Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 6. szám · / · KÜLFÖLD

Halász Gábor: MÉG EGYSZER: JOHN COWPER POWYS

Legfőbb regényéről írtam itt nemrég ismertetést. Azóta elolvastam most megjelent önéletrajzát, másik nagy regényét (Wolf Solent, 1929) és egy-két tanulmánykötetét. A Glastonbury Romance kapcsán csak az íróművészre ügyéltem és csakugyan az áttételben nagyobb, mint a közvetlen vallomásban; a tanulmányok szárazak, az önéletrajz jobb esetben idegkínzó, rosszabban unalmas, mindkét regény ragyogó. De a lényeg mégsem az artisztikum; minden írása egy témával viaskodás, a lélek alakot váltó, mégis egyforma, meg-megújuló erőfeszítése, hogy «mitológiáját» kifejezze, a benne rejlő démonokat napfényre hozza és megtisztuljon, felszabaduljon a gyónás ereje által. Micsoda erők tartják megszállva ezt az embert, akinek az arca is egy kéjenc Savonarolára emlékeztet? Már az önéletrajz első lapjain emlegeti és hőseibe rendre beléoltja szadizmusát, amely sohasem a kielégülést kereste, hanem a nyugtalanító feszültséget, nem oldódott fel a megváltó tettben, de fojtott és kísértett, bűnös aszkétaságra cserélte az erényes vétket. A vétek is lehet ártatlan vagy romlott, az ördögnek áldozatul esni nem oly terhelő, mint az ördögöt állandóan készenlétben tartani. Powys nem szenvedtetett, de a szenvedés képét pillanatra sem engedte ki a tudatából, vallást csinált belőle, nem akart megszabadulni a gonosztól. Hősei sorsában vezekel évtizedek vállalt szennyéért; de hatvan évével hol van még a megjavulástól! Pokoljáró, akinek még a purgatórium reménye sem tünt föl.

A megszállottság mellett, amellyel élete alapproblémáját átérzi, érthetővé válik másik belső küzdelme: reménytelen kísérlet az agyonbolygatott idegek elcsitítására. A legegyszerűbb helyzetekben a legnagyobb energiákat mozgósította, végsőkig finomult érzékenységet, mardosó önkritikát, ájulásig telített élményeket. Ahol nem volt, maga teremtett mesterséges akadályokat, hogy érezze a visszavettetés szédületét, ha csend volt és béke, fölzavarta, míg tűrhetetlenné vált a légkör, folyton munkáltatta idegeit, terheket rakott reájuk, hogy kipróbálja teherbírásukat, új és új megrázkodtatásoknak tette ki az ernyedő húrokat, bonyolult izgalmakra, fűtött színjátékra túlozva az élet természetes és egyszerű feladatait. Önzőn magányos volt és mégis teljesen kiszolgáltatott, jó férj, rendes családapa, de a nők, a «sex» gyógyíthatatlan mániákusa, lelkiismeretes lecturer, akinek a képzelete orgiákat ült, amíg a jámbor amerikai polgárokat oktatgatta. Ahogy alkotó erejével a regények két kis városát, úgy kavarta, dúlta fel, tette szertelenné mérget kívánó idegeivel a belső életét, mint önmagának őrült zsarnoka. Sok mindent köszönhetett ennek a zűrzavarnak, többek közt a regények páratlan ösztönösségét, a rendkívüli lélekmetszeteket. a szinte kísérteties emberismeretet, de hőseinek és magának kielégítetlen vágyódását itt is a feloldódás iránt. Ezért a nemi kíváncsiság, amely nemcsak a szerelmet és az ölelést, a testi-lelki érzékek ünnepét keresi, hanem ezekben is a nőiség varázsát, a sphinx talányát Oedipusnak azt az örök titkot, amit a nő öntudatlanul jelent a férfi számára, egyszerűen azzal, hogy van. «Mennyi konvencionálisat visz be a nő az életbe, ahol pedig ő képviseli a titokzatosságot» - gondolja egy helyen Wolf Solent.

És ezért a nagy mitosz, amit a sanyargatott szellem csillapítóul forrt ki magából; néki az élőlénynek megmagyarázhatatlan kapcsolata van a világ lényegével, a szervetlen anyaggal, a sziklás tájban felidézett őskorral és az életből a kísértetek, legendák, hősök, halottak világával. Vágykép ez, magasra tartott eszmény, amit nem befolyásol a gyakorlat, hogy élvezi és mesterien rajzolja az angol vidéket és érdeklik, lélekelemző erőfeszítésre izgatják az elevenek (pld. testvérei és barátai, akikhez olthatatlan kíváncsisággal tér vissza kutatókedve az önéletrajzban). Az életeszmény mindig fikció; háborgó énünk ábrándja. Mi is lehetne a rémeitől hajszolt léleknek végsőbb ideálja, mint elvegyülni érzéstelenül a kövekkel és a halottakkal, mert az élők mind szenvednek és szenvedtetnek. Gonosz szellem tombol a világban Powys érzése szerint és az istenség, az Első Ok, sem idegen teremtő gőgjében a gonoszságtól. Az eretnekségbe forduló hitvalló számára nem marad más vallás, mint a magateremtette mitosz, más mennyország, mint a megsemmisülés.