Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ

Schöpflin Aladár: BEMUTATÓK

Jens Locher a szerzője, Aszlányi Károly az átdolgozója, még pedig a hírek szerint alapos átdolgozója a Szülők lázadása című vígjátékának, amellyel a Nemzeti Színház szórakoztatja közönségét. A skandináv szerzőnek az a véleménye, hogy a modern léhaságokat jobb csinálni, mint nézni. A gazdag patricius-család fiatal nemzedéke, felnőtt fiúk, lányok, menyek és vők, sőt mint tehetséges kezdő, a süldő lány is mind végigjátsszák a léhaságnak azt a széles skáláját, amivel a mai fiatalságot gyanusítani szokás, de fel vannak háborodva, mikor a mama, sőt a jó nagymama is elkezdi az ő nézeteiket vallani, sőt életmódjuk szerint élni. Ahogy ebben meglátják a saját viselkedésük karikatúráját, meghökkennek, magukba szállnak és - a szerző jóindulatú optimista - meg is javulnak.

Szerep a szerepben mindig hálás színpadi fogás. Mikor a deresedő fejű mama, sőt még az agg nagymama is elkezdenek kackiás, kikapós menyecskét játszani, természetesen pedagógiai célból, ellenállhatatlan komikum támad. A néző tudja, hogy az öregek csak paródiás szerepet játszanak, a fiatal szereplők viszont valóságnak veszik a szerepet - a szerző olyan hiszékenyekké teheti őket, ahogy akarja - s ebből a helyzeteknek olyan komikus sorozata következik, amely percenként kirobbantja a kacagást. A bohózati hatás bizonyos, aki pénze árán kacagást akar vásárolni a pénztárnál, az megtalálja a számítását. A Nemzeti Színház újabban nagyon szerénnyé vált becsvágya ezzel is beéri. A siker érdekében mozgósították Márkus Emiliát, aki humorának bőségével és eredetiségével bizonyítja az igazi tehetség konzerváló erejét, először osztottak őszhajú anyaszerepet Tasnády Ilonának, akiből váratlanul kibuggyan a humoros véna s valósággal magával ragadja a közönséget paródiájának jó ízével. A többi szerepeket is jó színészekkel töltötték be, úgy, hogy az előadás a jobb Nemzeti-színházi előadások közé kerül.

*

A legokosabb asszony esze is csak övig ér, - írta egyszer Mikszáth Kálmán. Bónyi Adorjánnak is ez a nézete, ha hihetünk Hódítás című darabja őszinteségében. Mert hiába teszi meg hősnőjét városi tanácsnoknak, fontos újítások kieszelőjének és végrehajtójának s hiába köríti a cselekmény köré a városi vezetőség többé-kevésbé komikus alakjait komikus helyzetekben, amikor harcot indítanak a női tanácsnok ellen, a dolog lényege mégis az, hogy az okos, elszánt nő is beleesik a szerelem csapdájába, ha kedvére való fiatal férfi kellő vakmerőséggel, sőt szemtelenséggel ostromolja meg. Ha például már első látásra a hivatali szobájában kezdi ölelgetni s aztán éjjel a nyitott ablakon beugrik a szobájába és a vakmerő beszéd gépfegyvertüzével beveszi a tanácsnoknő szívének sáncait. Régi darabokban az ilyen rajtaütésszerű rohamokat rendszerint lovastisztek végezték, talán az idők jele, hogy Bónyi darabjában egy üzleti vállalat megbízottja csinálja, aki nemcsak meghódítja a tanácsnok nőt, hanem győzelemre is segíti az ellene acsarkodó városi főemberek elleni harcban. Mindez nagyon jó lehetne, ha nem volna olyan langyosan és kevés feszültségű ötletekkel megírva, ha a jelenetek kissé szorosabbra volnának kötve s nem volna mindegyiknek más színpadi perspektívája. Így, ahogy van, sehogy sem tud létrejönni a színpadon a feszültség.

Bajor Gizit, ha már oly ritkán látjuk, szerettük volna hálásabb szerepben látni, amelyben alkalma volna többet is csinálni, mint megmutatni lényének vonzó tulajdonságait. Az előadás többi szereplői közül Jávor Pál tudja valamennyire érdekessé tenni agresszivitását, Gál Gyula pedig nagyon markáns karikaturát csinál a zsémbes vén tanácsnok alakjából.

*

Páger Antal egy szerelmes kis fűszerest játszik Kollár Béla Egy millió pengő című darabjában. Sivár életét egy vágyálom szépíti meg: szerelmes sóvárgása egyik vevője, a bankhivatalnok felesége után. A valóságban is szokták egy bizonyos nőre mondani: lennék juhászkutya érte - a derék fűszeres felajánlja a váratlanul örökölt egy millió pengőt az imádott nő egy éjszakájáért. Az ötlet nem valami reális, az igaz, de hálás figurákat és jeleneteket lehet belőle kinöveszteni. Páger kezében a fűszeres szerepe egészen meglepő mértékben felgazdagszik, apró részletek, mozdulatok, hangsúlyok, számtalan szavakba nem foglalható művészi fogás révén pompás reliefet kap. Amit a szerző szerepnek gondolt el, abból élet és valóság lesz. A színész válik a játékban a fődologgá, már szinte szerző-társsá. Eddigi pályájának csúcspontjára ért; a mai budapesti színjátszás első vonalába. Mellette Bulla Elma egy szobalány szerepében, talán kissé túlfinom légkörbe emeli az alakot, de annyi bensőséggel és gyöngédséggel játssza, hogy bőven kárpótol minden cselédi vaskosságért.

Ezért a két színészért kell megnézni Kollár darabját. Ezzel nem akarjuk elvitatni a darab játékosságában is szerencsés elgondolását, a jeleneteiben, fordulataiban mutatkozó színpadi érzéket. Jobban szerettük volna, ha Kollár fiatal író létére kissé bátrabb lenne, ha ki merte volna meríteni az alapötletben rejlő szatira-lehetőségeket, ahelyett, hogy szentimentális irányban lágyítja el a dolgot. Több temperamentum, melegség van benne, mint a legújabban fellépett ifjú szerzőkben, nem kapaszkodik annyira a kipróbált patronokba - reményt kelt arra, hogy jó színpadi író lesz belőle.

*

A legtöbb színdarabbal úgy vagyok, hogy az előadás után néhány nappal kezd bennem elhomályosodni az emléke s rövid idő mulva már legfeljebb egy-két jelenete, a színészek egy két hangja marad bennem. Az agyam védekezik a túlterheltetés ellen, kiküszöböli, ami fölösleges kerül bele. Zilahy Lajos darabjával, A szűz és a gödölyével az ellenkezőt tapasztaltam: másnap, harmadnap növekedni kezdett bennem a hatása, súlyosabbnak éreztem, mint amikor a nézőtéren ülve a cselekvény menetére s az alakok mozgására figyeltem. Ez nyilvánvalón annak a jele, hogy a darabnak a cselekvénye felett van egy gondolati kupola, amely a színházi előadás alatt csak részben jut öntudatra, mert az előtérben más dolgok, események, szavak, mozdulatok, színpadi külsőségek állanak, előadás után azonban kiépül az ember tudatában s fontosabbá válik minden másnál.

Az élet értékekről van szó. Az igazi értékről, amely megcsúfolva, kijátszva, kifosztva is érték marad s a lerombolt helyébe új, szebb életet tud teremteni. A hamis értékről, amely mindent meg tud adni, csak a tisztaságot és boldogságot nem, amelynek erénye képmutatás, összetartó anyaga önzés, hite képzelődés. Ez így talán közhelynek hangzik, mint minden alapvető életigazság, de ahogy Zilahy cselekvénybe oldja fel, súlyossá válik. Egyébiránt is nem az örök közhelyek állnak minden nemesebb célú irodalmi mű mögött?

Az igazi érték jelképe Zilahy darabjában egy vagyont érő régi kép, amely egy előkelő kereskedő-család tulajdona s összefügg vele a család sorsa. Amíg a kép megvan, a családban is megvan az erőskezű apa fegyelme alatt legalább a külső összetartás. Amint az apa belehal amiatti megrendülésébe, hogy szerencsétlen üzleti körülmények miatt, a régi cég megmentésére el kellett adni, felbomlik a családi összetartás, kiütközik a férfi családtagok minden gonoszsága, kiderül mind az a szenny, amit addig eltitkoltak. Özvegyasszony nővérüket kisemmizik, egymással halálosan összevesznek, kamasz unokaöccsüket züllésbe kergetik. A kép birtoka miatt követik el a legcsúnyább bűnöket, pedig a kép már nincs meg, a helyében hamisítvány van a falon, amelyet az apa készíttetett titokban, hogy gyermekei ne tudjanak az eredeti eladásáról. Minden harc, gyűlölet, csalás egy képzelt értékért van. A valódi kép annál a derék kanadainál marad, aki megvette s aki a gonosz fivérek hugát és annak fiát magával viszi a kanadai erdőségbe: az ő új életükben marad meg a valódi érték. A többiek áhitatot tetetve, az egyik fivér ringyó feleségének zsoltár-énekét hallgatva nézik a hamis képet; az ő életük az aljasságot leplező képmutatás.

A cselekvény sodra elég erős arra, hogy közömbösítse az előadás közben felvetődő ellenvetéseket, de mégsem tudunk szabadulni attól az érzéstől, hogy az író nagy írói áldozatot hozott azért, hogy a gondolatát erős világításba helyezze. A született író érzékével elkerült a dialógusban minden magyarázatot, de az alakok szétválasztásában szükségesnek látott némi túlhangsúlyozást. Fekete bárányokat és fehér bárányokat állított színpadra; a fekete bárányok túlságosan feketék, a fehér bárányok, főkép Margit, a nővér, olyan fehérek, hogy csak teljesen passzívak lehetnek. Ilyen gonoszok és ilyen jók csak a mesében élnek. Elindult az Igazság, vele ment a Hamisság... A kamasz-fiú szerelmi kettőse nagynénjével jelenti a túlzás szélső vonalát.

Vannak a darabnak szerkezeti ingadozásai, mégis ez a legszilárdabban kötött Zilahy színművei között. A jelenetei egyenkint hatásosak anélkül, hogy ütnék egymást, - az író ökonomiával dolgozott, ösztön és tudatos gondosság vezette tollát. Függetlenítette magát minden színpadi patrontól, csak a festő szerepét éreztük nem egészen valódinak, amiben azonban része van a színész Bilicsi túlzásainak is. A leghiánytalanabbul felépített szerep az apáé s Törzs Jenő hatalmas, gránittömbből való alakot farag belőle. Ez a színész ma már, ha hozzávaló anyagot kap, mindent meg tud csinálni. Makay Margit lényének kultúrájával s gyöngéd hangjaival ad szépséget a nővér passzivitásának. A többiek közül egy fiatal fiú, Somogyvári Rezső olyan képességeket mutat, amelyekből szép színészi pálya lehet.

*

Erdély a nyugtalanság földje volt századokon át, egymás mellett élő népek súrlódása, kiegyensúlyozatlan társadalmi viszonyok, bizonytalan politikai helyzet tették helyzetét izgalmak forrásává. A magyar királyok messze voltak, a kezük nem mindig ért odáig, hogy rendet tudjanak teremteni. A XV. század huszita mozgalmai is ott törtek ki véres testvérháborúvá. A huszita papok izgatása az urainak kibírhatatlan sanyargatása alatt élő népben fellobbantotta a lázadás szellemét, a Kalotaszeg környéki magyar és román parasztok rátámadtak az urakra és a velük tartó papokra s az erdélyi vajda hadai csak sokára és nehezen tudták a népet leverni.

Ezt a nagyközönség előtt alig ismert, történetírásunkban kevéssé tárgyalt forradalmi mozgalmat dolgozta fel történelmi drámává Kós Károly, komoly szellemű és érzékeny felelősségérzésű erdélyi írótársunk. A forradalom lefolyása, ahogy a történelmi forrásokhoz híven elmondja, tipikusan mutatja minden parasztlázadás sorsát: a nép felbuzdulása, kezdeti sikerek, a meglepett urak tárgyalási készsége, amely mögött csak az idő-nyerés kényszere és a megállapodások megszegésének szándéka van, az erejüket összegyüjtött urak rajtaütése, a parasztok fegyelmének felbomlása, mikor baj van s a forradalom keserves bukása. A hasonlóság olyan, hogy Budai Nagy Antal-ban sokszor mintha a Dózsa György sorsát látnók.

A parasztok vezére itt is kisnemes, Budai Antal és itt is eredeti szándéka ellenére sodródik bele a forradalomba. Messze földről kerül haza falujába, kalandozása közben megérintették a huszita tanítások, katonai ismeretekre tett szert, helyzete akarata nélkül vált olyanná, hogy kénytelen élére állni a népnek. Nem harcot és vérontást akar, hanem igazságot és emberi sorsot a népének. Kész a becsületes alkura, benne nincs fanatizmus, de épen ez lesz a veszte: az urak becsapják, a népe közt mozgolódó fanatikusok és bosszúvágyók előtt gyanussá válik s a saját emberei ölik meg. Budai Nagy Antal tragédiájának koncepciója így kitűnő alaprajza a drámának. A ráemelt épület kezdetben szilárd terv szerint emelkedik egy bizonyos magasságig, egész a harmadik felvonásig a dolgok logikai rendje szerint haladnak a dolgok: Budai Antal magatartása adja a történések magvát. Kissé szélesen, epikusan folynak egymás nyomában a jelenetek, de a dráma vonala egyenes marad. A kidolgozás erőteljes, az író kezében tartja a vonalat; sokoldalú tevékenysége közben eddig nem mutatkozott színházi embernek, de most meglepően tiszta színpadi ösztönnel dolgozik. Egyes jelenetei, mint ez első felvonás zárójelenete az utolsó vacsorát idéző szép színpadi képpel, majd Budai Antal szembeállása a vajdával, ellenállhatatlan erővel hatnak. Kevésbé szervesen van belefűzve a cselekvénybe Budai Antal magánélete, szerelme és házassága Kicsiannával. Alig van valami hatással sorsára, inkább csak szép intarzia a komoly cselekményben az asszonyi szépség és kedvesség átlebbenése a zord és véres férfimunkától sötét színen, romantikus kis idill a zavaros forgatagban. Az írót a történeti esemény foglalkoztatta, az urak és parasztok szembenállása szociális kihangzásával s talán kelleténél jobban kötötte a magyar történelmi dráma hagyománya is. Mindenesetre színesebb és gazdagabb lenne az egész, ha több tér kerül benne a magánélet számára s ha a nő kissé élesebb profillal állna előttünk. Hátha ezen a magánéleti vonalon lehetett volna megtalálni a végső megoldást s Budai Antal nem külső, személyétől független körülmények tragikus találkozásán bukik el? A befejező negyedik felvonásban szétbomlik az addig ép szerkezet, a tragikus vég csaknem véletlen balesetté csökken.

Minden bizonnyal Kós Károly műve a legjelentősebb munkák sorába tartozik mai drámairodalmunkban. Becsületes és tehetséges írói mű, egy tiszta és lelkes ember megszólalása, akinek ép a hite és szolidaritása népével. Ami hibát elkövet, az csaknem mind általános hibája történelmi drámáinknak, ami szép van benne, az az író saját tulajdona. A nyelve enyhén régies és erdélyies, szép numerózus magyar beszéd, tele jó ízzel, jellemző megszólalásokkal, - évek sora óta nem hallottunk magyar színpadon ilyen tiszta zamatú magyar beszédet. A Vígszínház színészei jól megtanulták, csak erdélyi társaink kényesebb füle érzett beszédükön itt-ott némi kisiklást. Dayka Margit beszédét ők is dícsérik. A fiatal művésznő kedves, játékos lényéhez kitünően illik a szerepe, derült alakjának minden megjelenése tiszta öröm.

Budai Antalt Greguss Zoltán játssza. Jó színész, birja lélekzettel a nagy szerepet, lehet rá cselekvényt építeni. Igazi szerepköre, az a benyomásunk, nem az ilyen hősi alakok ábrázolásában lesz; itt is jól megállja helyét, csak kissé keményebbnek szerettük volna látni az alakot. A nagyszámú többi személyzetből leginkább Somlay Artur vajdája, Toronyi Imre apátja, Vértess Lajos hadnagya és Bihary József vad, fanatikus Bálint papja emelkedik ki. A rendezés nehéz munkáját gróf Bánffy Miklós közreműködésével Hegedüs Tibor végezte hiánytalan eredménnyel; a szép erdélyi díszleteket maga az író tervezte.

A Vigszínház erdélyi dráma-ciklust tervez; ha a folytatása is olyan lesz, mint a kezdete, akkor ez a ciklus friss levegőt fog hozni a magyar színpadra.

*

Azt ajánlanám fiatal drámaíróinknak, menjenek el a Művészszínházba és nézzék meg Scribe Egy pohár víz című vígjátékát. Rengeteget tanulhatnak belőle; színpadi technikát, amely már maga is csaknem igazi művészet, egyszerű cselekménynek a részletötletek tömegével való felgazdagítását, színpadi alakok olyan mozgatását, hogy a bábúk is élőlénynek tűnnek fel, - mindazokat a mesterfogásokat, melyekkel az író a közönséget az illuzió varázskörébe viszi és benne is tudja tartani mindvégig. Scribe bizonyára nem volt nagy író, érdeklődése és érzékenysége nem mélyebb és nem is intenzívebb, mint közönségeé, de mégis író volt, elmés és ötletes; tiszta francia értelem, a «kellő helyen kellő szó» mestere, a legnagyobb darabszerkesztő geniek egyike, tökéletes példánya a színházi ember típusának. Az Egy pohár víz van már vagy százéves, de elpusztíthatatlan, minduntalan felelevenedik a színpadokon és mindig hatásos.

Jó gondolata volt Bárdos Arturnak, hogy ezt az örök vidámságú darabot, a francia szellem könnyű oldalának ezt a remekét színrehozta világirodalmi ciklusa során. Megtalálta a hozzávaló színészeket, olyan előadást tudott kihozni, amely teljes értékében mutatja fel a darabot. Legelsősorban Góth Sándorról kell szólni, akinek színészi technikája mondhatni egyenértékű a francia technikájával. Szerepének minden árnyalatát értékesíti, minden szavának megvan a kellő értéke. Lázár Mária, Mezey Mária, Egry Mária dekoratív megjelenésükkel és friss, vidám játékukkal vesztegetik meg a nézőteret, Békássy István most már végleg bebizonyítja, hogy vígjátéki színésznek született s a többiek is, Kürti Pál rendezői keze alatt jól megállják helyüket. Az előadásban semmi hiba, teljesen kihozza a darabból, ami jó benne.