Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 6. szám

ILLYÉS GYULA: HAJNAL

Együttaludtál, - tudod még, kivel?
Mily forrón-forgó ős-iszapos vágyak
mélyéből riasztott, ahogy kikel
harsányan, győztesen
a hajnal tojásából a madárhad?

Süt a nap. Nyár van. Káprázón ragyog
a férfikor. Leplét ejtve a környék
ezer fényével int és mosolyog
és te, - te mily feledt
hatalmak, baljós árnyak visszajöttét,

micsoda barbár mitologiák
kúszását érzed feléd napra nap
dobogó szivvel e derűs világ
tüdöklő tájain
mióta ezüsttel vegyül hajad?

Mit követtél el, hogy nem lepne meg,
ha reggel egyszer versengve-tolúlva
vád, bosszú, gyász, - a rejlő istenek
dühe úgy hullna rád
akár a vérfertőző Ödipuszra?

Mit rejtegetsz te, - örökbe kapott
szíved alján mily dac, vágy, bűn lapúl?
Hogy ott él te is csak arról tudod,
hogy rejted és ha majd
felelni kelt, csak állsz majd szótlanúl...

Csak állsz, - fény csikland könnyes arcodon
s az ártatlanok sikolyaival
csak sírsz fennen, nyomorultan, vakon
s tán mégis boldogan,
hogy útat lelhet lám a férfijaj,

hogy van okod és méltó zengened!
és megátkozod ezt a földet itt,
amely anyád volt, aztán kivetett
karjából és soha
nem fedte fel néked a titkait...