Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 7. szám · / · KÜLFÖLD
Érdekes írást közöl a
E modern fizikusok vélekedése a dolgok végső természetéről, dolgokról, mik tudásuk határát meghaladják: új, meglepő és pl. a mult században élt T. H. Huxley agnoszticizmusával összemérve, enyhén szólva, szerénytelen. Hiszen ha az emberi faj életét ahhoz a rövid időtartamhoz viszonyítjuk, amióta rendszeresen gondolkodik, azt kell mondanunk, hogy még alig kezdett el gondolkodni s mérhetetlenül messze van attól, hogy a dolgok végső természetéről helyes képzetei legyenek.
Joad az új dogmatizmus keletkezését különösen két okra vezeti vissza. Az egyik az, hogy a gondolkozást illetőleg az emberiség még kiskorú és még szüksége van spirituális játékokra. A másik ok politikai természetű: a modern fegyverek lehetővé teszik, hogy egy erőszakos kisebbség a tömegeket szellemileg is rabságban tartsa és elnyomja a független gondolkodást. A mai nevelés nem a gondolkodás fejlesztésére, hanem uniformizált vélemények gyártására törekszik. A gyógyulást Joad a feléledő szkepticizmustól várja, mely az egymással versengő véleménygyárak egymásnak ellentmondó termékeit összehasonlítva, rájön arra, hogy az objektív igazságot egyik sem pótolhatja. Igy rontják le egymást a különböző nacionalizmusok is, mert a dogmatizmusnak nem is az észszerűség a legnagyobb ellensége, hanem leggyakrabban a vele ellentétes irányú másik dogmatizmus.
Az évkönyv másik figyelemreméltó tanulmánya: «A materializmus védelmében», J. B. S. Haldane tollából való. Ma, amikor a «materialista» jelző vád, sőt valósággal sértésszámba megy, érdemes elolvasni, hogy mit tud felhozni a cikkíró e túlzásaiban talán hibás, de kétségtelenül tiszteletreméltó filozófiai irányzat mentségére.
Legelsőnek azt a tudatos hamisítást leplezi le, ahogyan spiritualista részről a materializmust a pénz vallásával azonosították. Magyarra fordítva ez annyit jelent, (- a magyar nyelv különösen alkalmas e hamisítás szemléltetésére -) hogy az «anyagiasság» fogalmát egyszerűen ráhúzták az «anyagelvűség»-re, miáltal az a társadalmi és jórészt hipokrita megvetés is, melyben az anyagiasság általában részesül, maradéktalanul átszármazott az anyagelvűségre. A hazugságok átütő erejét tekintve, nincs semmi csodálatos abban, hogy e fogás ily jól sikerül s csak a logika javíthatatlanai gondolkodhatnak el azon, vajjon miféle anyagi jutalmazásban részesíti a társadalom az anyagelvűség bevallott hívét?... Bármíly paradox tünet, inkább úgylátszik, hogy az anyagiasság legszélsőségesebb példái főleg azok közt a társadalmilag is előnyben részesített egyének közt lelhetők - írja Haldane - akik a materializmus megalkuvásnélküli ellenségeinek mutatkoznak.
A valóságban a materializmusnak, mint bölcseletnek, elfogadása erkölcsi magaviseletünkre a legcsekélyebb befolyással sincs. A materializmus csak az okok valószínű következményeivel foglalkozik, de feladatától mi sem esik távolabb, minthogy a következmények között kívánatosakat és kevésbé kívánatosakat különböztessen meg. Haldane általában hű marad az angol filozófia hagyományaihoz, amikor azt hiszi, hogy az erkölcs független a vallási doktrináktól. Sőt úgy véli, hogy a kegyeleti külsőségek néha a könyörületesség és igazságosság kétesértékű szurrogátumaivá válhatnak. «A materializmus» - mondja Haldane - «ha nem is végleges formája a bölcseletnek, de bizonyára nem oly hibás és nem is olyan erkölcstelen, mint ahogyan ellenzői állítják».
H. J. Laski, A. Keith, A. Robertson, J. H. Breasted és mások írásait láthatjuk még a