Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 2. szám · / · FIGYELŐ

KÉPZŐMŰVÉSZET

Farkas Zoltán: KIÁLLÍTÁSOK

A dán hivatalos reprezentatív képzőművészeti kiállításról ismertetést írni nem könnyű feladat. Vendégekről van szó, akik bizalommal, sőt meghívásra jöttek hozzánk, elismerést és szeretetet várva. Ez mindenesetre letompítja a kritika élét, bár nem kötelezhet át nem érzett lelkesedésre. De lehet-e egyáltalában különösebb lelkesedésről szó abban a hallatlanul józan világban, melyet a dánok festészete a szemlélőnek ajándékoz? Csendes, halk, kissé bágyadt örömök vannak ugyan bőven benne, de magukkal ragadó élményeket nem igen kinál.

Egy fölötte komoly és polgári módon egyszerű, az élet és a világ kézzelfogható és szemmellátható szépségeit józanul, mértéktartóan és szemérmesen élvező népnek halkszavú ábrázolásmódjáról számol be ez a kiállítás. Olyan óvatos naturalizmusról, melyből minden nyers, brutális erő hiányzik, sőt legtöbbnyire akadémikus jellegű. Nagy ritkán átmerészkedik az impresszionizmus formavilágába is, de csak nagyon meggondoltan: színeket kölcsönöz tőle, kacérkodik néha fényhatásaival is, de nem annyira, hogy a «józan ész»-t megbántsa, mindig rajzos marad, nem színfoltokban lát, ragaszkodik a lokális színekhez, nem bontja fel a körvonalakat. Néha-néha mintha el akarna fordulni a természettől való közvetlen bibelődéstől, hogy monumentális stilizálássá nemesedjék, de túlságosan higgadt ahhoz, hogy képzelete átolvasztó lángra gyúljon.

Kissé nehézkes, kissé sűrűvérű művészet ez és mégsem érzéki. Nem csoda, ha - amint ezt maguk a dánok is vallják - a francia festészet olyan kevéssé és olyan későn hatott reá. Az a vibráló idegesség, az a százezer irányban leselkedő kíváncsiság és az a forró érzéki lendület, mely a franciákat az elmúlt száz évben az európai festészet élére emelte, meglehetősen messzire esik ettől a nyugodt, polgári művészettől.

A mai dán festészetnél kétségtelenül jóval több szenzációt nyujtanak a mai dán szobrászok. Mintha a térbeli három kiterjedésű elhelyezkedés színtelen statikája közelébb állana a dánok lelkéhez, mint az egy síkra vetített, színes vízió mozgalmasabb világa. Néhány igen szép, bár szintén naturalisztikusan közvetlen szobormű erősen kiemelkedett a festmények jóval erőtlenebb világából.

*

Vass Elemér kiállítása Fränkelnél jókora meglepetés volt a művész eddigi pályája után, mert jóval összefoglaltabb, bensőbb, átérzettebb művekkel lépett elénk. Gazdagabb érzelemvilággal és őszintébb, erőteljesebb formákkal is. Vass Elemér vándorévei sokáig tartottak, némi bizonytalansággal hányódott ide-oda, ma azonban biztosan és egyszerű őszinteséggel adja magából azt, ami benne értékes és maradandó.

Ez elsősorban is tónusossá vált, bensőségesen és lágyan omló színessége, amely mögött nyugodt, meghitt és meleg, átszellemülni tudó életöröm áll. Vass könnyedén, szélesen, jellegzetesen fest, azt az örömöt, melyet festői elképzelései keltenek benne, közvetlenül és meggyőzően tudja a szemlélők lelkébe átültetni.

Egykori rikító és nyers, világos színei helyett ma lehalkított, egységes hatásba foglalt, mélyről felizzó, telt csengésű színeket ád. Esetlegesen látott jelenségek helyett átérzett, alkotássá sűrített belső képeket, külső előkelősködés helyett: lelki fínomságot.

*

Derkovics Gyula kivételes művészetét kitűnően idézte emlékezetünkbe az a kiállítás, melyet hagyatékának grafikai anyagából rendezett a Tamás-galéria. Szebbnél-szebb lapokon élvezhettük ennek a mámorosan küzdő, kiváló művésznek különlegesen egyéni, erőteljes ábrázolásmódját.

*

Jelentős esemény számba ment végül Farkas Istvánnak az Ernst-múzeum összes termeiben rendezett kollektív kiállítása is. Farkas igen jól jellemzi magát, midőn a következően nyilatkozik művészetéről a katalógus előszavában:

«Festő eljárásom fordítottja az eddigieknek, a naturalizmusnak, impresszionizmusnak. Ott a motívum volt a kiindulási pont és azt igyekeztek festői elemekkel telíteni. Nálam az elindulás a tisztán festői elemek, színvonal, ritmus, tömeg harmonizálásával kezdődik és csak mintegy másodlagosan inkarnálódik aztán egy fának, hegynek, alaknak vonalába, színébe, szóval a leíró részbe.»

Farkas István kiállított művei három csoportra oszlanak. Igen friss és igen jellegzetes tanulmányszerű vízfestmények és rajzok mellett, amelyek adatgyüjtés számára valók, sokkal líraibb, sokkal átalakítóbb, erősen átkomponált festményeket látunk, amelyek előbb idézett módján készültek. De nagy számmal találunk olyan festményeket is, melyek a mai festészet sóvárgott célját, a freskót akarják szolgálni.

Farkas István kétségtelenül az a festőnk, aki legközelebb áll a mai francia festészethez. Nemcsak, mert éveken át állandó érintkezésben volt vele Párisban, hanem azért is, mert lelkiségét ugyanaz az ideges elfinomodás és szeszélyes líra jellemzi, mely a mai párisiakat eltölti. Nekem azok a festményei tetszettek leginkább, ahol kevés motívumon ezt a finom szenzibilitást adja és még nem akarja monumentális kompozíciókká alakítani. Bár összetettebb és változatosabb szín és szerkezeti felépítésű elképzelései között is akad jócskán olyan mű, mely meggyőzően foglalja össze sokoldalú törekvéseit.

Művészete különben érdekes összetalálkozás az idehaza fejlődött mai festészetünk szellemiségével: szintén erősen látományszerű. De testetlenebbül és kevésbé érzékien az; líraisága nem vérmesen aktív, vagy kontemplatív módon álmatag, nem forró-vérű, hanem inkább hűvösen fínom és visszaemlékező.