Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 11. szám · / · Földi Mihály: Új theokrácia felé?
Én egy súlyosabb kérdést vetek magam ellen.
Ennyi az egész?
Theokrácia! Isten állama! Isten uralma! Hatalmas szó, lenyűgöző elképzelés. Ha valóban komolyan, a ma oly sokfelé hiányzó emberi lelkiismeret teljes képességével mélyedünk el ebben a fogalomban, oly óriásinak kell tartanunk, mint magát a válságot, mely egy múló emberben ezt a koncepciót a hánytorgó tenger partján felvetette. Múló ember? Sóhajnyi válasz, de mégis ez a válasz a kemény kérdésre. E sorsokat valóban csak egy múló ember sóhajtja a világ felé, embertársai felé. Egy hanyatló polgár, aki emberi életének csúcsosodó évein körülnéz... hátranéz... értelmet keres elröppent esztendőiben és rettenve húnyja be szemét, ha a jövő felé fordul és megpillantja benne a mult ismétlődéssel fenyegető értelmetlenségeit. Egy múló ember, egy egyszerű lélek az emberi sors bonyodalmaiban; ma ennyi telik tőle. Ennyi. Ez a sóhaj, ez a kívánság. És az itt következő lapok, melyek két évtizednyi írói munka közben kiszakadtak belőle erről a kérdésről. Erről a kérdésről, mely hatalmas, ezeroldalas kötetet kíván. Vastag könyvet, mely feltárja az Isten-hit és Isten-tudat történelmét. A theokrácia kísérleteit. A császárok és pápák harcát a világi hatalomért, az állami hatalmak kialakítását, az egyházak mai kereteikbe vonulásának folyamatát, az egyházak és államok munkáját az emberiség felemeléséért. És még mi mindenről kellene szólni e szép és nagy könyvnek! A multon kívül a máról, az új theokrácia elképzelhető szervezetéről, az egyházak közös erőfeszítéseiről, a kiürült világi formák megtöltéséről új-régi tartalommal, a csalódott emberi lélek áthevítéséről... tegnapról, máról... és a holnap bizonyosságairól. Tudósnak és prófétának kellene megírnia ezt a nagy munkát... e sorok írója csak felsóhajtott ebben a csontokat aszaló válságban... talán meghallják, talán elgondolkoztat, talán megtermékenyít valakit, egy pár embert ez a bíztató, könyörgő, hívő sóhaj, amely olyan emberből szakadt ki, aki 1914 óta minden nap várja a halált és aki mikor eszmélődni kezdett, más életet várt az emberi világban.
Sistiana, 1935.