Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 4. szám
Csönd bujkál lompos erdeink alatt,
az ormokon füstöl az alkonyat,
az álmos tó a parttal enyeleg,
dőlj a karomba, tündéri gyerek,
gyönge fejeddel a szivem alatt
szeretném elzokogni magamat,
fölkélni, mint egy fényes látomás,
hajad kisérne, mint szelid palást,
míg égbe érnénk végtelen ezüst
imbolygással, mint áldozati füst.