Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám · / · M. POGÁNY BÉLA:
Szásznéban a félénk, reszkető galamblélek egyesült a tehén jámbor engedékenységével és szelídségével. Az első alkalommal, amikor az óriási Rogger minden bevezetés nélkül a körülvevő dolgok kényszerítő erejével, a legnagyobb természetességgel, birtokba vette, mint egy cselédet, akinek kiszolgáltatott helyzetét tekintve ez szinte már előnyös és célszerű, az első alkalommal Szásznét oly eszeveszett rémület fogta el, hogy a legcsekélyebb ellenállás sem telt ki tőle. Pillanatok alatt történt, akár egy bunkócsapás. Nem emlékszik egyébre, mint a rémületére. Otthon történt, a lakásban, amikor véletlenül egyedül maradtak. Attól fogva élete véget nem érő izgalommá változott, amely egyre tart, több, mint tizenkét éve. Idegei lassanként felörlődtek, és ő állandóan attól fél, hogy máról-holnapra felmondják a szolgálatot. Őmaga csodálkozott a legtöbbet azon, hogy fínom, érzékeny alkatával miképpen győzi oly sokáig. Irtózatos rettegés tartotta megszállva, sohasem tudhatta, mikor pattan ki a titok, mikor tör ki a nagy válság; ez úgy fogja feldúlni mindnyájuk életét, mint egy villámcsapás; elpusztítja, kiirtja, szétszórja őket, mint ocsút, a szélrózsa minden irányába. Át kellett hát ölelni és csókkal borítani minden percet, minden órát és minden napot, ami zavartalanul, a katasztrófa lecsapása nélkül múlik el; izzó szeretettel kellett elárasztania gyermekeit, vejeit és unokáit és a férjét és a lakást, a bútorokat és mindent. Igaz ugyan, hogy Rogger borzalmas erőszakossága, állati indulata az elmúló évekkel arányosan csökkent, de korántsem mult el felőle a rajtakapás, a szégyennel teljes leleplezés veszélye. Amennyivel ritkább az alkalom és a kilátás a rajtaütésre, abban a mértékben nő a szégyen nagysága. Nem tekintve korán kezdődő őszülését, korban is maholnap öreg asszony már, nagymama, akihez nem illik, nem méltó egy férfihoz való köze; minél később következik be az elkerülhetetlen vég, annál iszonyatosabb lesz a botrány. Álmatlan éjszakákon keresztül gyötörték a legkínzóbb rémképek, kegyetlen víziók, kibírhatatlan szorongások, sokszor azt hitte, nem éri meg ép elmével a hajnalt; tébolyodottan fog tombolni, törni-zúzni, kezét-karját összemarja. Oh, mennyit imádkozott már, lázas könnyeket ejtve önmagán és szenvedésein, hogy vessen véget a könyörületes Mindenható Isten Rogger vad férfiasságának! Ha egész életén keresztül megóvták az egek a rettegett tragédiától, ha bűnét emberfeletti módon úgyis levezekelte már kimondhatatlan szenvedéseivel, akkor hát adassék meg már neki a nyugalom hátralévő éveihez.
Találkozásaik rendszertelenek voltak, mivel a lakásban történtek s roppant gondot kellett fordítaniuk arra, hogy semmi áruló jelet ne hagyjanak maguk után. A maga valójában borzalmas komédiát kellett játszaniuk, hogy még egy pillantással, egy szemöldökrántással se adjanak okot a legkisebb gyanura. Számon kellett tartaniuk minden pillanatot, amikor egyedül maradhattak, hiszen a család oly sok tagból állt. A személyzettől pedig még jobban kellett óvakodniuk. Véletlen helyzetek, percnyi lehetőségek döntöttek ölelkezéseik felett természetesen olyankor is, ha Szász elutazott. A lakásnak nem volt már oly szobája, zuga, szeglete, amelyhez ne fűzték volna őket szerelmes emlékek. Csókjaik minden bútorral, tárggyal összekapcsolódtak már, szerelmükkel behintették, beburkolták mindazt, ami körülöttük élte mozdulatlan életét. Különös, hogy agyafúrt elővigyázatosságuk ellenére mily esztelenségekre, valóságos őrült kockázatokra vetemedtek néha, amikor a szomszéd szobában éltek, beszélgettek, mozogtak az emberek, s ők mégis egymásnak estek. Rogger parancsára gyakran kellett gyengélkedésre hivatkozva ágyban maradnia, különféle ruhaneműeket beszereznie s úgy öltöznie, hogy mindig készenlétben lehessen, örök kiszolgáltatottságban, örök engedelmességben és alázatban. És mi mindent kellett még kieszelniök, hogy alkalmakat teremtsenek, kerülve a gyanú árnyékát is. Pokoli viszony volt ez, valóságos földi kárhozat, ami nem egyszer tette kívánatossá előtte a legszörnyűbb halált is. Hányszor könyörgött sírva ennek a vandál Roggernek, hogy vegye el feleségül, ő elválik Szásztól, lemond, ha kell, gyermekeiről is, de már nem bírja tovább! Rogger hallani sem akart róla, kijelentette, hogy semmi szín alatt sem szabad változtatni a helyzeten már csak azért sem, mert ő csupán ilyen körülmények között tud szeretni. S tényleg, sohasem kívánta, még csak célzást sem tett rá, hogy módot találjanak, mint tölthetnének együtt hosszabb időt vagy akár egy éjszakát. Ha Roggert nem annak a szellemiekben fogyatékos embernek ismerné, mint amilyen, akkor oly fortélyos, ördögi lelkületet kellene feltételezni róla, amely előre kit tudta tervelni ennek az életmódnak minden részletét és számba vette minden szakadékát. Képtelenségnek tartotta. És ugyanakkor a legártatlanabb arccal járni-kelni a családban, mindenkivel beszélgetni, csókolgatni szeretett véreit és szó nélkül tűrni, hogy leborulnak anyai nagysága és tisztasága előtt. Végszükség esetén fel tudna hozni a maga mentségére enyhítő körülményeket, de ezeket inkább érezte, semmint gyüjtögette adandó alkalomra. Ez az egy szó, hogy mindnyájukért teszi, többet jelentett minden más véleménynél. Rogger azonban elképpesztő érveket hangoztatott megnyugtatására; szerinte nem kell oly tragikusan venni. Szász úgyis tud mindenről, de szemet húny, nehogy még ennél is kínosabb helyzetet teremtsen. Szász is tudja, hogy az egész háznép üdvéért kell befognia száját, különben odajut, ahonnan a háború előtt Rogger kiemelte. A hosszú évek folyamán annyira beletörődött, hogy ha kezdetben kínozták is holmi tépelődések, becsületbeli nyugtalanságok és féltékenységi rohamok, már úgy megszokta, hogy nem is fáj neki. Más férj talán nem tudja oly határozottan, mint ő, de sejti, más férj nem ismeri a szeretőt, ez a különbség, és vége! Jóízlésből kell hát vigyázni, mások is vannak a családban.
Mindez persze koholmány: Szász halványan sem sejtette viszonyukat; oly becsületes, kifogástalan, romlatlan lélek volt, amilyen legfeljebb ha egy születik minden tíz esztendőben. A cinikusok bátran mondhatják, hogy ilyen bárgyu férj, ilyen tökfilkó még nem élt a földön.