Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 8. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET
A nyárral lezárult képzőművészeti év igen gazdag volt eseményekben. Kiállítás kiállításra torlódott, volt olyan szombat, hogy egyszerre négy helyre is ellátogathatott a sajtónapra hivatalos kritikus. Ezt a nagy elevenséget legnagyobbrészt annak köszönhettük, hogy közönségünk érdeklődése a képzőművészeti események iránt állandóan növekszik. Akármennyire panaszkodnak is általában festőink és szobrászaink gazdasági helyzetük leromlása miatt, ez a válság nem akkora, hogy legjava művészeink boldogulásának útját állaná. Súlyosan inkább csak a harmadsorban és még hátrább állókra nehezedik. Ezek kétségtelenül nagy bajokkal küzdenek. De ez a helyzet némi szelekcióra vezet, ami egyáltalában nem árt a képzőművészet színvonalának.
Az elmult év legjelentősebb kiállításait a Fraenkelszalón rendezte. Itt kerültek bemutatásra
Vezetőszerepük ma már kétségtelen. A fényes multú magyar naturalista és impresszionista korra velük igen érdemes és fölötte tehetséges gárda következett, amely minden tekintetben ismét európai színvonalon tartja festészetünket. Ez legszembeszökőbben akkor jelentkezett, midőn a Műcsarnokban az olaszok kiállítását szemlélhettük. Akármilyen parancsolólag írták is elő némelyek, hogy itt van az alkalom a tanulásra, az elfogulatlan mérlegelő csak azt állapíthatta meg, hogy a mi mai művészetünk sokkal különb, mint a mai olasz.
Éppen ezért fölötte sajnálatos, hogy ismét elmult egy év és ismét majdnem semmi sem történt, hogy mai képzőművészetünket végre méltó módon mutassuk be külföldön. Mert az a kis kiállítás, melyet a Fraenkelszalón Bécsben a köréje sereglők műveiből rendezett, akármilyen nagy erkölcsi sikert ért is el, egyáltalában nem volt egyéb szerény próbálkozásnál. Anyaga elsőrangú volt, de méretei csekélyek. Ez a tárlat, melyet a bécsi magyar követ nem tartott magához annyira méltónak, hogy megnyitásán megjelenjék, csak afféle
Ez talán jobban is van így, mintha az úgynevezett «művészbéke» jegyében - mert hiszen mint legnagyobb vívmány legfeljebb csak ennyi volna elérhető - hivatalos magyar képzőművészeti kiállításokat rendeznének nyugaton. Ezek bizonyára éppen olyan összetételűek volnának, mint a Műcsarnok 75 éves jubileumi kiállítása, tehát az akadémikus epigonművészet és az ipari festés túlnyomó részben szerepelne benne, úgy hogy odakint inkább szánakozást, mint sikert arathatnánk.
Sajnos, az elmúlt év sem hozott magával meglepő erővel jelentkező fiatal festői tehetségeket. A fiatalság az előbb elsorolt csoport erős hatása alatt áll, ami még nem volna baj, mert tradiciók kialakulása mindaddig örvendetes, amíg a fiatalságnak önmagából is van bőven hozzáadni valója ahhoz, amit tudatosan vagy öntudatlanul utánoz. Ami pedig mélyreható irányváltozások kérdését illeti: az államilag is erősen támogatott neoklasszicizáló festői mozgalom eddig még meddőnek bizonyult. Egyáltalában, ami kiemelkedőbb képzőművészeti tehetség mutatkozik, az mind a szobrászat terén jelentkezik.
Az élők művészete mellett jelentékeny szerep jutott a mult nagyjainak is. A külföldiekére a
De ha a kiváló magyar halott képzőművészeket említettük, nem szabad megfeledkeznünk
*
Megnyílt a Szépművészeti Múzeum újjárendezett régi része. A régi olasz festményeket még teljesen
Most pedig, ha már a legutóbb megnyílt másodemeleti termek munkája nem szerepelt a helyéből idő előtt távozott Petrovics neve alatt, említsünk fel néhány adatot, hogy húsz évi igazgatói működése idején miféle kincsekkel gazdagodott a Szépművészeti Múzeum e része.
Ha végigjárjuk újonnan rendezett termeit, lépten-nyomon szemünkbe ötlenek szerzeményei. A régi olasz részben Gaudenzio Ferrari, Ghirlandajo, Lorenzo Costa, Palma Vecchio, Romanino, Domenico Tiepolo, Pittoni, Magnasco, Marco Marziale, Piazza da Lodi, Langhetti, Bazzani, Tintoretto szebbnél-szebb festményei. A holland rész Isenbrant, Pieter de Hooch, Eeckhaut, Moyaert, Heems Kerck, Pieter Lastmann, Geertgen, Colijn de Coters, Cornelis van Harlem, Jan Lys, Nicolas Maes, a flamand rész Van Dyck, Rubens, Hans Memling, Verhaegen műveivel gazdagodott. A német anyag Altdorfer két művével, Jörg Bren festményével, az osztrák gyüjtemény két Maulbertsch-sel, Kremser Schmidt két képével, Dorffmeister és Altomonte alkotásaival, a spanyol anyag Greco, Tristan, Velasquez iskolája (Carreno?) képeivel egészült ki.
A régi magyar művészeti gyüjtemény Petrovics igazgatása alatt Mányoky Ádámnak négy művével, egy Bogdány Jakab festménnyel. Stock Márton két festményével és négy névtelen kiváló ábrázolással egészült ki.
A régi plasztika terén Petrovics szerezte az összes régi német faszobrokat, kiegészítette a magyar faszobrok gyüjteményét, vásárolt egy Luca della Robbiát, egy Sansovinot, megszerezte a Back-féle letétet, a bécsi osztozkodásban pedig sikerült neki Mátyás és Beatrice híres reliefjeit a múzeum számára biztosítani.
Ez a futólagos és csak kivonatos felsorolás is jól mutatja, hogy ellentétben az őt megelőző múzeumi szokással, Petrovics mindig az elérhető legjobb minőség szerzésére törekedett, apró és csak színleg hézagpótló művek helyett inkább kevesebbet, de csak jót vásárolt.