Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 8. szám
Ismeritek a partokat?
A forró, meddő partokat?
Homokban izzó partokat?
Mint dögbogarakkal a holt:
emberrajokkal foltosak.
Lábuknál, lenn, ott él a víz,
a fürge víz
és nézik és irigylik a vizet:
hány színe van, jöhet-mehet.
De ők, a part -
megy a hold, jön a nap,
jön a hold, megy a nap,
eső alatt és hó alatt
a part, a part - az ottmarad.
Szánalmasabb a partok élete
mint a raboknak élete,
mert celláját bejárhatja a rab
s kis körökben a börtön udvarát
séta-idő alatt,
a part, a part
nem jár - marad.
Part vagyok, tűrő, hallgató part,
habos tengerem a világ:
jár-kel érző testemen át.
Hányszor szerettem volna én is
magányt, csikorogva a kíntól,
visszahuzódni habjaimtól,
de föld a part és tehetetlen.
Ó költők sírjatok -
Korunkhoz idekötve -
Partok vagyunk mi mind
s türnünk kell tehetetlen,
hullámveréseit:
a locsogót, a hangosat,
az erőszakosat,
a szennytarajosat
s míly hullámok vannak még, míly habok -
Ó költők sírjatok.
Mint a háborúban, a megszállt faluban
imát mondott a lány, siratta a honát:
aztán tűrte, hogy ruháját letépjék
és sorban meggyalázzák
a katonák.