, bűvös fény és illat és zene, kábítóan, édes bódulatba ejtően. Hasonlatok és jelzők zuhataga, az érzelmet forraló hangulatváltások, a vágy melódiája és a sok-sok más melódia:
Egy tökélybe összetéve.
Ilyen