Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám · / · M. POGÁNY BÉLA:
Még hosszú-hosszú hónapok multak el izgalmas feszültségben, amikor kitört a tragédia. Egy véletlenen múlt, egy teljesen megmagyarázhatatlan véletlenen. Oly sok éven keresztül sikerült az öreg szerelmesek minden galádsága. Ebben a véletlenben az a megmagyarázhatatlan, hogy az utolsó alkalommal
Szász korán vissza szokott vonulni a szalónból, ahova vacsora után szabályszerűen mindig átmentek beszélgetni, kártyázni, ahogy jött. Nem sokkal utóbb Rogger is lepihent a lakás tulsó szárnyán, mert korán kellett ébredniük. Ezen az estén Szász agyát egy kitűnő üzleti gondolat szállta meg s minthogy nem tudott megszabadulni tőle, nem volt rest felkelni, magára szedni házikabátját s a keskeny folyosón papucsaiban átsietve, minden szokás és törvény ellenére benyitott Rogger szobájába. A legundorítóbb látvány tárult szeme elé, amilyent még rossz álmaiban sem látott. Rogger az ölében tartotta a feleségét.
Irtózatos pillanatok iramodtak át az öregedő ember szívén, olyan pillanatok, aminők a meghalás előtt érik az embereket, amikor egész életük megjelenik lelki szemeik előtt. Így látta meg ő is robotoló munkában elrohant éveit, a családba, a feleségébe vetett bizalom és szeretet ünnepnapjait, képzelt boldogságát, amely ebben a megcsúfoltatásban derült ki és omlott össze. Az indulat borzalmas erővel torlódott a fejébe s már nem gondolatban, hanem pusztán érzéseiben
Tajték verte fel a száját, eleinte csak bömbölni, bőgni tudott, mint dühödt bika, aztán felszakította a lakásba nyíló ajtót és rekedten üvöltözni kezdett:
- Gyertek csak, gyertek ide! Nézzétek meg szentséges anyátokat! Idegyertek, gyorsan, gyorsan, nézzétek meg hülye vén apátokat!
Az odafutó családtagok még láthatták, mint rendezik a rajtakapott szerelmesek feldúlt ruháikat, láthatták vérbeborult arcukat, anyjuk fedetlen fáradt kebleit.
Szász arcáról, véres vak szemeiből az égető düh könnyei csurogtak. A boldogtalan ember habzó szitkokkal reszkető száján, felemelt ököllel vetette magát az istentelen Roggerre. Ez azonban erősen mellbe taszította s a falhoz lökte vissza.
- Látjátok? - hörögte tébolyultan Szász.
- Megőrült! Tisztára megőrült! - magyarázta Rogger a társaságnak.
Szász újra elébe állt:
- Te gazember, te...
Rogger megvetéssel nézett rá s azt mondta:
- Nézd, öregem, kár a komédiáért. Miért éppen most kötsz belénk? Mindig is tudtad, mi van itt. Ha eddig tűrtél és hallgattál, hallgass most is.
Szász elképedt arccal meredt rá:
- Mit mondsz, te ördög? Én tudtam?...
Az egész család mérges hangzavarba tört ki:
- Igen, tudta, és ha tudta, miért tűrte? - kiáltozták.
- Menjen, és feküdjön le szépen!
- Nem szégyell ilyen csúnya jelentet rendezni? Nem gondol arra, hogy felnőtt gyermekei vannak?
- Én tudtam? - fuldoklott az öreg.
- Mindenki tudta, csak éppen maga nem tudta volna? - sivított András éles, gyűlölködő hangja.
A legkisebb fia, még ez a tacskó is elítéli!
Szász megtört, hirtelen megöregedett.
- Hát ti... - motyogta síró hangon, - ti mindnyájan azt hiszitek, hogy én ... Egy életen át tudtatok élni a fedelem alatt azzal a gondolattal, hogy... Hát... hát... mi történt velem?... ti tudtatok erről... és mindenről tudtatok... azt hittétek... Istenem! jaj! segíts meg!... Ti eltűrtétek?... Ti mindnyájan bűntársai voltatok ezeknek a...
Égnek emelte feldúlt ábrázatát, láthatták, mint fordulnak ki vörös karimájú szemei, a szeme fehérje... Két karját átkozón a magasba nyujtotta, ökölbe szorított kézzel. Nyaka megduzzadt, a vér a fejébe zuhogott és megtöltötte koponyáját; arca bíborszínűre, egyre sötétebbre változott, majd egész testét, karját, nyakát, lábszárait egyenetlen, gyors reszketés fogta el; egy pillanatra, roggyanó, vibráló térdein imbolyogva, azt a hatást tette, mintha táncolna. A reszketés hamarosan görcsökké fajult, a test megpuhult, mintha csontjai megolvadtak volna, a végén mint egy mosogatórongy egy csomóba leomlott az ember s egy vergődő, rángó húscsomaggá halmozódott. Megütötte a guta.
- Érelmeszesedés! - ordította Gaszton a bámészkodó cselédek felé. - Mit keresnek itt? Takarodjanak!
Mentőkért telefonált.
Szász még elélt egy pár hónapig a szanatóriumban, ahova elszállították, de se beszélni, se mozogni nem tudott többé.
Szászék kiköltöztek a házból. Idővel a lakók hallották még, hogy meghalt ez a derék ember, még hozzá érelmeszesedésben, s képzeljék, az öregnek a társa, az a behemót Rogger, elvette feleségül az öregasszonyt, csakhogy a család ne maradjon apa nélkül. Hallottak ennél összetartóbb, szeretőbb családról?
S ezzel a családfa békésen tovább virult a legtisztább ember hullája fölött...