Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · Figyelő · / · KISEBB BÍRÁLATOK
Ha ez az előadásmód, ez a túlzsúfolt, kontemplációval, analizissel szélesre, hömpölygőre dagadó, máskülönben mindig artisztikus, elmés és okos, de a cselekmény egyenes vonalát ezer mellékágban rángató előadásmód volna az, amelyet a mai olvasó leginkább kedvel, akkor ez a regény kifogásolhatatlanúl kitűnő munka. Mert hiszen azt nem lehet sohasem szemére hányni az írónak, hogyha nem a könnyenhozzáférhetőség útját választja.
Ennél a regénynél erről van szó, azt hiszem. Mert ebből a regényanyagból, amilyen kitünően meglátott karakterek mozognak benne, amilyen teljes illúzióval hat a meseszövés, a háttér és minden... túlbuzgó elbeszélő kedvének csak egy kis megzabolázásával könnyen csinálhatott volna az író úgynevezett érdekfeszítő, lüktető cselekményű olvasmányt.
Talán egyedül a regény főalakjával van egy kis baj, a valószerűség rovására. Romantikát és szentimentálizmust erre a különben nagyon épkézláb figurára néhol erőszakoltan ken rá az író és ezzel sablon-regényhőst csinál belőle, ahogy tönkremegy egy fertőket involváló viszony és egy bensőséges szerelem közt vergődve. Valahogy úgy rémlik, nem olyannak építi meg eleve ezt a főhőst jellemben, mint akinek megnyugtató, érthető vég aztán az öngyilkosság. Annak ellenére, hogy elhitető készsége erős és frissen bugyorgó invenciója minden helyzetet, minden karaktert kellően és könnyedén valószerüsít.
Egy biztos, hogy ez a regény vérbeli, tehetséges író munkája. És ha fogyatékosságai vannak, azok inkább csak szépséghibák.