Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · SZÍNHÁZ · / · SUGÁR KÁROLY
Mikor ilyen nagyon értékes, de pályáján nem eléggé értékesített, különös és erős egyéniségnek sírgödrével lezárt élete előtt áll az ember, a fájdalmon kívül okvetlen előtör a bámulása: milyen furcsán különfélék, ellentmondóak, ferdék, egyoldalúak a megállapítások ilyen emberről.
Minden kis cikk leírja Sugár Károlyról ezt a jelzőt, hogy:
De hát mégiscsak bizonyos megkissebbítést rejt ez az epiteton. Pláne, ha nem járul hozzá kategorikus magyarázat, hogy: miért maradhat Sugárhoz hasonló színésztalentum epizódista? Minek nem a nála csekélyebb képességű kollegák az epizódisták? Minek nem olyanok a színpadi művek, hogy a Sugár-féle egyének váljanak nem-epizódistákká?
Bátran felhasználhatnák a Sugárról szóló magasztaló cikkel az ő példáját magyarázatul, hogyan lesznek bájos arcú és termetű, mindkét nembeli színésznagyságok nem-epizódistákká, csakis a szekszepiljük révén és nem a színészkvalitásaik révén. Megírhatnák a cikkek, hogy ebben a nem-epizódista kérdésben sajnos nem a tehetséges írók, tehetséges színidirektorok, tehetséges rendezők döntenek a közönség elitjével együtt, hanem a csőcselék. Az a csőcselék, amely esetleg nem is a karzaton szorong, hanem fényes plasztronban és selyem-estélyiben a páholyokban pöffeszkedik és így történik, hogy a Sugár-féle súlyos veretű sajátos színű tehetségek a színpadon csak átmeneti, epizódikus jelenségek maradnak mindig. Megírhatnák, hogy az egész drámaírás amiatt rokkan mint műfaj sápkórossá, mert a színházlátogató nép szellemi és erkölcsi deklasszáltsága nem bírja el a valódi művészet szókimondását és mélységeit.
De tekintsünk el az itt-ott kötött lehetőségű cikkektől és hallgassuk meg egy ilyen Sugár Károly méretű tehetségről kitűnő intelligenciájú és jóhiszemű ismerősét, barátját, tisztelőjét; egészen elképesztő, milyen más mindnek a képe róla.
Van, aki finom, hallgatag, defektusos, túlérzékeny és éppen ezért kocsmák zugába vagy könyvesszekrények árnyékába vonuló, magányos léleknek látja őt. De van, aki ellenkezőleg, cinizmussal, fölénnyel és érdekességgel bélelt egyénnek ismeri, akit utóbb némi elvonulásra minden megízlelhető élvtől való csömöre és rokkantsága késztetett. Van, aki dühös evolucionistának tudja őt, akit őrjöngővé véreztek a mai társadalmi rend recsegő-ropogó, lerombolásra megérett intézményei. De más egészen felszínes gondolkozásúnak vagy nagyonis konzervatív hajlandóságúnak véli.
Van egy női árnyék élete mögött, aki a rabnők alázatával, rajongók imádatával kért részt Sugár élete gondjainak enyhítésében. Ez a nő a Sugár kedélyét az égi jóság iránt való nosztalgiáktól buzgónak látja. Megjegyzi, amint ez külsőségekben is nyilvánult. Amint végigtérdepeli a római zarándoklépcsőt vak áhítattal és madonnaképe imazsámolyán tölt órákat.
De egy másik női árny a Sugár élete mögött, ellenkezőleg, démonias vonásokat érez dominánsnak a Sugár jellemében. Ennek takargatását véli a Sugár pózos vallásosságában és barátcsuhába való vágyásában. Hinni pedig eléggé lehet olyan nőnek, akinek a szépsége akaratán kívül idézett föl Sugárban egész életére kiható romantikus szenvedélyt és aki a dokumentumok egész tömegével rendelkezik Sugár legbensőbb énjéről és a gyöngéd, szorongó, vergődő, érzelmes férfiről.
De éppígy fedezik föl ennek az embernek alakjában az állhatatosságot és a változékonyságot, a megbízhatatlan fecsegő korcsmacimborát és a korrektségben betegségig menő lovagot.
Én magam, mikor pillantást vethettem egy-két írásába, valósággal megdöbbentem kifejező készségének érettségén, ötletességén, sajátosságán. És volt nehány alkalmam beszélgetések közben megfigyelni és álmélkodni rajta: milyen gazdag és emelkedett szellemességgel mozog ez az ember tőle egészen-egészen elütő lelkiségű környezet között.
És lehetnek még, akik jellemének féktelen alaptermészetét tartják számon, amely mint kamaszt a biztos polgári otthonból cirkuszi artistának szöktette őt el... De mindez azt mutatja csak, hogy elméletek és szemléletek formái gyatrák egy ilyen végletekből csodásan eggyé forrott egyéniség és tehetség megértésére és ábrázolására.
Egyöntetű csak annak ténye volt mellette mindenki részéről, hogy temetésén egyetlen szem nem maradt szárazon. De ez nem csak afféle szólásmód szerint volt így, hanem valójában.