Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 10. szám · / · Gelléri Andor Endre: Két novella

Gelléri Andor Endre: Két novella
ZERGESZIKLA

Jonatán, ebben az időben, vidáman csatangolt az országban. Elszabadult féltékeny apja táborából s itt, nem vette más körül, mint a hegyek zöldje s a csendesen kéklő ég. Vándorlás közben gyakran gondolt barátjára Áchivászra, a merészre, akivel sast játszottak a Zergesziklákon. Akkor - Áchivász volt a sas és Jonatán szaporán üldözte őt. De Áchivász kurjantgatva s karjait széttárva mindig feljebb s magosabbra ért - akár az igazi madár. Hol beburkolódzott egy felhő ködébe, majd kicsillant az egyik napzáporozta fokon, lihegve és nevetve.

Jonatán a felhő alatt volt s hunyorogva nézte sziklához támaszkodó barátját. Úgy állt fönt Áchivász, mint a sasmadár és alant Jonatán, mint a másik, aki hozzáröpül. Azt kiáltotta neki, hogy megfogja.

De Áchivász bolondul megrázta a fejét; majd vad, diadalmas hangot hallatott és kiterjesztve karját, akár a szárnyat: beleugrott a levegőbe. Csillogó sugarak között zúgott alá, majd felhőhomály gomolyogta körül és közben Jonatán hallotta Áchivász szilaj, boldog nevetését, majd alulról a halálos, dörrenő csattanást.

Ebben az időben Jonatán megint kedvet érzett, hogy meglátogassa a szürkébe és ezüstbe öltözködő Zergesziklákat. Mellette szerecsen fegyverhordója haladt, Peta. A néger fiú épúgy szeretett csavarogni mint fiatal ura; ha patakra akadtak és nyár volt - levetkőztek s locsolgatták egymást: a fekete a fehéret.

Jonatán szerette a nyarat. Szívesen izzadt az erős nap alatt, mert izmai duzzadóbbak voltak; a szeme kigyulladt. Nyáron mindig merészeket és bátrakat gondolt s ilyenkor nem félt az ördögtől sem.

Már nem voltak messze a filiszteus őrsektől és Jonatánnak nagy kedve volt arra, hogy birkózzon s a kardjával vagdalkozzon. - Ha meghalok, gondolta, legalább elmulik atyám egyik aggodalma; halálnak pedig lesz ez is olyan, mint Áchivász sashalála.

A szerecsen is vidáman dohogott a dologhoz. Rajtaütni a filiszteusokon s levágni kettőnek-háromnak a fülét - nagyszerű lesz!

- Ha sikerült, gondolta Jonatán, Saul is belátja, hogy alkalmas vagyok a csatára s rámbízhat már egy csapatot.

Odafönn, a csúcson, a filiszteus őrsek énekeltek.

Jonatán és Peta óvatosan kúsztak feléjük. Aztán meglapultak a bokrok mögött. Az egyik filiszteus a hátán feküdt, a másik pedig a szájába engedte tömlőjéből a bort. De a harmadik őrs, aki óriás sarjadék volt s hat ujjú férfi - kipirosodva és nevetve a lándzsájára támaszkodott s úgy tűnt: folyton azt a bokrot nézte, ahol Jonatánék lapulgattak. Jonatán megbökte Petát s amilyen gyorsan csak tudta, ledobta magáról az öltönyét. Így tett, ugyancsak igyekezve, a szerecsen is. S mielőtt az óriás feléjük léphetett volna, mind a ketten kiemelkedtek a bokor mögül.

A vigyorgó szerecsen egy lantot pengetett; míg Jonatán kelletve magát, lágy tánccal közeledett a filiszteus felé. A két részegebb őrs azt hitte: álmot lát. Aki a hátán feküdt, ingadozva az oldalára fordult s úgy nézte őket pislogva; aki borral itatta őt, az eltátotta ámulva a száját, mert Jonatán szép testű férfi volt. Miközben a meztelen szerecsen bűvösen kezelte a lantot, Jonatán enyelegve táncolta körül az óriás filiszteust.

Az óriás mohón utána nyúlt, mint aki le akarja fékezni Jonatán táncát; de Jonatán szabadkozott és szégyenlősnek mutatta magát, majd - mintha a szerecsen lantjátéka űzné: bekeringélt a bokrok s a fák homálya mögé.

Az óriás ekkor ledobta a lándzsáját s a száját törülgetve, kacagva követte Jonatánt.

Ezalatt Peta észbontón cibálta tovább a lantot a két másik őrsnek és rekedt, mulatságos hangján, ahogy kifért a torkán, énekelt hozzá.

S amikor, rövid idő multán Jonatán kiintett a bokorból - elindult a sűrű felé a másik filiszteus is. Kutatva vizsgálta a fekete tekintetét, aki követte őt a lantjával. Nagy, kék, részeg szemei voltak a filiszteusnak s fülelő állathoz hasonlított. Ekkor a néger hizelkedve átölelte őt a derekánál, magához húzta és közben kilopta tőrét. Ordítástól reszketett meg az ég: a filiszteus nyögve s őrjöngve lerogyott. A szerecsen kifordította az ágyékát. S most a meztelen Jonatán is kitört a bokorból. Kezében már lándzsát markolt s a lábszára véres volt a leölt óriástól.

A harmadik filiszteus mikor látta, hogy a meztelenek megtámadják: följajdult s leborult arccal a földre. Jonatán hátulról döfte belé a lándzsát s ezzel szinte odaszegezte a hörgő embert a füvek közé.

Három apró patakocska keletkezett akkor a napsütötte tájon. Eleinte vígan ömöltek s magukkal sodorták az útjukba akadó hangyákat és apróbb kövecskéket. Aztán megállt a csorgásuk és megfeketültek, akár a halál.

Jonatán és a szerecsen szeme ragyogott az örömtől. Diadalmasan összenéztek, majd Jonatán levágta az óriás fajzat fejét és a lándzsájára tűzte. Peta meg összeszedte a filiszteusok fegyverét és a holttestüket legurította a mélybe, hogy összetörjenek.

Így mentek visszafelé, amikor találkoztak eggyel az izraeliták közül. Összecsapta a kezét és nevetett örömében: - Mennyit öltél meg, vitézem? - kérdezte Jonatánt.

Jonatán nevetett: - Harminc ilyent és húsz közönséges őrset.

De a szerecsen közbekiáltott: - Volt az összesen száz is!

Ekkor az izraelita maga alá kapta a lábait s rohanni kezdett Ráma felé, ahol élt egy öreg, bölcs prófétáló, aki feljegyezte a zsidók hőstetteit abban az időkben. De amint futott, az ember arra gondolt, hogy majd többet mond, mert Izrael most úgyis csüggedt a harcikedvben.

Jonatán örömmel vitte az óriás fejét. - Mit szól majd ehhez az apám? ekkora óriást még ő sem ejtett el soha!

S büszkén haladt faluról-falura. Fiatal szíve örömtől zakatolt, ha dicsérték hősiességét s a lányok virágot dobtak elébe. Már nem szégyelte, hogy királyfi s engedte, hogy az egyik kútnál a pásztorok megcsókolják a kezét.