Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 5. szám · / · FIGYELŐ
Sajátságos jelenség a magyar irodalomban Hegedüs Lóránt. Közéleti és közgazdasági vezető-ember, politikus, volt miniszter, bankár, tudós, történetíró, regényíró, drámaíró egy személyben, - most már lírikus is. Az a különös, hogy mindezt egy személyben csinálja. Emlékszünk miniszteri beszédeire, melyek pénzügyi dolgokról szóltak és valóságos irodalmi művek voltak, tele színes képekkel, elmés fordulatokkal, szálló-igeszerű mondásokkal, sőt lírai hangulatokkal is. Történeti műveiben egyszerre van politika, szónoki páthosz, személyes ötlet és lírizmus. Amit csinál, sohasem tiszta műfaj szerint való, rendszerint benne van minden műfajból valami. A magyar közélet vezető emberei között körülbelül az egyetlen, aki mint valaha Eötvös József, Kemény Zsigmond, írónak is érzi magát, az írókkal együtt érez és dolgozik, szívesen keresi fel az írók társaságát. Olyan korban, amikor minden vidéki duhajból cseperedett, ujdonsült képviselőcske jogot tart arra, hogy fentről beszéljen az íróval és középszerű írókból lett publicisták szabadalmat éreznek, hogy dogmákat és balítéleteket diktáljanak az irodalomnak.
Megszállottja a közlési vágynak. Agya szüntelen munkában van, gondolatok, ötletek, elmésségek kergetik egymást benne, megfigyelések, emlékek rajzanak, meglepő asszociációk kapcsolódnak. Egy fél mondattal át tud siklani pénzügy vagy politika teréről a zenére. Kivételesen intenzív életérzése nem hagyja nyugodni, mindig érdeklődik, figyel, gondolkodik, mindenre friss temperamentummal reagál. Mintha mindennap újra felfedezné maga számára a világot. Semmi sincs olyan távol tőle, mint a fásultság, vagy közömbösség, sohase fáradt és mintha sohase volna rossz kedve. A társaságában vagy, hallgatod, csak utólag veszed észre, hogy az egész idő alatt, órák hosszat hallgattál és ő beszélt, adomázva, tréfálva, kötekedve, elkomolyodva, hirtelen ötleteket forgatva, mindig érdekesen, sohase fárasztóan. Lényének alapszíne derült; bizonyára vannak kínzó tapasztalatai, rendkívüli dolgokat élt át, de váltig optimista maradt, az élet kérdéseire mindig igennel felel. Bizonyos kálvinista páthoszt, amely írásaiban a leggyakrabbi hang, össze tud hangolni a tökéletesen fesztelen közvetlenséggel. Öröme telik a nyilvánossággal való mindennemű érintkezésben, az író és politikus mellett ott van benne a laikus prédikátor és nemcsak akkor, amikor kiáll prédikálni a Kálvin-téri templomban vagy a Svábhegyen, a szabad ég alatt. Alapjában véve józan elme, de tud és nem szégyel lelkesülni, sőt rajongani is. Korunk legjobb szónokainak egyike s lírai és epikai írásából sem hiányzik a szónoki attitude. Lénye szerint romantikus, tanultsága szerint realista. Szellemileg nem tud öregedni, fogékonyság, a reagáló képessége, néha előtűnő naivitása az örökké fiatal emberé. Az a gyanum, hogy húsz éves kora óta csak bővült, de nem változott.