Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · SOMLYÓ ZOLTÁN

Nagy Lajos: LEVÉL A POKOLBÓL
Goda Gábor elbeszélései

Az író első könyve, öt elbeszélés van benne. Elbeszéléseket mostanában alig adnak ki, ez a könyv is az író saját kiadása. Úgy az, hogy első kötet, úgy az, hogy az író kiadása, jellemző a könyvre, illetve a benne közreadott művekre. Hogy Goda Gábor író, vagy már író, az tehetség és felkészültség dolga, de hogy megjelentek az elbeszélései, ímmár egy egész kötetnyi belőlük, s azért még író, ez, illetve ennek a jelenségnek a különössége, jellemző arra a légkörre, amelyben élünk, írunk és olvasunk. Egy író, egy fiatalember, mutatkozik meg ebben a könyvben, öreges tapasztalatokkal és szinte lesújtó bölcsességgel, mégis a fiatalság el nem filozofálható és hervadni még sehogysem tudó jobbat és nagyot akarásával; ez az író történeteket gondolt ki, történeteit leírta, helyesebben mondva megírta s e művelettel valami sajátságos, alig magyarázható munkát végzett szubjektíve is, de meg az olvasóra való hatásában is, és - itt eszmélünk rá igazában, hogy a könyv első kötet és saját kiadás! - munkája közben egyáltalában nem törődött azzal, hogy mi lesz majd írásainak a sorsa, hogy megjelenhetnek-e azok nyomtatásban, akár lapban, akár könyvben, illetve hogy hogyan is viszonylanak azok az írások a kiadói és szerkesztői aggályokhoz, üzleti és irodalompolitikai célokhoz s az olvasóközönség részben természetes, részben preparált igényeihez. Kivételesen olyanok tehát ezek az elbeszélések, amilyeneknek új író műveinek lenniök kell: frissek, bátrak, közvetlenek. Az ember szinte nosztalgiát érez irántuk s el-elképzeli, hátha létezik olyan fejlődés, hogy az író a kényszerű kompromisszum-tevések mesteri rutinjának színvonaláról egyszer csak megint elérkezik ehhez a fiatalos, üde, naivnak csupán látszó, de valójában bölcs, mert egyedül okos, közvetlenséghez. Az író maga is sejti az út további folyását, mert a «Levél a pokolból» című elbeszélésben elképzeli a saját öregkori halálát s pályájára visszatekintve elmélkedik a végzett munkájáról, és így vall: «Ismerni kell az irodalom titkos jelbeszédét és mindenkor kerülni kell a túlzottan nyílt és őszinte beszédet...» «megszoktam szomorú pályámon, hogy aki á-t akar mondani, annak b-t kell leírnia. Tudom, ez nem harcias magatartás, de az ember, ha csak teheti, ne legyen harcias...», «... hősies sors az egész életen át b-t mondani és á-t érteni alatta».

Goda Gábor már most így tudja ezt. Az ő nagy ősz szakálla azonban csak aféle betlehemes szakáll, mert nem képes a kínos tudomás szerint cselekedni. Rutinos, öreges, bölcs, okos írásainak ifjúi heve az, ami gyönyörködtet, sőt ami - gondolkodtat.