Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám

ÁRKÁDIA

A papiros türelmes, avagy: mi lehet a magyarázata, ha nem is a húnok, arabok, mongolok, törökök óriási világbirodalmainak, hanem csak a világháború utáni francia gazdasági, politikai és katonai túlsúlynak?

«E nemzet (a francia) feminin természetű, ahogy férfias a germán és a magyar. A női természettel jár a libido dominandi, az uralkodás szertelen vágya.»

(Kerek Asztal, Furor Gallicus című cikk)

Szét lehet vágni a tuskót, sőt, sajnos, a fejet is. Az ösvényt azonban csak vágni lehet, de szétvágni nem.

«Zöld vetések ringó tengerében
gyalogösvény ment, oly keskeny épen,
mintha Mózes vágta volna széjjel
világhírű varázsvesszejével.»

(A világhírű jelző is külön dícséretet érdemel.)

A szemét az ember behunyja, a szempilláját azonban inkább csak lehunyja:

«s bár behunytam mindkét szempillámat:
mintha Jézus nézett volna rám ott.»

Az öreg koldus:

«Pénzt várt. Én meg zavaromban nyomban
pénztárcámat a markába nyomtam.»

Valószínűleg ettől a pénztárca-esettől «legenda» a vers.

(Nemzeti Ujság, Májusi legenda, írta Mécs László.)

A kritikus ötlete mindenesetre eredeti:

«Bódi István elbukott a nagyravágyásban, s tévelygő bizonytalanságát oly híven festi az író, hogy már-már kezének biztonságában kételkedünk.»

(Láthatár, Darkó István Égő csipkebokor című regényéről írott kritika.)

Mivelhogy az írók aránylag többet írtak mostanában a faluról, mint régebben, tehát:

«Mind Szlovenszkóban, mind a Délvidéken, de különösen Erdélyben volt igen élénk magyar íróink és költőink faluszeretete.»

De van-e ilyen falu?

«Az elnyomatás indította érzés termelte ki a bogárhátú, délibábos falvak utáni vágyat...»

(Őserő, Falu az irodalomban című cikk.)

Ábrándozás az élet megrontója, - írja Vörösmarty Mihály. Az olvasó, nyilván e sorra való emlékezéssel, mondhatni ennek az ellenkezőjét írja, nem könyvben, hanem csak úgy bicskával belevésve a pad deszkájába:

«Az élet az ábrándozás megrontója.»