Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 2. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET
Végigvezet a Munkácsyról írt ismertetéseken és kritikákon, vitába száll velük és cáfolja azokat. Álláspontja legfőbb vonásaiban az, hogy nem szabad Munkácsyt az impresszionista kritika szemszögéből, mellékes alkotásai alapján megítélni, hanem nagy kompozícióit is figyelembe kell venni. Ezeket pedig néhány kivételével a mai nemzedék közvetlen szemléletből nem ismeri. Ki kellene tehát valakinek Amerikába utazni és gondosan megnézni az ottani nagy kompozíciókat. Aztán rámutat Munkácsy drámai lélekábrázolására, kiemeli portréi magasrendűségét. Védi Munkácsyt a szellemtörténeti iskola vádja ellen, hogy nem volt korszerű, hiszen az igazi művészet kritériuma nem a korszerűség, hanem az időtlenség. A Munkácsy-revizió tekintetében azt is javasolja, hogy rendezzünk Párisban legjava műveiből kiállítást, mert meg van győződve arról, hogy művészete ezt a nehéz próbát fényesen fogja kiállni.
Lázárnak mindkét javaslatát időszerűnek és helyesnek tartom. Véglegesen megnyugtató eredményekhez az amerikai művek beható ismerete nélkül valóban nem juthatunk el. De legyen szabad itt arról az érzésemről számot adnom, hogy Munkácsy nagy tehetsége alkalmasint nem nagy festmények komponálásában fejeződött ki a legnagyobb erővel. Nem hiszem, hogy páratlanul kifejező erejű, idehaza is látható festményeinél az amerikai kompozíciók sokkal többet nyujtanak. Persze ez csak hit, melyet némely, fényképekből merített megfigyelés is támogat - de hit helyett ismeret volna szükséges.
Lázár könyve sok, igen érdekes kortörténeti adatot és sok esetben találó bírálatot nyújt mások elfogult ítéleteiről. De könyvének legfőbb érdeme alighanem az, hogy ismét eszünkbe juttatja azt a sok tartozást, melyet még mindig nem róttunk le Munkácsyval szemben.
*
Művészi vonatkozású
*
Legvégül hadd említsem meg a