Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 5. szám · / · FIGYELŐ

KARDOS LÁSZLÓ: NOVELLÁK
Karinthy Frigyes: Nevető betegek; Kemény Simon: Ördögök, tündérek; Szép Ernő: Szeretném átölelni a világot; Zilahy Lajos: Fehér hajó (Atheneum)

Örömmel látjuk a novella iránti érdeklődésnek, e méltatlanul háttérbe szorított, sajátos és voltaképen fölöttébb igényes műfaj újjáéledésének minden jelét. Hogy az átlagolvasó, akit a regény erősebb, tartósabb sodra jobban kiemel mindennapos gondja-baja közül, nem a novelláskönyveken kapkod, azt megértjük, s megértjük kiadóink óvatos igazodását is az átlagolvasó kívánságaihoz. Viszont szomorú volna látnunk, ha könyvtermelésünk teljes egészében, rangosabb kivételek nélkül engedne a tömegízlés parancsának s könnyű szívvel «elejtené» a novellát. Szerencsére nincs így. A novellának ma is van, vagy inkább: újra van mestere, kiadója, olvasója. Effélét bizonyít legalább is az a könyvsorozat, - novelláskönyvek egytől-egyig - amelynek négy utolsó kötetéről lesz alább szó. «Effélét» - mondom, s nem «ezt». Mert e novelláskönyvek nem egyenletesen súlyosak, s e novellák nem mind alkalmasak egy kissé diszkreditált, lejáratott műfaj rehabilitálására.

Karinthy Frigyes Nevető betegek címe alá foglalta huszonhárom novelláját. Ez a könyv talán nem éri el a legjobb Karinthy-kötetek szintjét. A huszonhárom elbeszélés között egy sincs ugyan, amelynek részletein többé-kevésbé meg ne érzenék e rendkívüli tehetség varázslatos kezenyoma, de nem mindegyik darab olyan, amelyben hiány nélkül ott lüktetne az író alkotó ereje. Ezek a novellák többnyire kitűnően startolnak, mohó és magas igényeket költenek, s néha mégis fáradt megalkuvással búcsúznak el az olvasótól, ernyedten és melankolikusan siklanak el a szemünk elől. Legjobb lapjain persze ezúttal is megráz, megbabonáz és fölvillanyoz az író. Az életművész című darab például hibátlan. Hajdusek-ben a főfigura kísértetiesen jó, elragadóan szörnyű. Sir Raleigh halála igazi novella, kemény, arányos, feszes, csattanó. A fotografált gondolat ötlete kiadós, humorában báj van. A Tibor első fele - egy szuggesztív meg egy szuggerábilis fiúcska kezdődő, izgalmas barátságának könnyed és mesteri rajza - a Tanár úr kérem hajdani remekeivel áll egy sorban. Az Anyám is csupa mélység és igazság.

Kemény Simon Ördögök, tündérek címmel adott ki egy csapat novellát, rajzot. Ezt az írót sajátos intellektuális feszültség jellemzi, feszültség, amelyből furcsa fényű szikrák, bizarr és groteszk ötletek pattognak. Ilyen volt lírája is: hideg-forró szenvedély, amely élesen figyelő füllel kontrollált színes rímekben s az intellektus szellemesen idomított ötleteiben fejeződött ki. Novelláit olvasva, régi, érdekes versei jutnak eszünkbe: a száraz tarlón heverő meztelen női hulla s az a másik meztelen nő, aki gyümölcsök közt trónol az asztalfőn, s az a harmadik, a meddő, akinek teste «zordon temető», meg a «vak fej a tükörben» és a kezek, a szegény, bús rabszolgakezek, melyek egy éjjel ha föllázadnának... Igen, ez az író mindig erős gondolati effektusokkal dolgozik, és már-már grandguignolosan vad különösségeit olykor csak az előadás makacs, kemény elegánciája teszi elfogadhatóvá. De témái sokszor már mint témák, alaprajzukban is becsesek, sok köztük a valódi lelemény. Viszont az is megtörténik, hogy melléfog: vakon erőltet valamit, ami nem esik a kezeügyébe (Ifj. Honvéd János karácsonyfája). Nem «téma» ugyan, de kitűnő az öregedésről írt kis monológja. Fájdalmasan öntudatos, kegyetlen, férfias beszéd. Rejtett, olvatag líraisága meleg ízekkel fűszerezi.

Szép Ernő kötetének ez a címe: Szeretném átölelni a világot. Aprócska történetek, kis vallomások gyüjteménye, amilyet a költő többet is közrebocsátott már. Írói ereje töretlen. Játszi finomkodása, humorral permetezett könnyű búja, édesded és tréfás rajongása, kedvesen tettetett vidékiessége és csibészi, kacér nagyvárosiassága ma is tökéletes vegyületben búsítnak, andalítanak és mulattatnak. Az egész kötet lírai jellemű, s azt a szépernői attitude-öt adja, amelyet évtizedek óta ismerünk és szeretünk. Úgy látszik, egy költőnek nem kell föltétlenül megváltoznia ahhoz, hogy unalmassá ne váljék. Megmaradhat állandó, szerencsésen választott szerepében, pózában, elég ha a Kor kulisszái változnak körülötte. Így kap e költő monotóniája is új és új értelmet. Póza a békevilágban ártatlan, édes játéknak tetszett, a világháború háttere előtt eleven fájdalom érzett benne, és ma, amikor gyöngédségében, halkságában és mosolygós bájában komikusan korszerűtlenné kellene válnia, ma, a brutális erők vad kulisszái között, valami szép és ritka heroizmust kezdünk bámulni benne. Ez a konok költő ime egyszerűen letagadja életünk barbár csődjét, és átlibbenve a nagy szakadék fölött, ott folytatja, ahol elhagyta... Egyébként: művészetének sűrűn fenyegető árnyéka, a jelentéktelenség veszedelme, ebben a könyvben is rá-rásötétlik, de elborítani sohasem tudja.

Az ábécé rendjében negyedikül Zilahy Lajos Fehér hajó-ja következik. A riport, a vezércikk és a novella formái keverednek e kötet darabjaiban irodalmias publicisztikává. Persze, elméletben kicsit viszolygunk az ilyen keverék-írásoktól, a publicisztikát is, a szépirodalmat is tisztán, önmagában szeretjük. A gyakorlat azonban elaltatja kétségeinket. Ez a megnemesített ujságírás sok tekintetben igen rokonszenves, ha jelentős és markáns nem is tud lenni. Zilahy érett, biztos kezű író, aki ösztönösen érzi tehetsége irányvonalait és határpontjait. Nyelvi mértéktartása, higgadt, szépen alakuló mondatai, gonddal fölrakott, ízléses színei, világos tartalmi tagolása s mondanivalóinak preciz kifejtése pedagógikusan példa-adó vonások ebben a könyvében is. Megrázni és elragadni nem fog, de igen alkalmas arra, hogy szociális, gazdasági és politikai meggondolások számára humanisztikus légkört teremtsen, amelyben a józan, reális és mérsékletes érvet nem ordíthatja túl a habzószájú szenvedély. S ez manapság, amikor annyi a «megrázó» írás, igazi érdemszámba megy.

Sok kitűnő értékkel gazdag ez a négy kötet, ha - ismétlem - nem is egyformán és egyenletesen alkalmasak egy hitelétvesztett műfaj rehabilitálására. S itt napisajtónk lehetőségeire és kényszereire gondolunk. A kisnovellát - e kötetek anyagát - materiális tekintetben a napisajtó kívánja, termi, élteti. Az író kész keretekbe komponál, s e keretek nemcsak tér, de sokszor szellem és erkölcs keretei is. Prokrustest azért ne emlegessük. A keretek néha remekművet pántolnak, illően és pontosan. S amikor nem, a keret akkor is csak az egyik bűnös.