Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám
Reményinek nagy élménye Amerika, nagy témája az Amerikába került magyar, ahogy belekerül a roppant olvasztó tégelybe, végigszenvedi az asszimilálódás kínjait és nehézségeit, eltéved vagy megtalálja útját, külső-belső egyensúlyát az ellenséges idegen őserdőben, elpusztul vagy boldogul aszerint, hogy mennyire tud hozzáidomulni az élet nem számára teremtett formáihoz. Asszimilálódni nem annyit tesz, mint nyelvet, munkamódszert, szokásokat változtatni. Új világfelfogást kell elsajátítani és ez sokkal nehezebb. A teljes, végső asszimilálódás, mint Reményi egyik régebbi regényében megmutatta, az első nemzedékben, abban, amely felnőtt sorban került az U. S. A.-ba, jóformán lehetetlen; kompromisszumot lehet kötni, az élet erői nagy részének feláldozásával, vagy kitérni az új világ nyomása elől valami kis zúgba s ott élni egy külön kis Magyarországot. Igazi amerikai nem lesz a bevándorolt magyarból.
A második nemzedék már előbbre jut az asszimilálódásban. Környezet, iskola, munka segíti benne, az élet óriási arányai ellensúlyozzák a családtól kapott ösztönzéseket. Ez azonban új konfliktust teremt: szülők és gyermekeik, első és második nemzedék nem értik meg egymást, az óvilágból hozott konzervatív életfelfogás és az újonnan szerzett amerikai szellem súrlódásából új szenvedések fakadnak. S ha aztán az amerikai világ is ellenük fordul, megérik a tragédia.
Reményi új regénye erről szól, a második nemzedékről. Egy fiú és egy leány sorsát mondja el. Bevándorolt magyar szülők gyermekei, szeretik egymást, tiszták és ártatlanok s mindjárt kezdetben bekövetkezik a szülőkkel való szakítás. A leány apja, büszke, becsületes magyar ember, nem tűri el, hogy megpróbálkozzanak az amerikai divatú táncversennyel, amelynek díja lehetségessé tenné számukra a házasságot. Szakítás az apával, a már-már megnyert díj elvesztése, izgatott, hasztalan küzdelem az amerikai munkanélküliséggel, megalázó nyomor, kétségbeesett kísérletek, kitörni belőle - a nagy gazdasági válság, mint valami megfoghatatlan, jelenvaló szörny fojtogatja őket s a lány szépségére mohó gangszter-világ befejezi a tragédiát. Az eset bizonyára nem általánosítható, de bizonyára típus a két fiatal szembeállása az amerikai élettel: elsajátíthatták a szokásokat, az erkölcsöt, az értékskálát, de nem tudták elsajátítani a küzdésnek, a minden áron való érvényesülésnek azt a kiméletlen erejét, az idegberendezésük még európai. Úgy állnak, kezet fogva, rémülten és tehetetlenül, mint két eltévedt gyermek a roppant város szörnyű forgatagában, amely eltapossa őket.
Reményi realista író, tényekre épít s a tényeket dokumentálja. A táncverseny széles jelenete zajos egyhangúságával, lélektelenségével, hogy a tánc egyre inkább mechanikus mozgássá válik, majd sivár robottá s ahogy közben kiütköznek a táncolókból jellemük vonásai, teljesen hiteles képnek tűnik fel. Olyan, mint egy irodalmi eszközökkel megírt, jó riport. A munkátlanság és munkakeresés gyötrelmei a két fiatal lélekre való reflexükben vannak ábrázolva s valóban hitelesen van lerakva az irányvonal, melynek végén a könyv egyik csúcs-jelenete áll: mikor az elkeseredett fiú boros fővel erőszakosan magáévá teszi a lányt. Ahogy a leány erre reagál, az a regény legfinomabb része.
A regény szigorúan realisztikus stílusa alig vesz magára díszeket, tárgyilagos stílus az egyhangúságig. De egyáltalán nem közömbös: az ábrázolás módjából kiérezni az író részvétét alakjai iránt. Érzését úgy nyílvánítja, hogy tartózkodik nyílt kifejezésétől.
• Pongrácz Kálmán: SZLOVÁK REGÉNY MAGYARUL
SZÍNHÁZ
KÉPZŐMŰVÉSZET