Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · SOMLYÓ ZOLTÁN

Illés Endre: A FEGYVEREK VISSZANÉZNEK
Zilahy Lajos regénye - Athenaeum

Nyolc frakkos, lakkcipős úr siet egy áprilisi estén - feltűrt felöltőjű, néma csoport - egy előkelő Andrássy-uti villa felé. Becsöngetnek a kivilágított épületbe, végighaladnak a kert keramit kockáin, bemennek a hallba. A lakáj itt németül köszönti őket, a nyolc úr lerakja minden fölösleges holmiját. Szótlanul körülnéznek. Az egyik megáll egy ébenfából faragott faun-szobor előtt, percekig bámulja, végül félhangon ezt mondja: «De ronda pofád van!» Ez a mondat egyszerre felszabadítja az író közlékenységét és sietve fülünkbe súgja eddig ügyesen rejtegetett titkát: a nyolc frakkos úr nyolc kisegítő pincér, akiket telefonon rendeltek a mai estélyre ebbe a villába. - Három oldal. Így indul Zilahy Lajos új regénye - A fegyverek visszanéznek.

Az ügyes és fordulatos fiatal kabarészerző elmaradhatatlan fogása volt ez a könnyed jelenetezés, az író meggyújtja az ötlet gyújtózsinórját és maga gyönyörködik legőszintébben, amikor az ártatlan csattanó elpukkan, - másfél évtized alatt százszor felcserélhette Zilahy a kis színpadot a komoly kőszinházzal, a hírek élén álló krokit a nagyigényű társadalmi regénnyel: százegyedszer is visszajár a mozdulat és az emlék, mint a tengerésztiszt karján a fiatalság meggondolatlan érveire árulkodó tetoválás. Zilahy regényeiben eddig is - mint az orvosi rázókeverékekben - túlhamar váltak szét az összetevő elemek: külön ízekkel és külön rétegekben jelentkeztek az író különféle kvalitásai. Hol a lirikust éreztük, finom és hangulatos mondattorlódásokban, hol a riporter vázlatkönyvét lapozgattuk, melybe kifogyhatatlanul sok figurát skiccelt valamikor a könnyed futású ceruza, azután a Jókain és Herczegen nevelkedett elbeszélő jelentkezett, kissé romantikus meseszövéssel, érdekes társasági lány- és asszonyportrékkal, s az enyhén csípős társadalmi kritikával, - de közben mindvégig tisztán hallottuk azt a megvesztegető, finom melankóliájú, óvatos vonóhúzásra felrebbenő csellóhangot, mely Zilahy sajátja, könyveinek szívdobogása, a gyengébb részeket is átsütő fény.

Új regényére fokozottan jellemző a heterogén halmazállapot, a különböző ízekre és elemekre való széthullás. Már nem is a véletlen szeszélyeivel következnek egymásra a más és más rétegek, de szigorú és értelmes rendben sorakoznak fel: valósággal Haeckel biogenetikai törvénye szerint; mintha az ember első kilenc hónapjának megoldott titka az irodalmi alkotásokra is vonatkoznék, - minden új könyvben feltámadnak az író előző könyvei, az új mű egyéni fejlődése tulajdonképpen megismétli alkotója egész fejlődési folyamatát. A fegyverek visszanéznek különös írás. Ami új benne és ami regény, az szinte appendixbe szorul; a könyv első háromnegyede viszont pontos megismétlése annak, amit Zilahy eddig csinált.

Az indulás egyfelvonásosainak iróját már bemutattuk. Most a Halálos tavasz lirikus korszaka következik: egyelőre szép mondatok áradása és tajtékos hullámokon átnyargaló vitorlák röpítenek A fegyverek visszanéznek lapjain. A tavaszi rügyek friss, kesernyés ízével kínálkoznak Zilahy mondatai: «Valamennyi kerti fa kissé délkeleti irányban hajlott, szélcsendben is világosan mutatva, hogy a nagy és állandó szelek északnyugatról jönnek a pilisi hegyek felől. A fák, melyek e vad szelek légtömegeinek súlyát állandóan lombjaikon hordják, olyanok voltak, mint a zsákhordók, kik mindig csak a fél vállukon cipelik a terhet és meggörbül a hátuk.» - Ilyeneket olvashatunk majd minden oldalon és a történetből kissé kiesve is gyönyörködhetünk a hasonlatok szinte zenei lejtésében. A természetleírásokból, félhangokból, a pasztellszínek derengéséből azonban lassan bontakozik is már a történet: itt az egyszerű, derék férfi s a szürke színekbe burkolódzó, jelentéktelennek látszó asszonyka, akit azonban észrevétlenül csillogóvá, veszedelmes ragadozóvá tehet a váratlanul rátörő, új szerelem; s itt a fölényes harmadik, a győző, diadalmas igazi férfi, aki felemeli magához az asszonyt, míg a férj elmarad valahol a kellemes melegben, lent a középszerűségben. Itt tehát A két fogoly ismert triója: a mondanivaló, amit Zilahy nem tud elégszer elismételni; az a mély, szinte sebzésszerű régi élmény, amely minden emberi viszonylatot azonnal ebbe a hármasba csoportosít. Az asszony énekesnő - és a férfi híres fegyvergyáros, a világnak talán leggazdagabb embere. Találkoznak. És mindkettő kibillen pályájából.

A férj pedig? A férj még a háború alatt, vőlegény korában, a pokoli pergőtüzekben megvakul a fronton. Az asszony szeretetből és szánalomból lesz a felesége. Tizenhét évig élnek együtt. A szerencsétlenség férje mellé szegezi ezt a nőt, ő akarja jóvátenni, amit a sors vétett a férfi ellen, odaadásában szinte szentté válik. De tizenhét év után a férfi úgy érzi, nem fogadhatja tovább el ezt az ajándékot. Maga fordul ellenfeléhez, a fegyvergyároshoz: «Vigye el, - mondja. - Mártsa meg a fényben, a sikerben. Én csak mozdulatlan, fekete cölöp vagyok, ez a szegény asszony ide van láncolva hozzám. Én most eloldom... repüljön el... Ismerje meg az életet, harapjon bele a szerelembe. Menjen. Próbálja meg;» Drámai expozició. És pontosan így is indul - mondjuk a Nemzeti Színház színpadán - egy mai magyar dráma. Ez a rész épen az első felvonás. A függöny itt suhan össze és a közönség izgatottan áll fel helyéről: mi következik majd a második felvonásban? A drámaíró-Zilahy rajzolja már ezt a férjet és ő adagolja biztos érzékkel az izgalmat és feszültséget is.

De ne kövessük tovább haeckeli hasonlatunkat. Nincs benne semmi erőszak, az egész Zilahy ővrt azonban túlzás volna most felsorakoztatnunk. Folytassuk a bábból pillangóvá vedlő asszony történetét ott, ahol Zilahy puritán publicista hajlamaira hallgatva végül elveti, illetve kiszélesíti az egyszerű szerelmi bonyodalmakat. Az énekesnő mégsem lesz a nagy férfi szeretője, vagy felesége, mint A két fogoly-ban, - Páris és London ragyogásából ernyedten visszazuhan férjéhez, mint egy elejtett kő. Vele nincs is többé dolgunk. Egyszerű budai villatulajdonosnővé válik, aki csak akkor megy át Pestre, amikor énekelnie kell az Operában. Annál dúsabb fénycsóva hull a fegyvergyárosra, aki egyszerű szerelmi partnerből gondolkodó és töprengő férfivá lép elő, premier-planba kerül: a váratlan szerelem az élet új ízeit ismertette meg vele, s most, hogy a szerelem visszazuhant a mélybe, jobban kezd figyelni az ismeretlen ízek meglepetéseit tartogató életre.

Végre, végre megindul a regény. Az új Zilahy-regény. A kétszázhatvanadik oldalon tartunk. És már csak hetven oldal van hátra. Sietnünk kéne. És Zilahy siet is. Egyszerűen közgazdasági cikkeket és szociológiai gondolatmeneteket másol be új könyvébe: a gépek munkájáról, a háború emberi gyökereiről, az európai konföderációról, - és miután ennek a villámgyors publicisztikának hatása alatt fegyvergyárosunk olyan sietve és olyan teljességgel fordul ki régi énjéből, mint kesztyűujj: Zilahy nem tétovázik sokat a regény címbeli befejezésével. A fegyvergyáros elárulja régi életét, pusztulni hagyja vállalatait, elfogják, katonai bíróság elé állítják és a kivégzéshez vezényelt négy katona azokkal a fegyverekkel veszi célba, amelyeket nemrégiben még ő szállított. «Bé... Gé kétezernégysz...» kiáltja a felismert modell számát, amikor eldördül a négy puskacső.

Elsietett írás az új Zilahy-regény. Appendix-szerű végével mindenképen zavarban vagyunk. Ez volna a regény? Ennyi csupán az írói megformálás és ilyen fáradt kézlegyintés a végső, meggyőző igazolás? És mit jelent a régi regényfigurák és helyzetek nagy karneváli felvonulása? Nem tellik sok örömünk ebben a fáradhatatlan, mult felé forduló ekhózásban: minden fejezet külön autonóm világ, a figurák úgy változnak bennük, olyan törésekkel, mint a különböző folyadékrétegeken áthatoló fénysugár. Zilahy regénye inkább szemkápráztató, nem egyszer olcsó fogásokhoz menekülő, külsőséges miljőleírás, egyszerűbb lelkeket kielégítő szerelmi történet, detektívregényszerű fordulatosság, mint az a súlyos lelkiismereti konfliktus és kikerülhetetlen sorsdráma, amire a cím utal: a fegyverek visszanéznek arra, aki harcba küldte őket. De ezt a szívbedobbanó pillanatot Zilahy meg sem kísérelte megírni.