Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám · / · M. POGÁNY BÉLA: CSALÁDI GYILKOSSÁG

M. POGÁNY BÉLA: CSALÁDI GYILKOSSÁG
A Nyugat pályázatán dícséretet nyert novella
1.

A leggazdagabb lakók, Rogger és Szászék, senkivel sem barátkoztak a házban. A népes család tagjai nem is kívántak más társaságot, mint a magukét. Minden áldott este összegyülekeztek, apróra megbeszélték napjaik jelentéktelen eseményeit s még éjfél felé is nehezükre esett szétválni. Csak így, összeragadva, saját bűvkörükben érezték jól magukat és szerencsétlenség számba ment, ha valamelyikük hiányzott, ha egyesek színházba mentek vagy ha meghívást kellett elfogadniok.

A bérház lakói jól ismerték ennek az összetartó családnak a majomszeretetét; esti beszélgetések folyamán meg-megállapították, hogy csak azok a familiák tudnak szert tenni tekintélyes, szilárd vagyonra, amelyeknek tagjait ilyen csodálatos érzések fűzik egybe. Ha idegenekkel volt dolguk Szászéknak, arcuk barátságosan sugárzott: a látogatót elárasztották a családi tűzhely melegével, kínálgatták mindenféle jóval, figyelemmel és odaadással hallgatták, megfürdették békéjükben és szelídségükben. Biztos, hogy két leányukat is azért tudták oly hamar férjhez adni, mert összetartozásuk mágneses ereje hozzájuk vonta a férfiakat, akik ily módon nemcsak a leányt vették el, hanem egyszersmind az egész családot. Szászék tüntettek családiasságuk igézetével, megtöltötték vele az egész lakást, a házat, ez csillogott bútoraikon és szervizeiken, ez párolgott ételeikből, még a falakból is. Családi képek lógtak az előszobától kezdve az éléskamráig mindenfelé. Csakis együtt lehetett látni őket a képeken, magányosan senkit, amint egy gomolyba összecsődülnek vagy fürtökben csüngenek alá a törzsökös apáról vagy csoportosan összebújnak püffedt családi boldogságban, egymást áhitattal nézve a megelégedettség örök mosolyával az arcukon.

Az egész ház csodálata vette körül őket és eszményítették ritka jellemüket, hiszen gazdagok voltak.

A legkisebb fiú, András, teljesen elütött tőlük. Valakinek mégiscsak kellett akadni, aki - e töméntelen kedvesség és jóság ellenében - magába sűrítse mindazokat a barátságtalan tulajdonságokat, melyek hozzátartozói lelkéből hiányzottak. András részéről a nyiltszívűségnek, a bizalomnak, a maga kitartásának a legcsekélyebb jelét sem tapasztalták. Ott élt s nőtt fel közöttük s mégis egészen más ember, mint ők. Miért? Erre nem tudtak felelni. Gyerekkorától fogva mindig ilyen volt, magános tag a közösségben. Világéletében rossz tanuló, akivel az érettségit is csak panamával tudták letétetni, pedig folyton a könyveket bújta, de nem az iskolai könyveket.

Az öreg Szász azt akarta, hogy kereskedő legyen belőle, lépjen be üzletébe, mint idősebb bátyja, Gaszton, de ő nem akart kötélnek állni. Külföldre vágyakozott, de ezt meg édesapja ellenezte. Kínos csatározások dúltak kettejük között, megdöbbenéssel csak ekkor ismerték meg a fiú fanatizmusát és kegyetlenségét. E viszályok fekete emléke megmaradt mindnyájuk szívében s ott lengett halaványan fölöttük, mihelyt András belépett a szobába. Azóta kevés szót váltott egymással apa és fiú. Hogy elejét vegyék a további viharoknak, Szász levette róla a kezét s a többiek sem avatkoztak sorsába, mindössze egyetlen ponton makacsodtak meg: nem egyeztek bele, hogy külföldre menjen. Elviselhetetlen lett volna számukra az a tudat, hogy valaki állandóan hiányozzék közülük. - Elvégezte hát itthon a műegyetemet és két éve állástalanul lebzsel; ha otthon tartózkodik, folyton olvas; ha eltávozik, nem tudják, hova. Néma szemrehányással a szemében jár-kel közöttük, végbe viszi ugyan a hozzájuktartozás külső szertartásait, de lélekben tőlük idegen maradt. A fő az, hogy már nem zavarja a családi békességet, alig hallani szavát, közönyösen viselkedik mindenkivel szemben, csak csillogó szeme sejtteti, hogy belül másmilyen vágyak és szenvedélyek fűtik.

A családtagok megállapították egymás közt, hogy évek óta tartó állástalansága alatt bizonyára belátta, mily rosszul cselekedett, amikor szembeszállt apjával; most pedig átkozott konoksága gátolja meg, hogy félredobva értéktelen oklevelét kijelentse: szívesen beállna már az üzletbe apja mellé. Szászné a multkoriban a jövőjéről próbált beszélni vele s akkor András a következőket mondta:

- Hagyjatok békében! Nem tehetek róla, hogy a fiatok vagyok s itt kell élnem köztetek. Tudom, milyen vagyok, el is akartam menni innen közületek, de ti nem engedtetek. Örüljetek hát, hogy ennyire is eljutottunk.

Ezt a zavaros beszédet nem merték Szásznak visszamondani, mert ha az öreg megtudja, hogy András mindenért őt okolja, abból bizonyára újból gyötrelmes jelenetek születnek. Egymás közt hányták-vetették meg csupán a dolgot s Gasztonnak, az idősebb fiúnak megjegyzésével fejezték be:

- Eh, mit! Hagyni kell a fenébe. Ez a fiú nem normális. Hülye fráter, ronda kölök! Anya adja csak oda neki a zsebpénzt, és tegyen amit akar. Punktum. Békesség legyen!

Amilyen zárkózott volt otthon, olyan kedvtöltéssel barátkozott másfelé. Furcsa pajtásokat szedett fel, csupa hibás embert. Az egyik a megtestesült csúnyaság, a másik koldus-szegény, a harmadikat testi fogyatékosság éktelenítette el, legalább is így néztek ki azok, akiket felhozott a lakásba. Milyenek lehettek azok, akiket nem ismertek! Újabban egy sehonnai csirkefogóval, ezzel a Kelemen Pállal barátkozik, aki itt lakik a házban. Az apja kisfizetéses könyvelő. Erről az éretlen tacskóról szép dolgokat hallani. Elvált ember. Nemrég költözött vissza a szüleihez. Néha egész délután bent sakkoznak az András szobájában. Naplopók, léhűtők!