Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 9. szám · / · ILLYÉS GYULA
Elmult a nagy dalok kora! Tünődő,
alázatos lett egykor gőgös elmém.
Mintha kövecset szedtem vón' a földről:
népeket, sorsokat busan merengvén.
Csorgatok vissza ujjam közt, - te érted
se halnék már meg, mint nemrég akartam.
Igy törpül a híres, gyönyörü élet,
igy leszek, pajtás, úr végül magamban.
Pincém előtt a fára seregélyek,
aztán az alkony települ csipogva.
Pohár boromban figyel még az ének,
de nem vágyik már szám, hogy eldalolja.
Már másra hagyom e fura világot
mely tudj' az ördög, elromlott kezemben.
- Öregek vagyunk, s kik utánunk állnak,
még öregebbek lesznek ő szivökben.
(- Kik naivabbak lesztek, mint apátok,
a nagy harci dalt zengjétek felettem.)