Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 4. szám · / · KÜLFÖLD

Végh Hanna: JULES ROMAINS: LES HOMMES DE BONNÉ VOLONTÉ

A Nyugat 1934 április 1-i és 1935 februári számában ismertettem Jules Romains művének nyolc első kötetét. A most megjelent két kötet újra csak részlet a szimfóniában: kibővült alaptéma variációkkal; új gondolatok csak itt-ott szövődnek közbe. A feszültség mind erősebb, a mű csúcspontjához közeledik; felépítése nem bír el sok új megterhelést, - fokozott erővel halad a cél felé. A zenei hasonlathoz visszatérve: a «téma» a francia-német politika párbaja, amint az 1910 körül titokban lezajlott. Elkeseredett, végzetes harc folyt, évekkel mielőtt az ágyúk megszólaltak... - Montée des périls (Jön a vihar)-ban már általános a lidércnyomás, melynek nyomát az első kötetekben is megtaláltuk; minden nyugtalanító eseményben a közelgő európai vihar szelét vélik felismerni az emberek. Államférfiak, pénzemberek, a nagy ipari érdekeltségek; ellenséges, s mégis egymást vészes irányban előre szorító hatalmak elkeseredett tülekedése. És ott vannak már a viharmadarak is: azok a kétes elemek, melyek éhesen várják a szenvedélyek kitörését, hogy prédához juthassanak... Mindezzel szemben áll a pacifista munkásság fenyegető tömörülése. Banlieue Nord, az északi külváros; kietlen gyárfalak mögött zúgnak a gépek s gépemberek mozognak végnélküli sorban. Ki sejtette akkor a veszélyt, melyet a mind tökéletesebb tömeggyártás magában rejtett? Vagy nem is gépemberek, hanem vezérek és ál-vezérek közt ingadozó, félvak, de rombolásra, bosszúra kész kollektív lény. A vezérek körül pedig jövő diktatúrák árnya kísért.

Néha kétség fog el: szabad-e ennyire kiaknázni irodalomban az aktualitást? - bár ezt csak utódaink dönthetik majd el végérvényesen, azok, akik már nem emlékeznek elfogultan.

A Montée des périls-ben Edmond Maillecottin (mint például a Les superbes-ben Haverkamp) a kidolgozott típus: modern francia proletár, - élelmes, gyors felfogású, kollektív érzelmű ember. A nyers anyagiasságot és a hagyományok enyészetét nála valami megfoghatatlan elem egyensúlyozza ki - talán a latin faj üde, ruganyos életösztöne, nemzeti (és mégsem nacionalista) földhöz-kötöttsége. Toute cette vieille, vaste latinité - lefordíthatatlan, mint jellemük szubtilisabb árnyalatai. Még egy tulajdonság választja el a francia munkást az európai tömegek szürkeségétől: a mélyen gyökerező fínom forma-tisztelet, az udvariasság azon válfaja, mely csak francia földön terem, s melyet az Alázatosaknál és a Nagyszerűeknél egyaránt megtalálunk.

Ismét sötétebb réteget érintünk: az anarchista mozgalom lélektani indokolása foglalkoztatja Jules Romains-t a kilencedik kötetben is. Az indokolás, mely az izgalmas eseményekből szinte önként adódik, nagyon érdekes, mert a szerző beállítása elfogulatlan mindvégig. Minden áldozatra kész, vakmerő embereket fest, - ki nem forrott ideológiák rabjait; - valami eltorzult, kóros romantika áldozatai ők. A merényletek, melyeket elkövetnek és tervbe vesznek (mint Briand esetében is) éppen olyanok ellen irányulnak, kik tulajdonképen a béke érdekében dolgoznak; - de az anarchisták harcának van egy l'art pour l'art oldala, mely minden logikát kizár. A rombolás Don Quihote-jai különös víziók, halálsejtelmek s néha-néha a zűrzavarban felvillanó öntudatra-ébredés közt haladnak - merre? Homályból homályba...

Mindjobban szembetűnő Jules Romains keserű, mély forrásból fakadó skepszise a cselekvő emberiséggel szemben. Sejtjük, hogy a regény befejezése alig lehet más, mint a Háború. Mind rettegnek a rém-től, még azok is (valami törvényszerűség az ellentétekben?), akik saját hasznukra fordítják a népek lázas fegyverkezését. Ezerféle bonne volonté mozdul a Háború elhárítására - hiába.

Les «Pouvoirs» (a Hatalmak)-ban még több ismert névvel találkozunk: Caillaux, Decassé, Briand, német diplomaták, francia miniszterek, képviselők csoportosulnak Gurau, a kötet képzelt főszereplője köré. Gurau-t már jól ismerjük: mint a szép színésznő, Germaine Baeder szeretőjét; majd végigkísértük mozgalmas politikai pályafutásán. Közepes tehetség; lelke mélyén becsületes és idealista, de hiúságtól, ambícióktól könnyen megtévesztett gyenge karakter. Az érdekeit féltő háborús nagyipar már eleinte olyan ügyes módon vásárolja meg Gurau-t, hogy lelkiismerete mindig találhat valami megnyugtató egérutat. Hiszen a politikában sokszor kétes az a határvonal, mely a tiszta kezek fogalmát körülrajzolja! Gurau többízben miniszter lesz, végül külügyminiszter és továbbra is a francia-német kiegyezés, a békés megoldás lelkes szószólója marad, vagy legalább is azt hiszi magáról. Egy esetben kicsinyes hiúsága folytán a helyzet majdnem válságosra fordul. Evvel párhuzamosan mesteri a francia-német viszony elemzése. Jules Romains néhány találó megfigyelését a német politikáról és a német ember sajátságairól szinte csodálkozva olvassuk. Ennyi megértés, elismerő tisztelet és helyes értékelés valóban ritka gyűlölködő korunkban. Bízhatunk hát mégis nagy szellemi erőkben, melyek diadalmasan áttörnek a mesterséges válaszfalakon.

A szerző figyelme még a Duna-medence, a régi monarchia, a nemzetiségek problémáira is kiterjed. Ez számunkra annál érdekesebb, mert keveset tudunk arról, hogy milyen szempontból figyelték mindezt Franciaországban annak idején a baloldali szervezetek. A könyv érinti Oroszország és Anglia állásfoglalását a válságos években, és végül a sokat vitatott francia sécurité-t, nagyon eredeti megvilágításban. A sok bonyodalmat mint a frissen pergő történés egy-egy mozzanatát éljük át a könyvben - száraz teóriával egyáltalán nem találkozunk. Az események pedig lényegükben nagyrészt történelmi tényeken alapulnak. Korunk tragédiája ez, kísértetek feltámadása.

Jules Romains az emberi küzdés mögött a természet törvényeinek emberfölötti titkát sejtteti. Valami kozmikus hitvallás enyhíti azt a komor skepszist, mely soha nyiltan kifejezésre nem jut s mégis ott van mindenütt. Hatalmasra nőtt a hatalmas munkával, talán öntudatlanul, mert még az érett, céltudatos művész alkotásában is van valami lényeges szellemi tartalom, amit a mester lelke hozott ugyan napvilágra, de ami előtte rejtély marad.

E két kötetben vannak fejezetek, melyek egymagukban is jelentős könyvet képezhetnének, összefoglalva az író életfilozófiáját, a fiatal költő Jallez univers-jén keresztül. (J. Romains szereti ezt a szót: mindenkinek megvan a maga világegyeteme.) Une espece de plan collectif dans l'ordre spirituel (valami kollektív álláspont, szellemi értelemben.) Igen, Jallez álláspontja más: minden, ami az ő életével, gondolkodásával összefügg, valahogy jólesően békés, megváltó. De ne képzeljünk érzelgős quietizmust, a valóságtól menekülő elmosódott álmodozást. Szeme éber, ő is a kor gyermeke, fokozott mértékben az. Csak éppen az álláspont (milyen szép a német kifejezés: die Warte) - magasabb. Párizsi vándorútjain össz-hangokra figyel, és mindennek van mondanivalója számára. Lakhelyét úgy választotta, hogy éjjel-nappal körülötte csengjenek a távoli cris perdu-k, kóbor kiáltások - Párizsnak, az imádott Városnak melódiája a zűrzavar felett.

Befejezésül még két megjegyzés: először, hogy a probleme féminin, a női probléma, mely egyes kötetekben majdnem túlnyomó szerephez jutott, itt a háttérbe szorul, epizód marad. Másik megfigyelésünk a nyelvre vonatkozik, melynek kitűnőségével már foglalkoztunk egyszer. Jules Romains az árnyalatok mestere a stilisztikában is. A nyelvezet mindúntalan egészen új, egyéni sajátságot mutat, amint egy ember, milieu, vidék sőt egy városrész «lelkéhez» alkalmazkodik. A modern francia nyelv lehetőségeit még senki sem használta ki ily sokoldalú tudással, ilyen merészen. Ez az író tud könnyedén vázolni, ismeri a fínom pasztell-tónusok varázsát; - a ködös sejtelmes messzeséget ép úgy felidézi, mint a mindennapi valóságot nyers színezetében. A rajz mindig tökéletes, az arányok hajszálra pontosak és az ellentét-hatások itt még ragyogóbbak, mint a bevezetésben.

Jules Romains regénynek nevezi Les Hommes De Bonne Volonté-t. Szeretnénk valami új, színesebb meghatározást, mely jobban reáutalna a csillogó és a zord szépségekre és a szivárványszínekre - valamit, ami közelebb áll régi idők nagyszabású «regéjéhez», mint ahhoz, amit korunk kissé vézna, elfajult értelemben «regény»-nek nevez.