Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 6. szám

DEVECSERI GÁBOR: HEGYI ÉNEK

A szeretőm, fejét karjára
támasztva, elaludt,
apró füvek altatták s lassu,
keskeny erdei ut.

Mellette játszott, duruzsolt,
mormogott büvös szavakat,
izgatottan szaladgált, megnőtt,
beleszeretett a patak,

Minden másodperccel nagyobb lett
és befolyt orrán és fülén,
most ébredt volna mosolyogva,
de nem tudott szegény.

Arca felett folyt át gyöngéden,
napban fürdött a rét,
csókolgatta fogát, kimosta
s elvitte szemét.

Térdeit megoldotta és
ellepte derekát,
csodálkoztak a kis füvek,
mikor lába levált.

Haját is simogatta, lágyan
legyezgette, játszott vele,
bontotta, ringatta, becézte
s fürtökben vitte messzire.

Hárfapengető ujjait
nevetve hordta szét,
kilenc nagy folyó lett belőle.
Dicsértessék az ég.