Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 9. szám
Mint gyermek, aki bosszut esküdött
és felgyujtotta az apai házat
s most idegenség lepi, mint a köd
s csak annak mellén, aki ellen lázadt,
tudná magát kisírni, elfödött
arcát mutatni szabad mosolyának,
oly reménytelenül erőlködök,
hogy könnyeimre: erényre találjak.
Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megríkasson engem.
Kuporogva csak várom a csodát,
hogy jöjjön el már az, aki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem a farkasveremben.