Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 2. szám · / · FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: HÁROM TÖRTÉNET
Kassák Lajos kisregényei

Kassák pályája nagyobb részében a társadalmi igazságtalanság terhe alatt roskadozó és lázadozó ember szemével látta a világot. Ez a magatartás természetszerűen adódott az ő saját helyzetéből, élményeiből és nemcsak emberileg volt jogosult és szép kiállás azokért, akiket sorstársainak érzett, hanem irodalmilag is bő anyagot adott számára. Feltárta előttünk, akik munkáját figyelemmel kísértük, a munkás-ember és általában a proletár-ember élet-stílusának, mozgásának, lelki reakcióinak olyan területeit, a társadalmi és lélektani viszonylatok olyan lehetőségeit, amelyek okvetlenül szükségesek voltak a mai magyar társadalom képének teljességéhez. Ha a regénynek esztétikai feladatain túl van társadalmi feladata is, akkor meg kell mondani, hogy Kassák műve mellőzhetetlen arcvonást jelent annak a társadalmi képnek a teljességéhez, amelynek megrajzolását a magyar regényírásnak vállalnia kellett.

Nem lehet azonban elhallgatni, hogy ez a tiszteletreméltó hűség önmagához és fajtájához egyúttal bizonyos korlátait is jelentette szemléletének. Az íróra nézve mindig veszedelmeket jelent, ha nem tud vagy nem is akar fölemelkedni egy magasabb távlathoz, ahonnan az egész életet láthatja, nem pedig csak egyetlen rétegét vagy szelvényét s teljes közösséget vállal a pars-szal, a totum rovására. Kassáknál ez arra az eredményre vezetett, hogy a proletariátuson túli világot nem látta közvetlenül, talán nem is ismerte eléggé, alakjait csak egyoldaluan, a proletár ressentiment szemüvegén át látta, lelki állapotai és emberi viszonylatai iránt nem érdeklődött. Ez írásába olyan elemet vitt bele, amelytől egyébként egész írói természete irtózott: a konvencionalizmust. Hatása volt ennek írása módjára is: sok tekintetben merevvé, néha egyhangúvá is tette, bágyadt és hamis lapokat vitt egy-egy könyvébe, a stílusába bizonyos feszélyezettséget, mihelyt nem-proletár alak került a tolla alá. Harcos író attitüde-jébe állította be magát, irány-irodalmat csinált, amit elméletileg is megpróbált védeni, de az irány néha bénította benne az irodalmat. Szóval ő sem kerülhette el a szociális irodalom tipikus tévedéseit, írói kiválósága, hajthatatlan igazság-keresése és látásának kétségtelen realitása ellenére is első sorban a proletárt látta, nem az embert. Világképe élesen volt rajzolva, de széles hézagok voltak benne. Az osztály embere birkózott benne az íróval.

A birkózásban most kezd felülkerekedni az író. Olvasói, akik kitartottak mellette, az utóbbi pár évben megfigyelhették fejlődését, világképének kiszélesedését, érdeklődési körének tágulását. Előbb a tendenciával szakított, tudatosan, elméletileg is kifejtve állásfoglalását a tiszta irodalom mellett. A telep című regénye mutatja meg először, hogy lehet a proletár-sorsot is tendenciamentesen tárgyalni anélkül, hogy feláldozná közösség-érzését. Amint erre rájött, megváltozott a látása és a hangja is, kiszínesedett, új hangok kerültek bele, elvesztette egyhangú komolyságát, teret kapott az élet derűsebb oldala is, felismerte, hogy az emberi természethez hozzátartozik, a munkanélküliség és napról-napra élés keserű állapotában is, a tréfa, a jókedv időnkénti enyhülése is, hogy a proletár sem töpreng és lázadozik szüntelenül, néha enyhíti is keserűségét egy kis akasztófa-humorral. Kassák megtanult mosolyogni. Közben rájött arra is, hogy a középosztály is nem csupa rabszolgatartó tőkésekből és kancsukát suhogtató munkafelügyelőkből áll, vannak különböző tipusai, lelki komplikációi, érzelmi reakciói s ezek is megérdemlik az író érdeklődését. Felfedezte az emberi léleknek és az emberi viszonylatoknak osztálytól való függetlenségét.

Új könyve pontosan mutatja ezt a fejlődést. Az egyik kisregény az Egy ember és a többiek, nagyjában még a régi Kassákot mutatja: a fatelep éjjeli őrének alakja és sorsa némi szándékossággal van beállítva. Aránylag nyugalmas élete van, de testébe oltva hordja magában a nyugtalanság elemeit: eredetileg tanult műszerész, hiányzik neki a szellemet is foglalkoztató munka, valamikor, fiatal korában sokat olvasott, gondolkodott s most degradáltnak érzi magát. Életével való elégedetlenségét a raktárnokon tölti ki, csak azért, mert raktárnok a fellebbvalója, aki fegyelmet gyakorol fölötte. Ez a raktárnok a régi Kassák fantáziájából való, egy-síkon van ábrázolva. Nem csak az éjjeli őr látja ilyen egyoldalúan, hanem az ő szemén keresztül az írók is. És minden mást is, ami a raktárnok mögött van: az üzemet. Az éjjeli őr alakjában azonban meglátott Kassák bizonyos emberi gazdagságot: sóvárgásában a vöröshajú irodakisasszony után, a beteg öreg finánccal való barátkozásában, kutyájához való viszonyában nem az osztályhelyzete nyilatkozik, hanem osztálytól független vágyálmok és valami esetlen emberi jóság. Ahogy a raktárnokkal való konfliktus után a benne rekedt gyilkos mozdulatot elkeseredésében a kutyáján teljesíti ki, abban olyan sokrétűsége van az emberi indulatnak, amilyet csak igazi író fedez fel.

Az éjjel az erdőben egészen középosztálybeliek körében játszik le. Szereplői: egy kisvárosi orvos, egy női szabóműhely tulajdonosa s ennek felesége. Velejében féltékenységi történet. Az orvos tovább is el-ellátogat az asszonyhoz, akit egy rosszul sikerült szülés kapcsán ismert meg, meghallgatja panaszait különc és ellenszenves férje ellen, szerelmet érez iránta, melyet nem akar tudatossá tenni magában. A szabó gyanuval és szótlan gyűlölködéssel nézi látogatásait s mikor az orvos éjjel az erdőn át megy haza, messziről, orozva lelövi. Az alaprajz konvencionális voltát az író ebben a szűkszavú történetben az alakok erősen egyénített ábrázolásával ellensúlyozza. Művészileg legérdekesebb a szabó féltékenységének ábrázolása s ezzel a gyilkosság előkészítése: egy szavát nem halljuk, de a jövéséből-menéséből érezzük dühének fokozódását s mikor az orvos elindul az erdőn át, már várjuk a tragikus véget. Némi tendencia csak az orvosnak a kisváros uraihoz való viszonyán érzik s ez meglehetősen halvány és életszerűtlen.

A Vasárnap egy fiatal szerelmespár dunai kirándulásának egyszerű története, teljesen független a szereplők társadalmi helyzetétől. A fiú építész, gazdag család fia, a leány szegény egyetemi hallgató, de ez nem jelent köztük semmi konfliktus-forrást. Szerelmesek, ez a vasárnapjuk olyan, mint egy szép tavaszi nap, hol tiszta kék az ég, hol apró bárányfelhők úsznak rajta, hol elborul, hogy ismét kiderüljön. A téma tisztán költői: a szerelmes fiatalok hangulati változásai, összeforrósodásuk, a leány első odaadása, utána a lelki megrázkódás, amelyet hamar közömbösít a viharban való hazatérés izgalma s a végén a szerelmes, derűs megnyugvás. A természet, a Duna csak színhely, nem szereplő, nincs is erősen éreztetve, a vad iramú evezés a viharban kissé bágyadtan van elmondva, az egésznek a szívekben kihangzó poézise mégis magával ragad. Olyan gyöngédség és tapintat van benne, amely ritkaság Kassáknál.

Aligha tévedek, mikor úgy érzem, hogy Kassák most a továbbalakulás új állomásán van és számára eddig elérhetetlen távolságokra indul.