Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 11. szám · / · FIGYELŐ

Keszi Imre: BASILIDES MÁRIA MUSSZORGSZKIJT ÉNEKEL

Massimo Bontempellinek van egy könnyed és mégis viziós novellája: egy száguldó lokomotivon élet és halál viszonyát tárgyalja meg a mozdonyvezetővel. Élet és halál nem időbeli, de térbeli viszonyban állnak egymással, párhuzamosaik, mint a sínek, egymás mellett futnak és aki be tudja tartani az útirányt, annak nem kell félnie a haláltól. Valahogy hasonlóképen fut a halál az élet jobbján Musszorgszkij nagyszerű Haláltánc-ciklusában. A halhatatlanság kezünkben van, de az ember irányérzéke gyönge. Eltérünk és ellankadunk. Párhuzamosaink konvergálnak és futván esünk a halál karmaiba. Van minden életben egy pillanat, melyben a halál erősebb, mint az élet. Voltakép mi más is a halál, mint szentantali és buja kisértéseink legveszélyesebbike, és az, amelynek végül is minden szent megesik? És mi más világ volna e kisértés iránt érzékenyebb, mint az orosz lélek világa? Dosztojevszkij világa, melynek minden bűne egy gyönyörűséges és önmarcangoló bűnbánat kedvéért követtetik el és minden bűnbánata arra jó, hogy utána csak még mélységesebb és örvénylően édesebb legyen a bűn. Van barbársága a spiritualizmusnak is, és ez az orosz lélek, Dosztojevszkij és Musszorgszkij lelke. Ez a gátat és határokat nem ismerő sötét kavargás, melybe oly sűrű közelségbe folynak össze nép és egyén, pokol és mennyország, bűn és bűnbánat, állati és isteni ellentétei? Melyben géniusz és dilettáns azonosul, szigorúan kimért táncforma és széteső recitativo ugyanannak a lényegnek két egyidejű formája? Milyen gyönyörű és milyen félelmesen barbár ez a Trepak, amelyben a halál, - titokzatos és vídám cimbora, - átkarolja a télbe, hóviharba kivetett parasztocskát, hogy mámoros fővel áttáncoltassa a maga örök tavaszába. És milyen csodálatos zenei megoldása: ez a komor és súlyos recitativo, melyben megfoghatatlanul, de idegeinkben érezhetően lappang a tánc démoni ritmusa! Vagy a beteg kisgyermeket halálba gyógyító csontkezű orvos, kinek mefisztói elevensége mellett milyen halovány Schubert «Der Tod und das Mädchen»-jének absztrakt halálédessége, dermesztő naturalista tritonusai mellett milyen európaian sima és konvenciózus a Schubert-dal félelmesen monoton deklamációja. Hiába, kelet többet tud a világ metafizikus titkaiból! Az üdvözülés lehet keresztény: a halál barbár téma. Milyen keleti, saljapini a halál huhogó és mégis édesszavú szerenádja a fiatal lány ablaka alatt. És a ciklus főszáma: a halottakkal borított mezőn kisértetiesen megjelenő hadvezér viziója. Mint éji sötétben gyarló szemünk előtt a dolgok: lassan és súlyosan bontakoznak ki a recitativoból a dallam körvonalai. Mint hosszú és sötét fejedelmi uszály, a bársony nehéz simaságával és a föld ízes súlyával vonszolja maga után a hömpölygő énekbeszéd, a népi, közösségi és mégis beethovenien heroikus gyászinduló dallamát. A közös éjszaka zsilipjei felszakadnak, a természet sötétje beáramlik az emberi lélek komorságába.

Hogyan áll szembe Basilides Mária, a humanista énekesnő, a barbárság színes hömpölygésével? Le fogja-e szelidíteni, simítani, be fogja-e törni a koncertterem négyszögű formáiba? - Basilides Márai Musszorgszkij-éneke Európának nem erőszaka, de diadala a barbárság fölött. A kultúrának az a sajátsága, hogy a dolgokat lényegükben ragadja meg. Basilides Mária semmivel sem kevésbé orosz, mint ezt Musszorgszkij dalai megkövetelik anélkül, hogy ezért európaiságát feladná. A barbárság új színeket és titkokat tud, de mit ér az a fogalom, hogy új, ha nincs mellette a régi? Érték akkor vagyunk, ha gazdagítunk valamit és így Musszorgszkij is Basilides Mária révén lesz európai érték, kinek kultúrája, fejedelmi pompában őrzi ezt a Musszorgszkijval gazdaguló ősi gazdagságot.