Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 5. szám · / · FIGYELŐ
Egész ember csak kettő van az egész társaságban, egy derék százados és a felesége. A többi mind többé-kevésbé hibás, nemcsak testben, hanem lélekben is. Homoszekszuális sebesült őrnagy a fecsegő intrikus feleségével, együgyű alezredes állomásparancsnok a gonoszindulatú segédtisztjével, mindenféle szimulánsok, ostoba pletykázó nők, keserű székely tartalékos tiszt - mindnek van valami mániája, szenvedélye vagy bogara. Azonkívül is, hogy üdülőhely, valami egészségtelen levegő árad el rajta az emberekből, az összezsúfolódott mikrokozmoszban elferdül az emberség.
Ebbe a beteg környezetbe belekerült egy gyermek. Tizennyolc éves fiú, már megjárta a harcteret, meg is sebesült, szenvedett a szenvedőkkel, zászlósi rangja van, de egészen gyermek, tájékozatlan és tapasztalatlan, elkényeztetett, anyás, magában nem tud megállni, mindig kell neki valaki, akihez hozzásimuljon, akibe belekapaszkodjék. Még a pubertás processzusa sem ment benne tökéletesen végig. Inkább álmodja a dolgokat, mint éli és mindig megriad, mikor az emberi mániával vagy gonoszsággal találkozik. Őrajta keresztül látunk mindent, ami a regényben történik. A zsongó méhkas élete annál furcsábbnak tűnik fel. Az alakok, akik benne mozognak, élesen és tisztán láthatók már az első találkozás után s közben az arcuk alig változik, történnek velük egy s más dolgok, de ezek csak rajtuk átvonuló események, nem revelálnak belőlük semmi mélyebbet. Átlag-emberek, akikkel nem tud mit kezdeni az élmény.
Egy menekült orosz család érzelmes tragédiája, nagyanya, anya, béna, beteg leányka, akikhez a zászlós néha eljár, érzelmesen beszélget a beteg leánnyal, tanúja titkolt nyomoruknak s mikor kifizetetlen számláik miatt távozniok kell, a kislány este odaviteti magát a szálloda elé, lehívatja a kis zászlóst és csókkal búcsúzik tőle. Ez a fiú egyik nagy élménye, puha, könnytől ázott, egészen a kisfiú stílusa szerint való. A másik egy barátság, amely már majdnem több, mint barátság egy hadnaggyal, egy byroni stílusú fiatalemberrel, akiben egyszerre van jóság és gonoszság, lovagiasság és kíméletlenség, vonzás és taszítás. Ebbe a barátságba egészen beleadja magát a kis zászlós, a gyenge emberek vágyával az erős után, a gyermek tanácstalan támasz-keresésével. Ez az egyedüli komolyabb kapocs, amely közte és a többi emberek között keletkezik, a többivel csak párhuzamosan együtt van, látja őket, megfigyeli viselkedésüket, mélyebb nyom nem marad benne róluk. A hadnaggyal, Haryval való viszonya olyasforma, mint a fiatalabb testvéré a nála erősebb, geniális bátyjához, akinek dolgait aggódva, féltve nézi, a szenvedélyei megrémítik, a bajaiban segítségére siet és a végén keserű csalódással jön rá, hogy ő csak szeszélyes játék volt életében, jelentéktelen epizód. Ragaszkodása egy bálványhoz vonzotta, amelyről a végén kiderül, hogy igazi meleg érzésre, hűségre képtelen. Ezzel a csalódással végződik a történet.
Fóthy regénye csaknem hibátlan. Túlságosan is hibátlan. A kompoziciójában sehol sincs törés, az alakok karakterük szerint mozognak, a stílus kiegyenlített és gondos. Néha szeretnénk valami hibán rajtakapni, valami szabálytalan kilengésen, ami arra mutatna, hogy az írót magával ragadta az alkotás mámora, kisodorta a korrekt magatartásból és mélyebb életrétegeket tár fel előtte. A manapság készülő magyar regények nagyobb része a gondozatlanság bajában szenved, Fóthyé a túlsó véglet: a túlságos gondozottság. Ez még mindig a kisebbik hiány, ha ugyan egyáltalán hiány.