Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 8. szám · / · FIGYELŐ · / · GAAL MÓZES HALÁLÁRA

Lányi Viktor: A. WIDMAR MADÁCH-FORDÍTÁSA

Kezemben a most megjelent csinos, vaskos oktáv-kötet. Örülök neki. Sima zöld fedőlapján tömör fehér betűkkel a cím: Imre Madách La Tragedia dell' Uomo S. A. Editrice Genio Milano. Szép víznyomásos papirosra nyomták, hibátlan, mintaszerű tipográfiával. Belsejét Dezső Fáy finom fametszetei díszítik. Külön előszava van, rövidre fogott Madách-életrajz és méltatás, néhai Berzeviczy Albert tollából. Kézbevaló kötet, egyszerű, nemes köntöse bizalmat kelt: egy nagy nemzet évezredes könyvkultúrája érződik rajta. Az Ember Tragédiája teljes fordítása, az eredetit mintázó olasz versekben. Az átültetés szerzője, Antonio Widmar, régi kedves ismerős, minden magyar író, minden magyar irott betű lelkes híve és barátja. Pompás magyar beszédében az enyhe «fiumáner» dallam és ritmus külön kedves zamat. Ő a budapesti olasz követség sajtóattaséja - mióta? Azt hiszem, amióta ez a követség fennáll. Mintha nem csupán föllebbvalóinak rendelkezésére, hanem a magyar íróvilág bizalmából is töltené be ezt az állást, annyira odavaló. Személy szerint vonzó, egyenes, érdekes ember a mi Widmarunk.

Az az érzésem, ezt a Madách-kötetet lapozgatva, hogy kitűnő író és poéta is. Elolvastam a kötet elé írt bevezető sorait. Pontos, világos rapport, szabatos jelentéstétel a nagy fordítási munka elődeiről és előzményeiről, a nekiszánással és előkészítő tanulmányokkal együtt kerek tizenhét esztendős történetéről. Egyben «használati utasítás» is, amelyből kiderül, hogy a könyv a teljes Madách-szöveget hozza a Paulay-féle színpadi berendezés szerint, betűszedéssel megkülönbözteti a magyar előadásokon valósággal elmondott szöveget a szokásos és jogos húzásoktól és zárójelbe tett játék-utasításokkal hű képet ad Németh Antal rendezés-tervéről. (Ennek a tervnek alapján készül bemutatni a Tragédiát a római királyi Színház.)

De ez mind még csak külsőség, adat, személyi vonatkozás, egyszóval köntörfalazás. Most beszélni kellene a lényegről: Widmar művészi Madách-fordításáról. De hogyan? Van-e mód arra, hogy egy műfordítás értékét megítélhesse az, aki csak az egyik nyelvet érti tökéletesen, hozzá azt a nyelvet - anyanyelvét, - amelyikből a fordítás készült? Az olasszal úgy vagyok, hogy sohasem tanultam rendesen, iskolaszerűen, csak úgy ragadt rám, mint annyi más jófülű magyarra, aki néhányszor megfordult Itáliában. Ha kint vagyok, két-három nap múlva eléggé folyékonyan fecsegek, sőt néha - már-már gondolkozom is olaszul. Itthon nagy ritkán beszélgetek - lámpalázasan - olasz emberrel, az olvasás pedig nem igen megy el-elakadás, szavakon, szerkezeteken való töprengés nélkül. A nyelv szellemébe behatolni segít persze az, hogy sokat fordítok olaszból, főként zenéhez kötött verset: dalt, operaszöveget. No és az általános irodalmi érzék, művészi szimat birtokában... hopp, vigyázat... még így is... legyünk őszinték... mondhatok-e egyebet Widmar munkájáról, mint tapogatódzó általánosságokat?

Aligha. De azért próbáljuk meg mégis. Nézzük, kóstolgassuk pl. a párisi színt. Danton-Ádám első nagy tirádája jól hangzik olaszul:

A morte! Due parole salveranno
L' idea che tutto il mondo invade ormai!...

Madáchnál:

Azt mondom én is. - Két szó menti meg
A mindenünnen megtámadt nagy eszmét.

Olaszban «A morte!» - a néptömeg «morte» üvöltésének kiélezett megismétlése - úgy érzem, keményebben, hatásosabban mondja ki azt, amit az eredeti szöveg csak körülír. Ilyen «jobb mint az eredeti» helyek másutt is akadnak. Ott például, ahol Madách azt mondja:

Ruhátok foszlik, lábatok mezetlen,
Hanem szuronnyal mind kiszerzitek, -

Widmarnál ezt olvasom:

Vesti a brandelli, piedi nudi avete,
Ma ognun vuole la propria baionetta!

minthogyha így lenne: «... de mindegyiktek szuronyt követel,» vagy: «de mind külön akar szuronyt ragadni». Nem is lehet egykönnyen visszaadni az olasz kifejezés szentenciás erejét.

Mit látok még? Néhol a fordítás látszólag «higítja» Madáchot, vagyis valamivel beszédesebb nálánál. Így ezt a két remek sort:

Felkeltek a királyok ellenünk
S eléje dobtuk fejedelmünk fejét -

az olasz három, kétségtelenül lazább sorban fejezi ki. Más hasonló helyeket is lehetne felsorolni. Viszont nem tudom, nincsenek-e egyebütt - viszonzásképen - az eredetinél rövidebb összemarkoltabb megoldások. Bár nem tartom valószínűnek, ismerve a két nyelv természetét. Widmar - alkalmasint ösztönösen - követi ily esetekben dallamos anyanyelvének ékesszóló lendületét, éppen a visszaadás hűsége, teljessége, világossága kedvéért. Azt hiszem, helyesen teszi. Hiszen Madách «amorf» blankversei elsősorban gondolati tartalom közlésére valók s talán csak mi érzünk beléjük - annyi olvasás, exegésis, idézgetés után - hangulati zengést. A fordítás ezzel ép úgy nem köteles számolni, mint ahogy ha akarna se számolhatna a Madách-nyelvben, Arany csíszolása után is, bőségesen megmaradt nyerseségekkel, ügyefogyottságokkal, amelyek nekünk ma már nemcsak hogy megszokottak, hanem egyenesen fontosaknak tűnnek fel.

Egyébként a sajátos versmértékekkel Widmar nem maradt adós. Így egyes színek zárósorait - Madách Shakespeare-eskedő módján - tiszta rímmel csendíti össze, mint pl. a II. szín végén:

Piangete, fratelli, per tutta la vita!
Ha vinto l'inganno! La Terra é smarrita.

Szép rímzengés van nála az I. szín egyik angyal kórusában. A római tivornya dalstrófái kitünő olasz versek.

Né vino, né amore
Mai bastano al cuore;
Ed ogni bicchiere
Ha un altro sapor!

Ugyancsak a londoni képben:

Come il mar, rugghia la vita,
Nuovo mondo č ogni sua onda:
Che t'importa se una affonda,
Temi un' altra se č salita?

«Zug az élet tengerárja» - és így tovább. Egyszóval ebben a tekintetben is hű és jellegzetes az átköltés.

Általában mindig érezni Widmar munkáján a nagy szeretetet, lelkesedést, a teljes filológiai és filozófiai elmerülést, a nemes propagáló szándékot, - de mindezt nem «enyhítő körülménynek» érezzük. Amennyire meg tudom ítélni, a fordítás megüti a legmagasabb művészi mértéket. Teljes megoldás, véglegesnek tekinthető elintézése az olasz Tragédia-szöveg kérdésének.

Hallgassuk még meg, hogyan szól a nagy mű befejező négy sora: Íme:

Eva:
Grazie, Signore, intendo l'armonia!
Adamo:
Credo intenderla anch' io! Seguir la voglio!
Ma quella fine, ahimč, scordar potessi!
Il Signore:
Uomo, ho parlato: lotta ed abbi fede!

Ez szép, szebb nem is lehetne.