Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám · / · Figyelő · / · Illés Endre: Feketevíz

Illés Endre: Feketevíz
Kodolányi János regénye - Athenaeum
2. Amit nem sikerült megírni.

De az ifjúság kemény éneke a vállalt feladatnak csak az egyik része. A művészi része.

Kodolányi a Feketevíz-ben is, mint minden regényében, elsősorban társadalomkritikus. A kritikát: a polgári osztály belső korhadását, a falusi intelligencia korlátoltságát, ürességét és romlottságát, egy őszintébb, szabadabb, emberibb élet követelését - az Ormánságra került tízéves kis Robinsonnal mondatja el. És ez az, amit nem sikerült elhitetnie, s nem sikerült megírnia sem.

Ez a tízéves kisgyerek kérlelhetetlen tisztánlátással és ellentmondást nem tűrő lelki fejlődéssel méri meg osztályát, s találja minden tagjában, intézményében, funkciójában súlytalannak, értéktelennek és leváltani valónak. Ő a tanítónő kegyességében és májfoltjaiban nemcsak a tanítónét útálja meg, amit egy tízéves kisfiútól igen természetesnek találunk, de ezekben a májfoltokban a polgári osztály hullafoltjait látja azonnal, amit már nem tudunk elhinni. Azt is elfogadjuk, hogy ennek a kisgyereknek jobban esik hosszú csavargás után barátjánál a hideg paraszti babfőzelék, mint otthon a kutya korbács szomszédságában elfogyasztott pecsenye. Elhisszük, hogy a szíve majd kiugrik bordái közül, amikor hajthatja a lovakat, megfoghatja az ekeszarvát, elhisszük a kaland izgalmát és szomjuságát, mienk az elkeseredése és daca, - de hamisnak érezzük a végső szólamot: paraszt akarok lenni.

Ez a kisgyermek nem akarhat paraszt lenni, - paraszt úgy, hogy erkölcsileg megundorodva saját osztályától tudatosan egy másik osztály erkölcsileg és emberileg épnek érzett életformáiba kívánkozzék át.

Hiába állítja Kodolányi az egész regényt a társadalomkritikai nagy cél szolgálatába: ez a tízéves gyerek nem változhatik át - éppen a tíz éve miatt - szociális lénnyé. Hamisnak érezzük azt az akció-sorozatot, amelyben az író ezzel a kisgyerekkel végigszondáztatja a polgári osztály minden megtámadott pontját: a házasságot, a gyereknevelést, a tanítást, a hivatali, társas- és szekszuális életet, s minden alkalommal kimondatja vele a bő szociológiai záradékot és tanulságot. Ezt a hosszú és erőltetett monológot Kodolányi tízéves hőse két kulissza előtt mondja el, - a polgári és a paraszti élet kulisszái előtt.

Mindkettő kulissza, - éppen a szembeállítás miatt.

Úgy látszott, az ormánsági élet őszinte és megrendítő rajza olyan örök mondanivalója lesz Kodolányinak, amelytől igazságkeresése soha nem fog tudni elszakadni. A Feketevíz-ben tétel és dialektika elég hamar az ellenkező pólusra távolították a Kántor József megdicsőülése és a Börtön parasztszemléletétől. A paraszti életnek ez a Feketevízbeli ábrázolása visszatérés Gárdonyi falujáig, sőt sokszor a népszínművekig.

Éppen Kodolányi mondta el a kezdet éveiben Böbék Samu felejthetetlen történetét, az öreg parasztét, aki inkább felgyújtja a házát, s nekimegy a Drávának, csakhogy öröksége ne jusson gyerekei kezére. Most Kodolányi szükségesnek tartotta éppen ennél a Böbék Samunál a lényegbeli korrekciót: A Feketevízben csendes, bölcs, indulatnélküli öregember lett, tiszta s halk nagyapa, a tornácon ül naphosszat, öröme s élete a békés sütkérezés. «Ezek hát azok a gaz parasztok, - így szól a Feketevíz, - akikről Obrincsák azt mondta, hogy sok baja lesz velük apának, - gondolja Laci. Mogorván köszön. Az ősz öreg szívesen, szeliden fogadja. Nem látszik olyan rossznak, amilyennek Obrincsák mondta.» De ez az Obrincsák éppen Kodolányi volt a Sötétség éveiben. Az új, elnéző és idealizáló szeretet talán rokonszenvesebb állásfoglalás, s talán hívebben szolgál egy politikai irányt, de az a másik, a régi, hűbb volt az igazsághoz s hűbb a művészethez is.

A másik kulissza: a középosztályrajz. Kodolányi «uri» alakjainak vérében mindig kevés volt a haemoglobin, s mindig kacérkodtak kissé a papirossal. Senki nem tudott oly zord tisztviselő-apákat és oly ellenszenves vénkisasszonyokat rajzolni, mint ő. Túlzó elfogultsága, amely sokszor megmerevítette, most sem engedett. Ez az egyoldalúság nem alkalmas arra, hogy élő polgári figurákat teremtsen, - emberek helyett a bűnök, ostobaságok és kicsinyességek panoptikumbeli merev és torz viaszfiguráit sorakoztatja fel.

3. Enyhülés.

De van egy igazibb és keményebb kritika a Feketevíz-ben, kritika, amelyről Kodolányi talán nem is tud. Ez az áruló és kemény vádbeszéd emberek és osztályok ellen - az írónak az a fellélekzése, amikor elmenekülhet az emberek közül. A korai Hamsun-regényekben él ilyen tiszta, mély nosztalgia a szabad levegő után. Mint egy mély lélekzet, olyan a Feketevíz partjának leírása, betelhetetlen gyönyörűség az ormánsági őszi táj, szinte mámor és részegség az a néhány sor, amely gyümölcsöskertek illatát idézi, az üldözőit lerázó menekülő ember felsóhajtása az, mikor az író egyedül maradhat egy meleg éjszaka neszeivel és szénaillatával.

Az az enyhülés ez, az a fájdalmas vágy, az a nagy élmény, amely Swiftből árad, a megrendítő negyedik úton, a nemes lovak birodalmában. Mély és keserű megvetése az embernek, szinte ájulás a mocskos emberi dolgok láttán, örökös émely már az emberszagtól, - és ha csak egy percre szabadulhat a közösség kínzó, vádra és védekezésre kényszerítő szorításából, - az megrendítő boldogság.

Olyan boldogság, amely után sokszor csak az ámokfutó késével lehet visszatérni a társadalomba.