Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 4. szám · / · FIGYELŐ

Prahács Margit: BARTÓK BÉLA: MELODIEN DER RUMÄNISCHEN COLINDE
Wien, 1935. Universal Ed. XLVI.

Különösen érdekes probléma egy pszichológus számára, hogy miként egyesülhet ugyanazon személyben a fáradhatatlanul új kifejezési eszközök után kutató gazdag alkotó fantázia és az adott tényekkel dolgozó tudós, aki filológiai módszerességgel, lelkiismeretesen alkalmazkodik ismereti anyagához. Bartók Béla korunk zeneművészetének egyik legérdekesebb, legegyénibb alakja, a ma világszerte fellendült zenei néprajznak is egyik legnagyobb szaktekintélye. Tudományos munkássága ezen a téren majdnem elejétől fogva messze túlszárnyalta a hazai kereteket. A magyar népzene igazi jellegzetességeit csakis összehasonlító módszerrel lehetett megállapítani, a szomszéd népek népzenéjét tehát éppen olyan buzgalommal kellett gyűjteni, jegyezni, mint a sajátunkat. Ezek a kutatások bizonyították be, hogy népzenénkben az idegen behatások az őshazától kezdve mindenkor kimutathatók. Az összefüggések keresésében így terjeszkedett ki Bartók népzenei kutatása mindig szélesebb körökre; a szomszéd népek zenéjén át ma már erősen Kelet felé, az őshaza felé orientálódik, hogy a magyar népzene ázsiai eredetét minden kétségen felül bebizonyítsa. A most készülő egyetemes magyar népdalkiadványban Bartók már olyan hatalmas összehasonlító anyaggal dolgozik, ami ezt a kiadványt a zenei folklore-irodalomban nemzetközi szempontból is páratlanná avatja.

Ehhez a végső célhoz csak egy lépcső Bartók legújabb könyve, amelyben németnyelvű bevezetéssel ellátva adja ki az 1909-17. években akkor még magyar területen gyüjtött román kolinda dallamokat. Már korábbi román népdalkiadványaiból (Volksmusik der Rumänen von Maramures, 1923 és Cantece din Bihor 1913.) ismertünk ilyen kolindákat. Ezek közül a bihari dallamokat a fonográf felvétel nyomán pontosan kijavított lejegyzésben itt újra közli.

Kolinda karácsonyi éneket jelent, amit a román parasztok karácsony idején házról-házra járva adnak elő. Ugyancsak idetartoznak a Cantece de stea dallamai. Az előbbiek szövege, zenéje sokkal inkább paraszti jellegűek és régebbiek. Bizonyos ceremóniákkal összekötve, rendesen egy refrain-nel éneklik s leginkább a magyar regős és a szláv koladka énekeknek felelnek meg. Ezzel szemben a «stea» dallamok újabb eredetűek; tanítók, papok honosították meg a nép körében. Refrainjük általában nincs, a bethlehemes énekek szerepét töltik be, amelyeket itt is gyermekek adnak elő. A két csoportot élesen elválasztani nem igen lehet, de Bartók mindenütt jelzi, ahol kétségtelenül meg lehet állapítani a különbséget.

Karácsonyi népdalokat, - amelyekben a román népzene különösen gazdag - ilyen nagy számban Bartók közöl legelőször (484 dallam). Ugyancsak ő az első, aki itt ú. n. bolgár ritmusú népi melódiákat jegyez le. Ennek a ritmusnak legkisebb egysége a tizenhatod érték, amiből aszimetrikusan alakulnak ki magasabb értékek. A nyolcad és pontozott nyolcad különféle kombinációjának ez a gazdag változata főkép a bolgár népzenében található.

Hogy mennyire úttörő és nehéz az a munka, amelyet Bartók mindenkor az összefüggések vezérelvéből kiindulva végez, azt abból is látni, hogy a szomszéd népek hasonló gyüjtéseinek hiányában még csak egyes szálakat tud megragadni a közölt dallamok eredetére és korára nézve. Különösen a közös hangrendszerek alapján lehet következtetni délszláv és nyugateurópai hatásokra. Ami a dallamok magyar vonatkozásait illeti, Bartók teljes tárgyilagossággal állapítja meg, hogy az itt-ott szembeszökő hasonlóság ellenére, csakis véletlen egyezésekről és nem kölcsönös hatásokról lehet szó. Csupán egy kolinda dallamról lehet kimutatni a magyar anyagból való kölcsönzést, mert ennél nyilvánvaló az új magyar dallamtipus szerkezete. Egy magyar egyházi népének viszont, mint az egyik román kolinda dallam variánsa tűnik ki, közös forrásuk a nyugateurópai egyházi zenében keresendő.

A kolindák előadási módját Bartóknak volt alkalma némely területen személyesen is megfigyelni. Igy a hunyadi területen az egyes strófákat váltakozó kórusokban adják elő. Ez a váltakozás Alsó-Fehér megyében (Alba de jos) olyan feltűnő gyorsasággal történik, hogy az előbbi strófa végén már belevág a másik kórus, mintha ezzel siettetni akarná a hosszú szöveg végigéneklését. Temes és Torontál nagy részén már kihalt a kolindálás a román parasztok körében. Egyedül a cigányok űzik, mint kereseti forrást.

A 454 dallamot, összes variánsaival együtt a szép kiadás Bartók rendkívül plasztikus és világos, litografált kézírásában közli. A folyton tökéletesített lejegyzési rendszer pontos táblázatokkal tünteti ki a szakértő számára a dallamok metrikai, melódikus, harmonikus szerkezetét, a román népzenének a magyar népzenétől elütő sajátságait. Hogy mindez micsoda óriási munka eredménye, arról csak a szakembernek lehet fogalma.

Minél többet ismerünk meg Bartók számtalan nyelven megjelent folklorisztikus munkáiból - amelyek, világszerte, közvetlenül, vagy közvetve, mind csak a magyarság ügyét szolgálják, - annál világosabban látjuk, hogy végeredményben ennek a munkásságnak is az alkotó művész fanatikus, lángoló hite, tárgy-szerelme és fantáziája a legfőbb értéke. Bartók Béla a zenetudomány terén is úttörő és ehhez az úttöréshez éppen úgy kell hit és alkotó fantázia, mint a zeneszerzéshez. Bartók klasszikus meghatározása szerint a parasztzene öntudatlanul működő természeti erő átalakító munkájának eredménye, épp olyan természeti tünemény, mint a növény- és állatvilág különféle megnyilvánuló formái. A folyton megújuló természeti erőben vetett hite segíti őt a tudós alázatához, ahhoz az alázathoz, amelynek egyetlen világító fáklyája az Ember leghősiesebb, legnemesebb törekvése: az Igazság keresése. Ebben az eszményben csodálatos harmóniával olvad össze Bartók emberi, művészi és tudós egyénisége.