Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · KISEBB BÍRÁLATOK

Tersánszky J. Jenő: Sokat kibir az ember
(Emlékiratok).

Halász Miklós könyve kísérlet, hogy a sok ilyen emlékirathoz hasonlítson hangban, fordulatok felépítésében, emelkedett nézőpontokban. Érzik, hogy a szerző egyszerűnek, közvetlennek, nemesveretűnek képzeli ezzel az erőfeszítéssel írásmodorát, holott éppen ez a fogyatékossága.

Ha talált volna szerző sajátabb hangot, ha fésületlenebb, de igazibb közvetlenséget mert volna szabadjára engedni, akkor egészen biztos, hogy az az irodalmi értéknek nevezett valami is tulajdonsága lenne ennek az írásnak.

Dehát úgy gondolom, ennek a könyvnek a szerzőjét sokkal másabb fából faragták, semmint afajta koszorúra is pályáznék, amilyen magának az írás mesterségének matadorjait illeti meg. Már úgy értem, hogy talán kívánna egyáltalán irodalommal foglalkozni, más témákkal is, ezen a könyvén kívül? Bajosan!

Amit ennek a könyvnek írója akart ezzel az írásával, az sokkalta nyilvánvalóbb. Olyan dolgokat élt át, amilyenek bármilyen előadási módban annyira megrázóak, megkapóak, megkönnyeztetőek, megmosolyogtatóak, elképpesztőek, hogy csak mint adatok egy emberi életről, örök kár volna, ha elvesznének.

Magának a szerzőnek egyéniségét, törhetetlen testi-lelki erejét, szívjóságát, szépségekre fogékony lelkét, nem analízis, nem stílussal való bravúros bánás ragyogtatja meg itt előttünk és vési be emlékezetünkbe, hanem események, helyzetek akármilyen gyönge leírása alakítja plasztikussá.

Majdnem azt lehet mondani, hogy a szellemet itt az anyag lendíti magasságokba. Nem fordítva!

De hogy teljesen világossá legyek, hozzak példát a könyv tartalmából.

Szerző a fronton egy korty meleg teával és emberséges szívével, a saját élete kockáztatásával megment egy ellenséges katonát, a megfagyástól. Ez az orosz aztán, sok-sok ezer kilométerre a fronttól, Szibéria belsejében ráismer a szerzőre és hálás igyekszik lenni neki élete megmentéséért.

Hát ha szerző csak azt a két jelenetet, párbeszédekben, részletesen adná, mittudom én! Ügyeskedve rajta, hogy megérzékeltessen mozdulatokat abban a különösségben, ahogy művészi munkák villantatnak rá az élet egy-egy furcsa, szenzációs percére?... Hát persze, hogy akkor tízszerte nagyobb volna a megjelenítő ereje ennek az írásnak! Így olyanféle hatású ez a könyv, mint a régesrégi, patinás útleírások, amikben szédületesen heroikus, csodálatosan ritka események leírása is letompul, belekallódik az előadás sablonjába.

Hiszen biztos, hogy például rám magamra is, aki ezeket a sorokat írom és szintén átéltem hasonló helyzeteket, elemi hatással vannak ennek a könyvnek az oldalai, tehát más hasonló egyénre is így hat, szívetfacsaróan, elkápráztatóan ez az írás, akik szintén osztályosai a világháború és fogság szörnyű kalandjainak... De azt már nehéz elképzelni, hogy az úgymondjam laikus olvasó előtt is jól érzéklődhet egy könyvbeli helyzet, ha nem segíti a szerző jobban az olvasó képzeletét egy-egy szituáció megjelenítőbb, érzékletiesebb leírásával.

Máskülönben, mint adat, mint történelmi dokumentum megbecsülni való, nagy érték Halász Miklósnak ez az írása. A példátlan szenvedések iskolájában kipróbált emberi erőnek, okosságnak, nemességnek, áldozatkészségnek ilyen prózai éposza mellett valóban eltörpülhet, mellékessé válhat az előadásmód firtatása. Úgy hogy szinte azt érzem itt, hogy nem is lett volna szabad kritikai szemmel, hanem csupán elismeréssel adóznom szerzőnek írásáért.