Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 7. szám
Nem felejtem, mily kedves volt tőled akkor,
mily felelőtlen mulatság, hogy botorkáltál
az éjszakában, s egyszercsak megtorpantál, s ott álltak
előtted ők, a messziről-jött fáradt lovak barnán és
szomorúan, s te beszéltél velük, szóba elegyedtél,
becézgetted, úgy simogattad máris őket, mint kedves
gyermekeket szokás, mintha édes öcséid lettek volna tán.
Istenem, mily szépséges éjszaka volt, s mily
szép voltál te, ki pityókás voltál kicsinyt,
mikor sütött a hold és ütött a toronyóra odafönn.
Ördög tudja, mi volt akkor; szép volt mégis,
megható volt, s oly illatos, mint az a sok teliszekér
petrezselyem és paprika, mely úgy szállt szét az éjszakában,
úgy ömlött szerteszéjjel illata, mint a hangtalan szerelem, mely
megható és kimondhatatlan, ha a szív már csordulásig van.