Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 12. szám · / · FIGYELŐ
Egy ember ül a Visegrádi-utcában és sír. Kapualjban ül, felhúzott térddel a kövön. «Fölötte négy emelet tornyosul. Üzlethelyiségek, irodák, hálószobák, ebédlők, úriszobák, szalónok és összes mellékhelyiségek emelkednek fölötte mérhetetlen magasságokban. Antennák, távíródrótok és éterhullámok kavarognak fölötte és távoli repülőgépek morajlanak. Millió szó, millió cselekedet és millió paragrafus. Az élet gazdag rendetlensége és a törvény gazdag rendje. Pár óra mulva este lesz és akkor ragyogni fog fölötte a világ. Mindig, minden csak fölötte.»
Akármi történik is a világban, az mindig Bálint György hősei fölött történik, mert ezek az emberek oly lemérhetetlen mélységekben élnek, akár egy Visegrádi-utcai bérház kapualjában ülnek és sírnak, akár gyöngyvirágot árulnak titokban az utcán, vagy ha színes papirosvirágaikat kelletik a Rákóczi-úton, hogy számukra a társadalom életéből és mozgalmaiból nem jut más, mint az a nyomás, amelyet a társadalom struktúrája az alulmaradottakra gyakorol. Bálint György írói magatartásának jellemzője a feltétlen szolidaritás minden szenvedővel, az emberrel, akinek tragédiája nemcsak egyéni végzet, hanem társadalmi produktum is. Egy író, aki így nézi az embert és a végzetet, az sohasem tud távolmaradni hőseitől. Bálint is lehajol, s hol szakszerűen, hol fellengzősen, de beszél hozzájuk.
Minden társadalmi jelenség alkotó elemeire bomlik szét Bálint keze alatt. A játszóterek csacsi-fogatát, a divatos dalok szövegét, a természet jelenségeit, Herculaneum és Pompei romjait is arra használja fel, hogy tételeit és világszemléletét igazolja. Magával ragad ez az állandóan működő felháborodás, amely a világtól megkövetelné, hogy értelme, s az élettől, hogy célja legyen, magával ragad, mert el tudja hitetni, hogy őszinte s egy lélek megmásíthatatlan magatartását érezzük mögötte.
Noha Bálint György fennhangon hirdeti hogy nincs menekvés az idő rabságából, mert a kor könyörtelenül utána megy mindenkinek rejtekhelyére, s aki mégis menekülni akar, annak «napjaink vasrácsai útját állják», hangjából, amikor a permanens háborús veszélyről, vagy a gabonával fűtött mozdonyokról beszél, mégis kiérzik valami menekülés utáni vágy. Ez az ellentmondás azonban csak fokozza írásai hatását, s valami tragikus vibrálást ad valamennyinek. Hiába minden, a szatíra s a humor bő palástja mögül, amelyet Bálint oly szívesen ölt magára, kikandikál az ellágyult szomorúság. Az erőszakolt humorból így gyakran lesz akasztófahumor. Egy utcai gyöngyvirágárushoz például így beszél az író: «Egyesek felajánlják, hogy szabadon versenyezz bárkivel, például Rothschilddal, akivel a törvény előtt egyenlő vagy. Rögtön meg is jegyzik, hogyha netán lemaradnál ebben a versenyben, ez csak a te hibád volna, mert mindig az életképesebb és tehetségesebb marad felül a küzdelemben. Mások viszont - és ez most a divatosabb - a rendet, a megegyezést ajánlják a verseny helyett. Magukra vállalják a megoldást: Rothschildot is megrendszabályozzák egy kicsit, téged is megrendszabályoznak egy kicsit, Rothschild is hoz egy kevés áldozatot, te is hozol egy kevés áldozatot, úgyhogy helyreáll a rend és a béke.»
Újságcikkeinek legjavát gyüjtötte össze a könyvébe az író. Külön érdemük ezeknek az írásoknak, hogy tartják azt a színvonalat, amit Bródy Sándor, Ignotus, Kosztolányi és Márai ujságcikkei elértek. Elődei közül Máraitól tanulta a legtöbbet Bálint György. Tőle tanulta azt az adagolási technikát, amelyen az ilyen kis cikkek hatása múlik. Egy-egy felfokozottan lírai részben kitűnően tud egy fölényes, közönyös, vagy éppen cinikus mondatot elhelyezni, amely aztán egészen más megvilágításba helyezi a mondottakat. Máraitól tanulta tréfás természetlátását is. A Solfatora tűzhányóról például így ír: «A Solfatora a nápolyiak fiókvezúvja, kisebb, olcsóbb és hozzáférhetőbb, mint a főüzem. Miniatür pokol, akkora területen, mint a Szabadság-tér».
A kötet legsikerültebb darabja a tintahalról írott kis cikk, amely forrón őszinte s mégis kihívóan gőgös hangjával ragad el. Bálint bravúrosan tudja egymás mellé sorakoztatni a látszólag össze nem függő, sőt egymásnak ellentmondó elemeket, amelyek azonban egymás mellé rakva kiegészítik, helyesebben értelmezik és jobban megvilágítják egymást.
Ami a kifejező eszközeit illeti: ezek az írások a spontánság szuggesztiójával hatnak. Olvasásukkor úgy érezzük, mintha valami furcsa szabadverset olvasnánk.