Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 1. szám · / · FIGYELŐ

Joó Tibor: A HELLÉN UJPLATONIZMUS
Magyaryné Techert Margit könyve

Ha az emberiség történetének lényegeként a kultúra folytonosságát tekintjük, akkor kevés fontosabb jelenséget ismerünk, mint az újplatonizmus iskoláját. Az újplatonizmus nem pusztán egy tudományos irány volt, hanem olyan átfogó gondolatrendszer, amely a lét és valóság egész egyetemét egységes rendbe foglalta; a legigényesebb értelemben vett világnézet volt, sőt több annál: vallás. E gondolatrendszer történeti elemei pedig nemcsak a klasszikus hellén filozófiából származtak, nemcsak annak teljes szintézise volt, hanem felvette és beolvasztotta a közeli és távoli kelet egész bölcsességét. Tehát az egész addigi kulturális fejlődés esszenciája. Ám még nagyobb a jelentősége a következő századok felé. Az újplatonizmus vált gondolati alapjává a keresztény világnézetnek, az egész elkövetkezendő kulturális fejlődésnek. Az utolsó újplatonikusokat az első keresztény egyházatyák között találjuk. Az újplatonizmus közvetítette az ókori keleti-hellén kultúra-ötvözetet közvetlenül a nyugati középkor kezeihez. Bizonyára van önmagában véve nagyobb alakja európai történetünknek, mint Plotinos, de jelentőségében kevés szárnyalja túl. Csak a legújabb történettudomány ismerte ezt fel. Korábban hanyatlást, dekadenciát láttak az egész hellénizmusban, s filozófiájában az újplatonizmusban is. Nagyszerű szintéziséről, melyben a nyugatot és keletet egyesítette, az volt a felfogás, hogy ime a keleti befolyás megrontotta a klasszikus attikai szellem tisztaságát; internacionális univerzálizmusát mint nemzetietlenséget megrótták, jólehet ő nem is akart nemzeti lenni, hanem egyetemes: egyenesen ő találta ki az emberiség fogalmát és ő alakította át az exkluzív zsidó-kereszténységet az egyetemes egyházzá; csodálatos gondolati finomságában, szárnyaló költői fantáziájában és sokrétűségében a beteges felbomlás kórjeleit vélték felismerni. Csak az újabb kritika előtt tárultak fel ezeknek a jelenségeknek valódi jelentései, s csak azóta látjuk az egész újplatonizmus mélységes értelmét és szerepét, mióta igazi histórikus szemmel nézzük.

Ez a jelentőség, összetettség és mélység az, ami Techert Margitot is az újplatonizmushoz vonzotta, s serdülő kora óta - mint előszavából megtudjuk - szakadatlanul e filozófia megismerése ösztökélte, hosszú évek gondos elmélyült studiumain keresztül. Munkájának eredménye áll itt előttünk a Tudományos Akadémia Filozófiai Könyvtárának új köteteként. A könyv az újplatonizmus fogalmi meghatározása után történeti előzményeit ismerteti. Platon és Plotinos, a keleti vallások és a zsidó vallás kapcsolatát az újplatonizmussal; majd Plotinos életéről és rendszeréről ír részletesen, gondolatainak forrásait is elemezve; végül a plotinizmus továbbfejlődését tárgyalja. A könyv nemcsak az eddigi kutatások eredményeinek összefoglalása, hanem egy ponton, az iráni hatások kérdésében önálló vizsgálatokra is támaszkodik. Ehelyütt részletes szakkritikára nincsen szükség. Elég annak a megállapítása, hogy Techert Margit könyve hasznos szolgálatot tehet mindazoknak, akik az újplatonizmussal meg akarnak közelebbről ismerkedni.