Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 4. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET
Aba-Novák játszi könnyedséggel és biztossággal fest. Ehhez a stílusbiztossághoz legújabban nem csekély elmélyedés is járul, gazdagon burjánzó képzeletének termékei mindinkább művészi látásélményekké is nemesednek, a tréfa maradandóbb emberi érzések világába vezet.
Ma is nagyon szereti a sötét és világos színek harsogó ellentéteit, éppen úgy keresi a rikító színek hatását, de nem egyszer olyan fínom átmeneteket is kapcsol közéjük, amilyeneket addig nem találhattunk ábrázolásain.
Elpusztíthatatlan jókedv él benne. Egy robusztus nagy gyermek pajzánkodását kínálja, aki tele szájjal hahotázik elbeszélés közben, de akármilyen kamaszos életörömtől duzzad is, mélyen meg tud illetődni a világ szépségén, az élet túláradó gazdagságán.
«Igazságtalan volna a
Ezek a nagyon időszerű kijelentések nyilván abból a mohó rohamból erednek, amellyel egyesek a római iskolára és nem kevéssé befolyásos támogatóira támaszkodva neoklasszicista érvényesülésükért küzdenek. Persze, aképen, hogy minden rosszat rákennének a francia művészetre. Arra a francia művészetre, amelyet az olaszoknak eszükbe sem jut lekicsínyleni. És teljesen igaza van a Kut-nak, ha a művészi szabadság mellett foglal állást, mert igazi művészet csak a szabadságból sarjadzhat.
Sajnos, nem ezen az állásponton volt a művészeknek egy jókora csoportja, mely a kormányhoz intézett memorandumában huszonhat pontba foglalta össze művészetpolitikai követeléseit. A memorandum szülőoka a mai kétségtelen művésznyomor volt. Nézetük szerint sürgős állami beavatkozásra volna szükség. Még pedig úgy, hogy az állam vegye kezébe a művészet irányítását. Akadályozza meg a művészi pálya túlzsúfolódását, irányítsa a rádiót, tegye lehetővé egy művészeti pártatlan folyóirat megindítását, tartsa nyilván a művészeket, ellenőrizze a «művész» elnevezés használatát, létesítsen művészeti kamarákat, szabályozza a műkereskedelmet, az állami, illetőleg közületi megrendeléseket. Vigyázzon a sokszor «nemzetietlen» művésziskolákra, létesítsen nyugdíjpénztárt stb., stb. Végső eredményben tehát, hogy a művészetből államilag szabályozott intézményt és a művészekből államilag megrendszabályozott kasztot csináljon. Nem kérünk belőle! De nem kívánhatjuk az államtól azt sem, hogy a középszerű és még rosszabb művész támogatására óriási összegeket költsön el. A művészet és irodalom bürokratikus felépítése a legszörnyűbb és legveszedelmesebb gondolatok egyike. Pláne, ha nemzeti jelszavak alatt történnék, hiszen emlékezzünk vissza, hány éven át küzdött a művészek epigontábora éppen legmagyarabb és legnagyszerűbb művészeink ellen, akikre a nemzetietlenség vádját akasztották.
A
A másik kiállító, Vilt Tibor, néhány éve egyik, mindinkább beteljesedő reménysége új szobrászatunknak. Ma még ő sem kész egyéniség. Erős forrongásban él, szobraiban a gondolati, hangulati elemek erősen vívódnak a formai kifejezés módjaival. De ebből a forrongásból néha olyan erős szellemiséggel telített alkotások bukkannak fel, amelyek mai szobrászatunknak legszebb termékei mellé állíthatók. Vilt nem a nyugodt lét kiegyensúlyozott ábrázolója. Még látszólag lehiggadt ábrázolásai mögött is fölötte mozgalmas lelkiállapotok vibrálnak.
De nem kevésbé értékesek csendéletei is. Ezeken gazdagabb színpompát fejtett ki és talán még oldottabb, még festőibb ábrázolást ért el. De egy kissé hűvösebb, egy kissé fanyarabb volt, mint nagy impresszionista elődjei. Érzékisége nem volt olyan forró, mint Csók Istváné, egy második nemzedék kissé skeptikus tartózkodása nyilvánul meg művészetében. Nem mintha fölötte éles intellektusa hatott volna gátlóan alkotásmódjára, de egy másfajta, fáradtabb és elfinomodottabb érzékiség nyilvánult meg látásmódjában. Gyakran Manet-ra emlékeztet, ennek arisztokratikus szemlélete állott hozzá legközelebb.
Kiállítása gyors kialakulásról számolt be. De arról is, hogy élete utolsó éveiben némi változás kezdődött művészetében. Alkalmasint Szőnyi István hatása alatt összefoglalóbb módon kezdett festeni, de ezekben az alkotásaiban is megőrizte színeinek hamvasan összehangolódó harmóniáit.
Korán és váratlanul távozott az életből. Bizonyára még sok kiváló alkotással örvendeztette volna meg művészetének barátait. Mégis a világháború befejezése óta tavalyig tartó, szakadatlan munkásságban eltöltött és sikerülésben állandóan szerencsés évei alatt olyan jelentős és gazdag világot teremtett művészetével, hogy a nagybányaiakra következő nemzedék legkitünőbb festői közé állítható.
A kiállítással egyidőben jelent meg