Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám
Bár hosszabb lenne még
ez a sötétben kúszó utca
és bár tudna nevetni
árnyékunk a kövezeten.
Fogd csak erősen a kezem
és ne szólj egy szót sem,
úgy sem hallom, mert
süketen és furcsán
tekintek önmagamba.
Mindenütt téged látlak -
fáj ez és felzokog néha a lélek,
hiszen tudja, hogy halkul az érzés,
kihül a csók és unottan
fogja meg kéz a kezet,
mint egyik gépkar a másikat.
Bár hosszabb lenne az utca
és bár tudnék hazudni,
hazudni magamnak,
csitító, kábító szóval,
hogy ez a perc igaz
s tiszta, mint a drágagyöngy.