Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám
Kinyilt a meny kék kapuja,
megjelent a kis ibolya.
Megjelent a nagy városban,
bejelenti hogy tavasz van.
Minden sarkon belébotlok,
veszek végre egy kis csokrot.
Azt se másért, azért veszem:
szegényember hadd keressen.
Valahányszor megszagolom:
erdőn vagyok: azt gondolom,
kökénybokros, rögös pusztán,
nem aszfaltos pesti uccán.
Beviszem egy kávéházba,
elémteszem egy pohárba,
s írok egy dalt, nem tintával,
kék ibolya illatával.
Nem tintával, nem pennával,
szívem régi fájdalmával,
kék virággal, zöld levéllel,
szívem örök szerelmével.